Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak én reagálom túl vagy másnak is rosszul esett volna?
Gyors elöljáróban tudni kell, hogy általában nálam találkozunk, mert én egyedül élek, ő pedig lakótársakkal és így nyugodtabban tudunk azért együtt lenni. Amikor átjön, kb minden alkalommal főzök, mert számomra ez egyszerűen magától értetődik, hogy akkor együtt eszünk valami finomat. Több hónap után most ajánlotta először fel, hogy munka után menjek fel hozzá és ő készít valami kaját. Amikor végeztem, felhívom, hogy akkor megyek. Erre az a válasz, hogy inkább este jöjjek, mert ő nemrég kelt fel még takarítani kell és csak utána tud főzni. Hát itt már egy kicsit nagyot nêztem, hogy hogy lehet felkelni a nap közepên, pláne ha már megígérte hogy ma ő főz.
De ráhagytam. Este átmegyek hozzá és azzal fogad, hogy semmi sincs itthon, még el kell menni bevásárolni. Ez már este 8-kor volt. Kérdeztem, hogy miért nem mondta, hogy hozza valamit, én már a falat kapartam az éhségtől. Erre az a válasz, hogy mert nem tudja mit enne most szívesen.
Na mondom, akkor gyorsan menjünk el vásárolni és végül s nagy vacsora rántotta lett. Amit-megjegyeznêm-ên készítettem el, mert ő közben a lakótársaival beszélgetett.
Tehát kvázi átmentem hozzá, hogy megcsináljam a vacsorát.
Nagyon fel voltam cseszve, de nem akartam ott jelenetet csinálni, de neki ez mintha fel sem tűnt volna.
Ez tênyleg normális?
Borzasztóan éreztem magam, hogy kb ennyire le vagyok tojva.
Engem is zavart volna.
Most kezdek randizgatni egy hosszu kapcsolat utan, es foleg a fiatalabb sracoknal latom ezt az eletkeptelenseget, ami nekem is lelombozo.
A multkor reggelinel csak annyira kertem meg, hogy tegye fel a kavet fozni, erre elkezdte kerdezgetni, hogy hogy kell, mert meg sosem fozott kotyogosban kavet...
Annyit mondok: NE HIDD, HOGY MEGVALTOZIK!
Ha mas tulajdonsagaival kompenzal, akkor elvezd, de ha komoly, elkotelezett kapcsolatot keresel, es neked fontos a haziassag-talpraesettseg-gondoskodas, akkor sajnos lepned kell.
34N
Ezt nagyon szépen megoldhattad volna úgy, hogy elköszönsz és közlöd vele, hogy akkor te EGYEDÜL haza mész enni, ha már hazudott neked és miatta éhen maradtál.
Ezután soha a büdös életben még egy pohár vizet sem adnék neki, ha még ezután hajlandó lennék beengedni a lakásomba.
Mondjuk én alapból nem főzök állandóan olyannak, aki semmit nem tesz értem és együtt sem élünk.
"Gyors elöljáróban tudni kell, hogy általában nálam találkozunk, mert én egyedül élek, ő pedig lakótársakkal és így nyugodtabban tudunk azért együtt lenni. Amikor átjön, kb minden alkalommal főzök, mert számomra ez egyszerűen magától értetődik, hogy akkor együtt eszünk valami finomat."
Már e rész arra utal, hogy olyan csicska vagy mint annak a rendje. Az csak az i betűn a pont, hogy hónapok óta most hívott el magához, az égvilágon semmit se csinált, de te megcsináltad helyette!
Nem ő rá kell mutogatni meg lehordani mekkora lusta görény amikor TE SZABAD AKARATODBÓL állsz be csicskának hónapok óta!
A nagy francokat főznék neki és megkínálnám a főztemből. Együtt főznénk és én ugyanúgy járnék fel hozzá mint ő hozzám.
Dobd ki és máskor ne menj már le egy farkinca miatt csicskába a jó ég áldjon meg!
#6 értem amit mondasz.
Emiatt nem gondolom magam csicskának, én így lettem nevelve, hogyha valaki jön vendégségbe, akkor megkínáljuk valamivel. Oké, a barátom már nyilván nem vendég kategória, de nekem is kell valamit ennem, magamnak főznöm, akkor neki meg ne adjak, vagy mi a megoldás?
Illetve akkor ezt lehet rosszul írtam, de már voltam nála, nem ez az első, csak akkor nem ettünk, csak szimplán fent voltam a lakáson.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!