Mi van a mai 30-as korosztállyal?

A válasz írója 65%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 13:01

"Én is hozzászólok ehhez a témához, lehet badarság lesz:"

Szerintem minden értelmes gondolatot szívesen fogad itt mindenki. :)

Én is reagálnék ezekre a dolgokra, ha megengeded.

"Én azt gondolom, manapság a végletek dominálnak, vagy túl fiatalon szülnek gyereket a semmibe, vagy oly divatos szóval élve: szinglik, csak munka, buli, család nuku."

Ezzel én is teljes mértékben egyetértek.

"A túl fiatalon szülés(19-20) is egy részben a médiának köszönhető."

Ezt viszont nem teljesen értem. A média milyen befolyással van a gyermekvállalás időpontjára szerinted? Vagy mi az, amivel ezt sugallja, hogy fiatalon kellene az embereknek gyermeket vállalniuk?

"Másodsorban felelősség tudat hiánya ebből a korosztályból, "második generációs" fiatal anyukák akiket fiatalon szültek..."

Kiket sorolsz te a "második generációs" fiatal anyukák közé?

"Nem hiszem azt hogy fiatal anyukának kötelező lenni..."

Én sem állítottam ilyet sehol. Meg ugye, kinek mi a fiatal. Csak felhívtam a figyelmet egy bizonyos társadalmi folyamat igen kellemetlen, és még ma is kevesek által belátott következményeire.

"mert 1x maga is gyerek,"

Nem is tudom... egy 22 évesre azt mondani, hogy gyerek? Erős túlzás, minimum. Biológiailag és fizikailag is felnőtt ember, aki, ha akarja, meg tudja állni a helyét ilyen téren. Az értelem meg a érzelem persze nyilván más kérdés, de akkor is. Alig fél évszázada még ebben a korban simán vállaltak gyermeket az emberek. Akkor mi változott meg ennyire alig 50 év alatt? Szerintem semmi, inkább az emberek változtatták meg, erővel, mert úgy gondolják, hogy ez nekik egyedileg jó. Csak az felejtődik el sokszor, hogy az emberiség társadalmakban él, amihez kénytelen-kelletlen alkalmazkodnia kell. Egyszerűen muszáj, különben a társadalom ki fogja vetni őt magából.

"másodsorban nem havernak, barátnőként tekintve kell nevelni a gyereket..."

Ez viszont szerintem hatalmas badarság. Gondolkodj el egy picit ezen: a lány, akit az anyja úgy nevel fel, hogy ő az anyja, és tekintélyt parancsolóan viselkedik vele, vagy az anya, aki úgy neveli fel a lányát, hogy lényegében a barátnőjének tekinti őt. És gondold végig, hogy melyik esetben lesz meghitt a kapcsolatuk? Melyik esetben van rá nagyon esély, hogy a lány minden problémájával az anyjához fog fordulni? Egy anya, aki hűvös szülőként neveli a lányát, számíthat-e arra, hogy a lány majd őszintén elmondja neki, hogy tetszik neki egy fiú, hogy megvolt az első csók, hogy szerelmes abba a fiúba, hogy megvolt az első szeretkezés, hogy csalódott... sorolhatnám még.

Ugyanezeket gondold végig egy apa-fiú kapcsolat esetében. Ha a szülő nem a lehető legmeghittebb és legőszintébb nevelést adja a gyermekének, akkor kicsi lesz az esély arra, hogy a saját értékrendjéből bármit is át tudjon adni majd neki.

"Mert szintúgy helytelen döntéseket fog hozni mint a szülei."

A döntéseket legnagyobbrészt a gyermek hozza meg. Ha kényszerítik, akkor dacból fog cselekedni, az meg még sokkal rosszabb is lehet, nagyobb hibákat követhet ezáltal el. Akkor már sokkal jobb az, ha meghitt a kapcsolata a szüleivel, ha barátként is tekint rájuk, akikkel mindig mindent, minden körülmények között őszintén megbeszélhet. Szerintem.

"Így okkal lehet ismételgetni a "mai fiatalság"."

Ezt legfeljebb úgy lehetne mondani, hogy a "fiatalság", tekintve, hogy már generációk óta ez a szöveg megy. :)

"Nem akarok becsmérlően beszélni de akárki, akármit mond egy 18-22 éves anyukának sem társadalmi, sem anyagi biztonsága nincs."

