Létezik olyan, hogy mindkét fél ezer fokon izzik a kapcsolat elején?

Én elég racionális gondolkodású vagyok, mindig az agyam diktált a szívem helyett. Lakásra gyűjtöttem, meglett. Autóra, az is. Megvan mindenem. Most berobbant az a szerelem, ami elvette az eszem kissé. Társkeresőn elkezdtünk beszélgetni, és hasonlóak a céljaink, ugyanannyi idősek vagyunk, gyermek nincs, alkatra is passzolunk, a családunk hasonló egzisztenciális szinten van, szüleink hasonló korúak, testvéreink is. Csak ő már egyedül él évek óta, öntörvényű, saját életritmussal, amibe én érkeztem, és nem tud hová tenni, látszik rajta. Őszinte, komoly, nem érez még semmit, mondta, de lehet majd valami belőle. Kissé pofon vagdosott a szavaival, amitől elszállt a rózsaszín köd. Most ott tartok, hogyha akar valamit, majd keres. Idealizált képet alkottam róla, hogy majd én hősszerelmes leszek, aki sosem voltam, csak most az egyszer, akkor ő is az lesz. Hát, pofon vert az élet, mert belefutottam egy kissé arrogáns, öntörvényű, saját életvitelét másért megszakítani nem akaró nőbe.

És szerintem vége is lesz, ha már most döcög a szekér.

December közepén ismerkedtünk meg. Utána elkezdünk elég sokat beszélgetni, telefonszám-csere is megvolt. Minden nap kerestük egymást. 50 km-re élünk egymástól, ő panelban él egyedül 4 éve, amióta a párjával szétmentek. Én a szüleimmel nagy kertes házban, mellette van lakásom, de egyedül nem költöztem el. Ő nagyvilágibb valamennyire. Dolgozik, a barátnőjével vagy a családjával utazásokra jár, tipikus városi panellakó. Életritmusa van, dolgozik, ügyet intéz, mindig rohan. Én kertesben élek, ezer a munka itthon, mégis folyamatosan van rá időm. Azaz lenne, ha neki lenne, de nincs. Egy 28 nm-es panelban él. De mindig dolga van. Nem szoktam sokat messengeren írni, amióta ő van, mindig nálam a telefon, naponta felhívom, ő még sosem hívott fel. Érdeklődöm felőle, ő is minden nap rám kérdez, de aztán eltűnik 8 órára, mert neki dolga van. A szüleimhez elhoztam már, elvoltak egymással. Ő a szülei előtt titkol még, senki sem tud rólam, senki a környezetéből.

Ha nála vagyok, kb. azt látom, nem az én személyem a gond, hanem az, hogy van ott valaki, aki útban van, amikor ő csinálná a dolgát.

Tudom, hülyének néztek. Első találkozás: Tudtam, mikor ér haza munkából, lakótelepen vártam rá, az autóban üldögeltem, lestem, melyik lépcsőházban gyulladnak fel a fények. Észrevettem, írtam neki, itt vagyok. Meglepetésszerűen beálltam az ajtóba rózsával. Behívott, együtt aludtunk, bújt hozzám. Reggel meg kirakott fél négykor, mert ő dolgozni megy, és készülődik, nincs ideje, szia.

Amúgy naponta ír. Mostanában kezdett élesedni a beszélgetésünk, amikor felvetettem, hogy most mi a helyzet. Mondta, neki időre van szüksége. Össze van zavarodva, túl hamar jöttem a mindennapjaiba. Mondtam neki, Te is nekem. Falun ezer a munka, 3 szakban dolgozok, mégis Te vagy az első.

Higgyétek el, minden nőtől elmenekültem eddig, aki ilyen volt, őt már talán sajnálom, amiért ennyire tüskés. És igazándiból kíváncsi vagyok, változik-e, és mi lesz a vége.