Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom (hölgy) megcsalt!...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom (hölgy) megcsalt! Urak, ti mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Sziasztok. 14 éve vagyunk együtt,a párom 30 én 35. Van 2 gyerekünk. Két héttel ezelőtt jöttem rá, hogy megcsalt a párom, egy másik pasival. Szeptemberben már éreztem, hogy nem stimmel valami,de vak voltam, illetve mindíg lerázott a "van épp elég bajom, nem kel nekem más!" szöveggel. Tudom nem szép dolog, de feltörtem az IWIW-es oldalát, ahol a csajok-pasik alkalmazásában, elég intim levelezéseket találtam. Júliusig visszamenőleg. Az ott leírtak alapján jöttem rá, hogy legalább 1x volt köztük valami. Mikor kérdőre vontam a páromat, bevallotta, hogy azon a K###a IWIW-en ismerkedett össze a gyerekkel, 2x találkoztak, 1x volt is szex. Állítása szerint nagyon megbánta utána, zavarta a lelkiismerete, viszont levelezett vele továbbra is! Most persze így szeret, meg úgy szeret, próbál odabújni hozzám, sírt is hogy ne hagyjam el, mi lesz a gyerekekkel? Nekem is ez a gondom, a fiam 8 éves, már így is érzi, hogy gáz van! Ma kiderült, hogy üzent megint a gyereknek,múlt hét szerdán, hogy lebuktak, és vigyázzon, mert én "nyomozok utána" Neki is van felesége, gyereke. Az a gondom, hogy szeretem Őt, de nem tudom hogy mi tévő legyek? Ezek után még bízhatok benne?

Tanácsokat, véleményeket várok!


2010. nov. 22. 22:08
1 2 3 4
 21/39 anonim ***** válasza:
100%
Dobjad! Szar lesz az elején, de meg kell tenned. Lehet, hogy meg tudsz neki bocsájtani, de soha nem fogod felejteni. Ha nem most, akkor pár hónap múlva, de akkor is vége. Ha nem teszed akkor kapsz egy üdvözlést a paranojások világába, mert mindig ott lesz benned, hogy mikor-mit csinál. Nem éri meg. Legyen már annyi önbecsülésed-és légy annyira férfi, hogy megszabadulsz tőle. Ez árulás, abból is a legrosszabb fajta, a hátbaszúrás. Hidd el, van sok csaj még aki szabad és nem jutna eszébe soha a megcsalás. Sok sikert velük!
2010. nov. 23. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon nehéz helyzetben vagy én megértelek. Velem nem történt még ilyen, de talán segíthetek neked abban, hogy a másik oldalról írok. Hosszú ideje vagyunk már házasok, vannak gyerekeink, voltak problémáink és ezalatt az idő alatt több figyelmet kaptam más pasiktól, nagyon jól esett, az éreztem, mint régen, bizsergés és a "tiltottgyümölcs" izgalom. Mára rendbe jöttek a dolgok, eszem ágában sincs megcsalni, nem is tettem meg, DE óriási a csábítás, sok félreérthetetlen ajánlatot kapok jobbnál jobb nálam fiatalabb és dögös pasitól, amitől "felforr a vérem". Nekem ez hiányzott és a csábítás nagy úr, nagyon nagy erő kell hozzá, hogy visszatartsam magam és a vágyaimat itthon éljem ki, a férjem nagy örömére persze, de hidd el nem könnyű.

Én azt ajánlanám, hogy adj neki még egy esélyt, rúgja ki a pasit, legyen újra csak a tiéd és próbáld meg ezt neki elfelejteni, biztos nem lesz könnyű. De ha újra bármilyen meggondolatlanságot akarna tenni és látod, érzed hogy valami megint nem stimmel, akkor azonnal el kell válni, a gyerekeknek jobb, ha két különvált nyugodt szülője van, mint egy idegbajos ordibálós együttélés.

2010. nov. 23. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:

Dolgozik a feleséged egyébként?


Amúgy, akkor, de csakis akkor, ha úgy érzed, hogy túl tudsz lépni a dolgon: leülsz vele, és lefekteted a szabályokat: nincs több levelezgetés idegenekkel, nincsn több stikli, és keres magának valamilyen elfoglatlságot, vagy munkát. A válaszal fényében pedig eldtöntöd, hogy hogyan is léphetnéd meg a következő lépést.

2010. nov. 23. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 anonim ***** válasza:
100%

Ha jól értem 16 éves volt mikor összejöttél vele? Akkor gondolom nem volt addig igazán más pasi az életében (mivel 96'-ban még nem volt ennyire elb*szott a fiatalság mint ma...mikor a többség szerint kínos ha ennyi évesen szűz valaki) szóval a kíváncsiság és a ki nem élt kalandvágy erősen közrejátszhatott a megcsalásban, ami persze nem enyhítő körülmény hiszen tudta, hogy mivel jár egy komoly kapcsolat,sőt család. Ami ugyanakkor azt sejteti, hogy nagyon szeret(ett?), mert képes volt érted akkor feladni mindezt, csakhogy veled lehessen és családot alapíthasson veled. Most azonban sajnos kiborult a bili és nem tudni, hogy nem ismétlődik-e meg a story. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, volt-e már hasonló eset korábban is, csak nem tudsz róla....