Ez nagymértékben függ azért a családjától is. Meg mi számít anyagi biztonságnak? Hogy legyen saját lakás, saját kocsi, plazma TV? Vagy valami más? Kérdés, hogy miben mérjük az értékeket ugye.

"Persze vannak kivételek, de nevelés sokszor így is zsákutcába fut. Mert ha "hülye" a gyerek igenis a szülő tehet róla."

A nevelés minden körülmények között zsákutcába futhat. A gyermekek meg a saját hülyeségeiket így is, úgy is el fogják követni. A legtöbb ember elköveti ezeket, egyszerűen ez az élet rendje, ettől lesznek tapasztalatai. A kérdés csak az, hogy - ha már egyszer elkövette ezeket - akkor van-e lehetősége valakihez fordulni, és az a valaki mennyire képes őt megérteni. Ha nagy a korkülönbség, és nincsen meghitt kapcsolat, akkor erre kicsit az esély.

"Kedves kérdező, anyám engem 36 évesen szült, most 22 vagyok. Így ő már a 6 X hez közelít... Apám is szintúgy, ők arra alapoztak mindent meglegyen ház, autó stb. Nem beszélve arról hogy, addigra már normális házas élet is kialakul.. akkor már több mint 10 éve házasok voltak."

Pont erről beszélek. Biztos, hogy a "ház, autó stb." kategória annyival többet ér, mint az, hogy a szülő és a gyermeke boldogan, családként éljen együtt minél hosszabb ideig?

"Anyám időközben lebetegedett, apám szívinfarktust kapott(felépült), anyám pedig folyamatában beteg. (nem értelmiségiek, "ha manapság van értelmiségi") De ettől miért ne tudnék felnézni rájuk?,"

Akkor átfogalmazom ezt a felnézés dolgot: milyen érzése lesz egy gyermeknek, ha 10 évesen azt látja, hogy a hasonlóan 10 éves osztálytársai játszhatnak mondjuk akkor 35-40 éves szüleikkel, együtt lehetnek velük, megvan a megértés, a meghitt családi kapcsolat, számíthatnak a szüleikre, ő pedig - tegyük fel, az általam leírt példa szerint - csak a saját, 45-50, vagy még több éves szüleivel akarná ugyanezeket elérni, de nem tudja, mert a szülei már betegesek, fáradékonyak, stresszesek, nehezen tudnak már új dolgokhoz hozzászokni, nem értik meg a saját gyermeküket sem? Milyen érzéseket fog ez kelteni a gyermekben? Kihez megy oda teljes bizalommal, ha a szülei csak az általad emlegetett módon nevelték, és nem úgy, mint akikkel a világon bármely titkát megoszthatja?

"sőt példa értékű, soha nem láttam inni őket, bulizni... Mindég dolgoztak, és kőkemény kitartásról tanúskodtak."

Ez nagyon szép dolog, de van neki egy árnyoldala is: az élet nem csak a munkáról szól, és ezt az embernek meg kell tanulnia. Szó szerint meg kell tanulnia lazítani. Mert ha nem teszi meg, akkor csak a munka és a stressz marad a számára, a stressz pedig lényegében az a dolog, ami arányaiban szinte minden másnál jobban megrövidíti az ember életét. Szerintem minden ember szeretne jó életminőségben, sokáig élni. A szülőnek tehát nem csak azzal kell példát mutatni, hogy dolgozik. Hanem azzal is, hogy tudja, hol az egyensúly a munka és az élet - a családra való odafigyelés - között.

"Anyám bár beteg főz mos takarít, apám fél évvel az infarktus után dolgozott.... Most mint mondjak? Hogy de gyenge öregek..."

Akkor válaszolj őszintén a kérdésre: megérte? Azzal, hogy kőkeményen végigdolgozták az életüket, lett lakás és kocsi, de az idő hová lett? Mert az idő az egyetlen, amit semmivel nem lehet megváltani.

"Szeretnék én is ilyen lenni 60-hoz közel..."

Én nem. Inkább ne legyen saját lakásom, és saját kocsim, de legyek egészséges 60 évesen is, és tudjam, hogy az időmet értékes dolgokra, emberekre, a saját gyermekeim boldogságára fordítottam. Ha már mindenképpen választani kell a kettő közül.

