Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak én reagálom túl vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak én reagálom túl vagy másnak is rosszul esett volna?

Figyelt kérdés

Gyors elöljáróban tudni kell, hogy általában nálam találkozunk, mert én egyedül élek, ő pedig lakótársakkal és így nyugodtabban tudunk azért együtt lenni. Amikor átjön, kb minden alkalommal főzök, mert számomra ez egyszerűen magától értetődik, hogy akkor együtt eszünk valami finomat. Több hónap után most ajánlotta először fel, hogy munka után menjek fel hozzá és ő készít valami kaját. Amikor végeztem, felhívom, hogy akkor megyek. Erre az a válasz, hogy inkább este jöjjek, mert ő nemrég kelt fel még takarítani kell és csak utána tud főzni. Hát itt már egy kicsit nagyot nêztem, hogy hogy lehet felkelni a nap közepên, pláne ha már megígérte hogy ma ő főz.

De ráhagytam. Este átmegyek hozzá és azzal fogad, hogy semmi sincs itthon, még el kell menni bevásárolni. Ez már este 8-kor volt. Kérdeztem, hogy miért nem mondta, hogy hozza valamit, én már a falat kapartam az éhségtől. Erre az a válasz, hogy mert nem tudja mit enne most szívesen.

Na mondom, akkor gyorsan menjünk el vásárolni és végül s nagy vacsora rántotta lett. Amit-megjegyeznêm-ên készítettem el, mert ő közben a lakótársaival beszélgetett.

Tehát kvázi átmentem hozzá, hogy megcsináljam a vacsorát.

Nagyon fel voltam cseszve, de nem akartam ott jelenetet csinálni, de neki ez mintha fel sem tűnt volna.

Ez tênyleg normális?

Borzasztóan éreztem magam, hogy kb ennyire le vagyok tojva.



tegnapelőtt 13:02
1 2 3
 21/30 anonim ***** válasza:
Meghívott?
tegnapelőtt 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/30 anonim ***** válasza:
69%

#16 Oke, nem olyan jo a pelda, de most ez jutott eszembe. Ha fozesnel kerem, hogy segitsen be, akkor is megkerdezi haromszor, hogy hogyan es mekkorara vagja a krumplit, es inkabb utban van, minthogy segitseg lenne.

Amugy igen, az eletkeptelen kicsit eros szo, inkabb hazias-gondoskodo(-talpraesett) karakter, amit hianyolok.

tegnapelőtt 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/30 anonim ***** válasza:
100%
Jó nagy palimadár vagy kérdező.
tegnapelőtt 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/30 anonim ***** válasza:
100%
Valaki írta, hogy nem fog megváltozni, de igen. Idővel még ROSSZABB lesz, még jobban belekényelmesedik a kapcsolatba!
tegnapelőtt 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/30 anonim ***** válasza:
100%
A barátnőm is mindig lakomával várta a pasiját, aki egyszer hívta csak meg ebédre a barátnőmet. A nagy mű egy húsleves kockából készített leves volt.
tegnapelőtt 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/30 anonim ***** válasza:
73%
#16 Hogyne vennének.Ha nem lenne rá kereslet, nem árulnák kb mindenhol.
tegnapelőtt 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/30 anonim ***** válasza:
30%

#22 az én párom is ezt csinálja ha közösen főzünk, de nem azért mert életképtelen, hanem mert úgy akarja csinálni ahogy nekem jó. Amúgy ha magára főz akkor képes eldonteni hogy mekkora legyen a krumpli. Szóval kicsit kommunikaljatok, lehet egyáltalán nem úgy van ahogy te gondolod.


#26 hát persze, az akinek nem futja másra, már bocsi.

tegnapelőtt 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/30 anonim ***** válasza:
100%

"Emiatt nem gondolom magam csicskának, én így lettem nevelve, hogyha valaki jön vendégségbe, akkor megkínáljuk valamivel."


Nem emiatt vagy csicska, ez lenne az alap. Amiatt vagy, hogy miután ő nem adta meg neked ugyanezt az alap dolgot, még te álltál neki főzőcskézni. Otthagytam volna a francba.


Vesz neked cuccokat. Valaki nagyon jól leírta, hogy pénzt adni egy termékért vagy egy szolgáltatásért 0 energia. Te az idődet áldozod rá. Ez amúgy sok kapcsolatban így van, hogy a férfi a pénzét adja, a nő az idejét és az energiáját.


Nem érsz neki annyit, hogy felkeljen korábban, vagy hogy ha fáradt, áttegye a talit máskorra. Nem éred meg az idejét és az energiáját. Akkor érsz neki valamit, ha haszna van belőle. Ha kaja van, vagy szex.

tegnapelőtt 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/30 anonim ***** válasza:
100%
Hogy tudtok ilyen férgekkel összejönni? Minden nap jár a kondiba, vagy mi?
tegnapelőtt 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/30 anonim ***** válasza:
#27 Engem ugyan nem bánt, hogy ennyire korlátolt és tájékozatlan vagy, csak kinevetteted vele magad.
tegnapelőtt 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!