Az IWIW-en történő ismerkedés/kalandkeresés már önmagában elég bizonyíték arra, hogy nincs itt szó hirtelen felindulásról és csábításról, családanya létére ő kereste magának a kalandot, ami elég elszomorító.

Ennek ellenére én azért nem biztos, hogy eltemetném rögtön ezt a házasságot...nyilván vmi nincs rendben otthon, vagy talán inkább az ágyban, hogy hiányzik a változatosság a másik fél számára, illetve nem tudta kiélni anno az ilyen vágyait, amik most tőrnek a felszínre. Ezt mindenképp meg kell beszélnetek, ha nem hajlandó ilyen témában nyitni és nyitottá válni akkor semmi jóra ne számíts a jövőben. Esetleg járjatok el swinger klubba, ha ilyen dolgokra vágyik és te is el tudnád képzelni a dolgot... de ez a jelenlegi helyzet nem tesz jót a lelki állapototoknak és a gyerekeitekre sincs jó hatással, ami csak halmozza majd a problémákat minden téren, mindenki számára.

A simán "megbántam, még egy esélyt" dolgot persze el lehet játszani anélkül, hogy igazán a dolgok mögé pillantanánk. De így csak őrlődni fogsz az elkövetkező éveidben, s mindig minden pillanatban lesni fogod mit csinál; át fog járni a nyugtalanság és a stressz, burjánzani fog a megcsalás gyanúja minden mozdulatában számodra, ami lelkileg fog tönkre tenni. Valamint attól is félek, hogy ha majd valaki valamikor valóban el akarja csábítani szemtől szemben(!) nem lesz nehéz dolga, ha most nem beszélitek meg nyitottan, minden kérdésre válaszolva, öszintén a dolgot; hogy mi miért történt, és mit változtassatok azért, hogy ez ne ismétlődhessen meg ismét.

Beszéljétek ki magatokból mindent ami a lelketeket nyomja és mentsétek meg ezt a családot!!!

2010. nov. 23. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 A kérdező kommentje:
Igen dolgozik. Tudod az a szomorú, hogy az Ő állítása szerint sem tudja, hogy mi vitte erre rá. Én öt, azaz !5 ÉVIG kértem szépen, csúnyán, halkan, hangosan, hogy változtassunk a kapcsolaton, mert nem lesz jó vége! Sajnos igazam lett!
2010. nov. 23. 13:11
 26/39 A kérdező kommentje:
hát nem tudom hogy mi legyen! Nagyon el vagyok keseredve. jelenleg bánatomban, életemben másodszor bebasztam! Én a lehető leg többet nyújtottam neki, és ezt kaptam. Ha azt monta hogy családi ház kell, nekünk, én megszereztem. Erre ő, még a gyerek nevét sem tudja, én igen, de a második randin szexelt vele. Alszik nyugodtan, mintha minden rendben lenne. Én meg 2 hete nem alszom.- Szerintem, nekem nincs szükségem már rá, csak a gyerekeimet sajnálom! Köszi a válaszokat, igen tanulságosak voltak. Majd valami lesz! Itt fogom jelezni a folytatást. Hátba támadott, elárult, amikor szükségem lett volna rá! Én szerettem őt tiszta szívemből, és ezt kaptam tőle cserébe!
2010. nov. 23. 14:37
 27/39 A kérdező kommentje:
A szüleim is teljesen ki vannak idegileg. Anyukám sír a munkahelyén, hogy mi lessz az unokáival? Én nem engedek. Nem akarom leélni az életemet bizonytalanságban! Elárúlt, mert én megbíztam benne, tiszta sziovemből. Elvittem agyereket sétálni, hogy Ő egyedűl tudjon otthon lenni. Erre kiderült, hogy levelezett azzzal a fasszal, hogy mit hogyan csinálnának. Elárulta a saját fiát is! Szakítás lesz a mai napon, de nem én fogok költözni! Én nagyon sok áldozatot hoztam ezért a családi házért! Oldja meg úgy, ahogy tudja! Persze a szeretője, lapít, mint szar a fűben!
2010. nov. 23. 14:41
 28/39 anonim ***** válasza:
93%

Félre értetted! Nem azt írta neki, hogy jobban kell vigyázniuk, hanem hogy a gyerek vigyázzon, mert lebuktak, rájöttem, és hogy most "Nyomozok utána"


Nem értettem félre. :) Ha nem érzene iránta már semmit, ha nem akarná folytatni, akkor nem figyelmeztette volna a szeretőjét.


Akarja Ő folytatni, csak mostantól jobban fog vigyázni.

2010. nov. 23. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
100%
HHa megcsalt Téged a férfiasságodat törte össze maga a lényedet:/ Ha a barátnőm megcsalna nem érdekel mennyire szeretem ugy b@sznűám ki hogy nem igaz.Gondolj bele más pasassal élvezkedett más pasas fogdozta..és akkor még vele beszélget..! Tudod mit, válj el vigyél el mindent amit tudsz.. nem vagy még öreg.Találsz majd magadnak mást.Biztos sirni meg könyörögni fog.. de ne törj meg ez a fajta nő igaz nem ismerem Őt de számitó ribanc, már megbocsáss:/És ha a másik hapek feleségének jót akarsz.. elmondod neki hogy milyen kis sz@r a férje..Sok erőt Neked
2010. nov. 23. 18:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 anonim ***** válasza:
100%
várjuk a folytatást :(
2010. nov. 24. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!