"Ha már CNC-ről meg CAD-CAM ről esett szó :D:D, magam Gépészmérnök hallgató vok, tanulok, anyámék finanszíroznak, teljes mértékben, sőt még saját lakást is vettek."

Nagyon szép. Valamelyest megértem a helyzetedet, az én szüleim is ilyen mentalitásúak: munka, munka, munka, helytállás az életben, saját lakás, meg amire telik. A válaszom ugyanaz marad ettől: jobban megérte volna, ha munka helyett inkább velem törődnek, és nem pénzt keresnek rám, hanem több szeretet, meghittséget adnak nekem.

"Igen körbe van nyalva a se*gem, de nem élek vissza vele mert tisztelem becsülöm őket, és látom nem akarnak olyan életet mint maguknak,"

Pedig nekem úgy tűnik a leírásodból, hogy pontosan egy olyan élet felé haladsz. Nem kell fiatalon család, gyermek, legyen előbb egzisztencia, majd jöhetnek az utódok, példamutatás, tekintélytiszteletre nevelés, hogy ők a társadalmi ranglétrán tovább jussanak, mint te? A kérdésem ugyanaz: megéri? Miért értékesebbek az egzisztenciális dolgok, mint a gyermekeiddel eltöltött idő? Mitől lesznek azok a tárgyak (lakás, kocsi), amelyek az ember kényelmét szolgálják, ennyivel értékesebbek, mint az, hogy a másik emberrel törődj?

"máskülönben nem merek sem anyámnak sem apámnak ellent mondani mert tudom nem lehet.."

Értem. És ez jó így neked? Mi lesz, ha majd egyszer valamiben homlokegyenest más lesz a véleményed, mint az övék? Mi lesz, ha majd egyszer teljesen ellentétesen akarnál cselekedni, mint ahogyan azt ők elvárják? Akkor is ott lesz a "nem lehet" szöveg? Szerintem ez így egy börtön.

"meg tök mind1 20 vagyok vagy 50 a fia leszek és bármikor lekever 1 nyakast..."

Szerintem meg a nevelés és a fizikai erőszak bármilyen formája összeegyeztethetetlen. Az értékrendek átadása ugyanis sohasem szólhat a kényszerről, mert az idővel, valamilyen módon kétszeresen fog visszaütni. Még ha a gyermek látszólag el is fogadja a szülei véleményét, a lelkében ott fog maradni a tüske, egy egész életre.

"Szerintem ez nevelés, nem a szabad szellem."

Szerintem meg félreértelmezed a szabad szellem fogalmát. Ugyanis a szabad szellemű nevelés nem arról szól, hogy a gyermek bármit korlátok nélkül, és felelősségtől mentesen megtehet. Hanem azt, hogy a gyermeket idejekorán szembesítjük azzal, hogy a élet döntésekről szól, mely döntéseket neki kell meghoznia, és vállalni értük a felelősséget, a következmények pontos tudatában. Meg kell ismertetni a gyermeket a következményekkel, és utána hagyni őt dönteni. Mert így is, úgy is dönteni fog. Ha kényszerítik, akkor a "csak azért is" felfogás kerül előtérbe.

"Tudni kell ellent mondani, és nevelni a gyereket..."

Tudni kell egyetérteni a gyermekkel, és a döntéseit elfogadni. :)

"És ha nem vagyunk példamutatóak akkor milyen alapon mondjuk a gyereknek?? Mikor magunk sem vagyunk jobbak??"

És ki dönti el azt, hogy mi a jó? A szülő? Mert az a döntés attól jó lesz, hogy ő szülő?

Egyébként ez a felhozott példamutatás nem látom, hogy hogyan függ össze a nevelés kérdésével. Példát mutatni lehet, de ne várd már el, hogy a gyermeked egy az egyben olyan legyen, mint te, és mindig mindenben olyan döntés hozzon, mint azt te elvárod. Mert te is, de legfőképpen a gyermeked is nagyon meg fogjátok sínyleni az ilyenfajta gondolkodásmódot a jövőben.

"Bármennyire is megbotránkoztató lesz 25 alatt nem házasodok, és 30 alatt nem akarok gyereket a feleségemtől."

Nem megbotránkoztató, inkább picit khm, vicces. Na és, ha a feleséged mondjuk 26, lesz, te meg 29, amikor jön a baba? Akkor mi lesz? :) Hiába jelented ezt így ki, úgyis az élet fogja ezt majd eldönteni.

Remélem, nem vetted zokon, hogy válaszoltam neked. :)

A válasz írója 65%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 16:51

Na, menjünk pontról pontra. :)

"Ezt arra értettem, hogy megnézel 1 filmet, vagy csak pusztán bekapcsolod a tévét máris láthatod, érezheted azt a sugallatot, mindenhol szép fiatal csinos anyukák, 1 tökéletes irreális álomvilágban, ahol minden szép és jó. Másrészt pont innen is ered: Vagy szingli v. fiatal sikeres anya... a kettő közt nincs semmi, ami a normális lenne. Jó igen lehet mondani hülye az aki a film miatt akar 18 évesen gyereket, de hidd el elhintik azokat a tudatalatti dolgokat."

Bizonyára ez csak nekem furcsa, de én nem látom ezt sehol sem. De két dolgot mondanék erre:

1.: A gyermekben tudatosítani kell azt, hogy amit a TV-ben, filmekben lát, az látszat, semmi egyéb.

2.: Szelektáció. Olyan műsorokat kell néznie, amikből tanul. Aztán lehet, hogy ezek nem mesék lesznek, de legalább a való életre készítik fel a gyermeket.

"Aki tíz, húsz egypár évesen gondol egyet, és neki gyerek kell, sokszor anyagi, meghitt párkapcsolat biztonsága nélkül, utána meg vakarja a buksit, ha faszi otthagyja, minden nélkül. Ez meggondolatlanság és felelőtlenség. És nagyon jellemző az hogy, szintúgy a boldog nagymama is hasonlóan körülmények közt szülte a lányát... Ebben van saját tapasztalatom, mivel volt barátnőm aki 19 éves most, februárban szül... de még az érettségi nincs meg, az örömapa meg elmenekült, a legszörnyűbb az egészben hogy, támogatta ezt a leendő nagymama is. A ház ahol meg laknak a fejükre dől. De kell a gyerek...Mondván lesz majd valami."

Van erre egy mondás: az élet ismétli önmagát. Vannak hibák, amiket nem lehet elkerülni. De lévén, hogy én nem 19 évesekről beszéltem, hanem a huszonévesekről, azért van különbség. 3-4 év a jellemfejlődésben ebben a korban hatalmas idő.

"22 éves, valóban fizikailag felnőtt, csak sajnos az élet egyes szegmenseiben nagyon gyerek.. Nem állítom hogy, nincs kész a gyerekvállalásra, de sajnos a nagy többség nincs, mert egyszerűen nem áll készen, neveltetéséből, életfilozófiájából, életviteléből adódóan... A neveltetés fontos szempont, mivel lehet a 50 évvel korábban 18 sokszor húsz egypár évesen vállaltak gyereket, de az anyukát úgy nevelték, ellássa a feladatait, se buli se pia stb. Manapság a fiatalokban az nincs meg-->ergó az a fajta nevelési módszer amit te leírtál nem lehet olyan gyereket nevelni aki 20 évesen el tudná látni anyai szerepkörét."

Ezzel az a gondom, hogy ez egy kifogás szerintem. Mert manapság az emberek, fiatalok sokaságának a gondolkodása csak odáig terjed, hogy "nekem jogom van megtenni, a többieknek meg kötelessége elfogadni, mert demokrácia van". Ez színtisztán akarás kérdése szerintem.

"Ez szorosan kötődik az előző gondolathoz: családi kapcsolatok... Ha úgy neveled a gyereket mint Barátnő, haver. Lehet jó kapcsolatod vele, lehet bensőséges beszélgetést folytatni...stb. De te az anyja/apja vagy akinek néha meg kell mondani mit szabad és mit nem. Ez így konzervatívan hangzik, de ha az általad javasolt utat járod, akkor a gyereknek lesznek baklövései, ami néha vissza fogják vetni a szellemi, társadalmi fejlődésben (pl.: Pia, buli, túlzott nemtörődömség az iskolában stb)Míg a konzervatív megoldásnál átugranak bizonyos szinteket, gyakorlatilag nem tudja a gyerek miért nem szabad, csak azt tudja nem szabad és kész. Őszintén megmondva mindkét módszer lyukas, a kettő kombinálása vezet a legjobb eredménye."

Igen, az általam felvázolt útban lesznek a gyermeknek baklövései. Miért, kinek nincsenek? Szerintem el kellene fogadnia mindenkinek, hogy a baklövések az élet részei, arra valók, hogy az ember tanuljon belőlük. És igen, visszafogják társadalmi fejlődését. De szerintem te is tudod, hogy ezek a dolgok hozzátartoznak az emberi jellem fejlődéséhez. "Nem lehetsz bölcs és öreg anélkül, hogy ne lettél volna fiatal és megfontolatlan". A konzervatív nevelésről meg annyit, hogy ha a gyermek nem tudja, hogy valamit miét nem szabad, csak tiltják neki, akkor csak azért is csinálni fogja. Ez egy egyszerű emberi jellemvonás, ami a gyermekekre még úgy is jellemző. Ha viszont elmondod neki, hogy MIÉRT nem szabad, akkor legalább az esélyét megadod, hogy nem fogja elkövetni azt a hibát, mert felfogja a benne rejlő rosszat/veszélyeket/károkat.

"Egy normális szülőnek rendesen kell viselkednie, ezt el kell fogadni... Mivel a gyerek csak azt látja hogy, az anyja kefél 1 másik pasival, ha nem tud normális hangnemben beszélni stb, a gyereknek is az lesz az elfogadott... Lást (durva példa) cigányok: Mit lát a gyerek? lopnak, verekednek..stb. Így neki ez a példa, pedig ha kiragadnánk újszülött korában a családjából biztos lennék benne normális ember válna belőle.. Vissza vezetve a kérdést, valóban nem lehet megmondani a gyereknek milyen döntést hozzon, de örök érvényű dolog, aljas tettekkel, és szentbeszédekkel nem lehet gyereket nevelni."

Így van. Az általad emlegetett konzervatív nevelés esetében pedig hiába a példamutatás, ha a gyermekkel nem értetik meg a miérteket. Ugyanis a gyermek kíváncsi, gondolkodik, és előbb vagy utóbb megfogalmazódik benne a kérdés: "de hát ezt mégis miért tiltják meg nekem, amikor az indokát sosem mondják el nekem?" És választ fog keresni a kérdésekre, amely válaszkeresés legegyszerűbb módja a saját tapasztalat. Akkor meg már esély sem lesz arra, hogy végiggondolja, hogy amit tesz, az jó-e neki vagy sem.

"Igaz mióta világ a világ, azok a "mai fiatalok" :D:D"

Ez jó, de egy gond van vele: akik ezt hajtogatják, mindig elfelejtik, hogy ők is voltak fiatalok, és ők is rengeteg baklövést követtek el. Akkor ők most mitől voltak mások fiatalon, mint a "mai fiatalok"?

"Anyagi biztonság az, ha nem vagyok senkire ráutalva, de normális keretek közt, megadhatok mindent..."

Mi az a "minden"?

"Itt az utolsó gondolatot ragadnám meg... Egy szülő ha szeretve gondoskodva neveli a gyereket, és ezt tudja a gyerek is akkor nem számít a korkülönbség. Mivel a saját gyerekem így, egy részem is.. ami én vagyok. Mászóval milyen szülő az aki nem fogadja el a gyerekét? Kortól nemtől független, konzervatív esetleg modernebb elveket valló... Én azt gondolom hibák így is úgy is vannak de, annyi igaz, ha baj van akkor persze megértőnek kell lenni"

Hogy milyen szülő, aki nem fogadja el a gyermekét? :) Hadd kérdezzek valamit: ha a majd lesz gyermeked, és esetleg kiderül, hogy kipróbált valamit, amit te tiltottál neki, mit fogsz érezni? El fogod őt fogadni ugyanúgy?

"Azért mert valaki sokat dolgozik, ergo nem lehet boldog a család? Ez hülyeség... Apám vasutas volt, a két kezemen nem tudom megszámolni hányszor nem volt otthon karácsonykor, szilveszterkor... De nem bánkódtam soha, szeretem, mert tudtam ilyen a munka és kész... nincs távolság köztünk nem is volt soha... Egyszer mindenkorra a mai világ nem olyan, hogy a csekkek befizetődnek maguktól, az ennivaló nem terem az asztalon... persze mondják, a pénz nem egyenlő boldogság, valóban nem de egy teljes normális élethez kell!!"

Szerintem meg ez nem hülyeség, de ez megint csak az én szubjektív véleményem. Nekem meg mind a két szülőm vasutas. :) Ismerem egy átlag vasutas munkarendjét. És azt tudom erre mondani, hogy a karácsony az bizony csak egy apró szelete az életnek. Amik igazán számítanak, azok a hétköznapok, nem az ünnepek. Mert egy ünnep mindig kiemelkedik az átlagos napok közül, akkor mindig talál az ember - a gyerek - valami fogódzkodót, de egy hétköznap, amikor hazaérsz az üres lakásba, teljesen egyedül, és hiányoznak a szüleid, meg a nagymamád nevel fel szinte, mert a szüleid annyit dolgoznak, olyan munkarendben. És szerintem egy gyereknek nem lehet azt mondani, hogy "ilyen a munka és kész". Ő ezt nem látja még át, csak azt látja, hogy a szülei nincsenek a közelébe a szürke hétköznapokon.

A világ meg tényleg nem olyan, hogy pénz nélkül megteremnek a dolgok, én az arányokról beszélek. Én mai fejjel azt mondom, hogy inkább ne lettek volna akkor színes játékaim, mesekönyveim, enciklopédiáim, szép új ruhám, új cipőm, de a szüleim ott lettek volna akkor, amikor magányosnak éreztem magamat. Mert szerintem ez egy fontosabb dolog, mint az anyagi javak bármelyike is.

"Hiába fogalmaztad át, ha szeretem őket és ők is szeretnek akkor nincsenek ilyen általad felsorolt problémák... Anya azért anya apa pedig azért apa, ha semmi mással nem is de a gyerekükkel törődjenek.. 1 gyereknek nem lehet az mondani bocsi nincs időm rád mert rossz kedvem van, v. most idegbeteg vagyok és lebaszom a gyereket is?? Ez kortól nemtől független.. aki egoista az ne vállaljon gyereket..."

Éppen ez az, hogy nem független. Egy 50-es éveiben járó ember hogyan lehetne már olyan fizikai állapotban, mint egy 35-40 éves? 10 év iszonyúan sok idő egy ember életében. Vagy még több év is, akár. És szerinted egy gyermeknek nem lehet ilyet mondani. Mit csinál az az apa, akivel a gyermeke szeretne valamit játszani? Kirándulni? Valamit sportolni? Ha már a 60-hoz közelít, és se teste, se lelke nem kívánja azt, hogy ilyeneket csináljon? Továbbmegyek: a kor előrehaladtával a változásra, az új dolgok elfogadására való hajlandóság is rohamosan csökken. Egy 10 éves gyermek szeretne új dolgokat megtanulni, talán éppen a szüleitől, de, ha mondjuk az apja 50 éves, vagy már el is múlt, és nem vágyik az újra? A gyermek egyáltalán nem hülye, látni fogja mind a két szülőjén, hogy amit csinálnak, azt nem szívből csinálják, Akkor pedig már réges-régen rossz.

"Ez igaz amit írtál, tudni kell lazítani, nem csak munka volt világ életükben, ha volt szabadidő mentünk erre-arra. De el kell fogadni azt a tényt hogy... Nem mindenkinek adatik meg hosszú és jó élet... küzdeni és hajtani kell érte, mert lehet otthon pihenni, lábunkat lógatni... de attól nem haladnak a dolgok egyről a kettőre..."

Az ember alapvető vágya a hosszabb és jobb életre törekvés. Az elfogadás, az ilyen téren való megalkuvás nem tartozik az ember jellemvonásai közé. Ilyen alapon akár az elvileg gyógyíthatatlan betegségben szenvedő emberek életéért sem küzdenének. A cél elvileg az lenne - szerintem -, hogy minél több időt és minél egészségesebben éljen le az ember, szeretetben, boldogságban. Hogy nem haladnak egyről a kettőre a dolgok? Szerintem nem sokat számít... Vagy annyira sietünk valahová? De mégis, hová?

"Mivel elég jó a kapcsolatom velük nem érzem, soha nem éreztem a hiányukat, és a kellő pillanatban mindenhol ott voltak. Ismétlem nem kizáró ok a munka és a család... Persze ez egész embert kíván..."

Ok, te így érezted. Szerencsés ember vagy. Én tapasztalatként önmagamból tudok kiindulni csak. Nagyon sokszor hiányoztak. Nagyon sokszor kellett volna, hogy ott legyenek, de nem voltak ott.

"Ez a saját szubjektív véleményed, megint ismétlem magam... Én nem vagyok szeretet hiányos, és soha nem éreztem azt hogy nem törődtek volna velem."

Akkor ismétlem önmagamat: lásd a fentebbi soraimat. :)

"Amit írtál ez is szubjektív, nem feltétlen többre akarom nevelni a gyereket mint ami, de anyámék pl lehet pont azért finanszírozzák az egyetemet, hogy ne dolgozzam magam betegre, soha nem voltunk kapzsik, és pénzhajhászok... De ha fele annyi erőfeszítéssel 2x annyit keresek, akkor miért ne tanulnék...Ez igazából, szociológia... ki mennyit áldoz a gyerekkel töltött időből, hogy megadjon neki mindent? Nehéz kérdés, de ha rossz a munkahely akkor gürcölni kell, ha jó akkor sokkal többet lehet otthon lenni... A valóságban miért van ez pont fordítva, kérdezd a karrierista disznóktól :D:D..."

A kérdésem megírását éppen az is vezérelte, mert mostanság a harmincas éveikben járó, értelmes nők között csak ilyen - rájuk ugyan csúnya ez a kifejezés, de - "karrierista disznóval" találkozom. Nem érdekes, hogy mi lesz a családdal, a gyermekkel, mikor lesz, hogyan lesz, majd lesz valahogy. Kb. ezt a mentalitást látom mindenhol.

"Hát ellent merek mondani, de míg ő náluk lakok az van amit ők mondanak... Csak mivel muterom is becsületre, szókimondásra nevelt, ráadásul (ez már öröklött) önfejű is vagyok... és ha mi veszekedünk, az persze nem épp mélyen szántó... de brutális, azonban mióta egyetemen vagyok rájött 1-2 dologra stb, mert talán túlontúl is karakán ember...de összességében még soha nem volt olyan dolog amit ne tudtunk volna megbeszélni/megoldani..."

Az én esetem a szüleimmel meg súlyosabb, a jelek szerint. Azaz, a tiéd nem súlyos egyáltalán. :) De képzeld el, hogy mi lenne, ha SZINTE SEMMIT sem tudnál megbeszélni anyukáddal. Mert semmi más nem létezne a számára, csak a munkája, otthon a takarítás, a mosás, a kertészkedés, az, hogy a lakás jól nézzen ki. Emellé a legritkább esetben főzne bármit is a családjának, és folyton csak azt hallanád tőle, hogy: "ez a rohadt XX. század", "ezek a mai, elkorcsosult fiatalok", meg, hogy "valaki felrobbanthatná már végre ezt a világot". Kb. ez a helyzet.

"Jó persze, nem rugdalni kell a gyereket... De néha, néha előfordulhat... Azt gondolom az élet nagyobb pofonokat, adott volna, mint anyám mikor rájött mit akartam volna/mit csináltam meg...:D:D"

Nem, egyáltalán nem kell. Mondom: a pofonok ott maradnak a gyermek emlékezetében, és később visszaütnek. Sokkal súlyosabb formában.

"Tudni kell egyetérteni a gyermekkel, és a döntéseit elfogadni. :) ÉS ellent mondani mikor olyat akar tenni, ami nem helyes... lop, 13 éves korában 20 éves faszikkal járkál és sorolhatnám... Fogadjam el? viccelsz?"

Ne fogadd el. Vezesd rá, hogy MIÉRT nem helyes. Racionális és logikus érveléssel nem olyan nehéz ám egy értelmes gyereket erre rávezetni. :)

"A fentebb leírt módon, igenis össze függ, főleg az erkölcsi normákkal... Persze nem akarok magamat megduplázni :D:D"

Ha te példát mutatsz a gyermekednek, lehet, hogy követni fogja a mutatott példát, lehet, hogy nem. Ha viszont ELMAGYARÁZOD neki a miérteket, azt, hogy mi az oka, hogy te ezt vagy azt így vagy úgy teszel, akkor sokkal jobb esélyt adsz neki arra, hogy megfontolja, és ne logikátlan kényszernek érezze azt, hogy valamit nem szabad megtennie. Példát mutatni önmagában vajmi kevés.

"

Jó persze, előre nem lehet konkrét időpontot mondani... :).."

Bizony-bizony. :)