Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak én reagálom túl vagy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak én reagálom túl vagy másnak is rosszul esett volna?

Figyelt kérdés

Gyors elöljáróban tudni kell, hogy általában nálam találkozunk, mert én egyedül élek, ő pedig lakótársakkal és így nyugodtabban tudunk azért együtt lenni. Amikor átjön, kb minden alkalommal főzök, mert számomra ez egyszerűen magától értetődik, hogy akkor együtt eszünk valami finomat. Több hónap után most ajánlotta először fel, hogy munka után menjek fel hozzá és ő készít valami kaját. Amikor végeztem, felhívom, hogy akkor megyek. Erre az a válasz, hogy inkább este jöjjek, mert ő nemrég kelt fel még takarítani kell és csak utána tud főzni. Hát itt már egy kicsit nagyot nêztem, hogy hogy lehet felkelni a nap közepên, pláne ha már megígérte hogy ma ő főz.

De ráhagytam. Este átmegyek hozzá és azzal fogad, hogy semmi sincs itthon, még el kell menni bevásárolni. Ez már este 8-kor volt. Kérdeztem, hogy miért nem mondta, hogy hozza valamit, én már a falat kapartam az éhségtől. Erre az a válasz, hogy mert nem tudja mit enne most szívesen.

Na mondom, akkor gyorsan menjünk el vásárolni és végül s nagy vacsora rántotta lett. Amit-megjegyeznêm-ên készítettem el, mert ő közben a lakótársaival beszélgetett.

Tehát kvázi átmentem hozzá, hogy megcsináljam a vacsorát.

Nagyon fel voltam cseszve, de nem akartam ott jelenetet csinálni, de neki ez mintha fel sem tűnt volna.

Ez tênyleg normális?

Borzasztóan éreztem magam, hogy kb ennyire le vagyok tojva.



tegnapelőtt 13:02
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
100%

https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parka..


Belinkelem neked ezt a kérdést és neki is belinkeltem a tiéd.


Szedd magad te is össze mert úgy jársz mint a másik női kérdező. Szakíts és máskor tényleg vagy együtt főzzetek, takarítsatok, vagy hol az egyik hol a másik. Kihasznál téged mert engeded neki. Nem azt kell kérdezni, hogy túl reagálod-e hanem jogos-e szakítani. Igen, már rég kellett volna a válasz rá.

tegnapelőtt 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
100%

Ha tudom, hogy valakit vendégségbe hívtam, akkor nem délután kelek fel, főleg ha vacsorára hívtam, akkor elég gáz beközölni, hogy nincs itthon semmi.

Nekem az jön le, hogy szarik rád,amit meg leírtál, hogy visz neked csokit, meg virágot ez nem figyelmesség. Ez az ember egy tróger. Virágot és csokit vinni nagyjából nulla erőfeszítés a mai világban. Amikor minimálisan meg kell erőltetni magát, arra se képes. Nem tudom, hogy férfi vagy nő vagy, de ilyen emberrel nem lehet hosszú távra tervezni. Az ilyenek mellett szokott megszakadni a párjuk.

Nekem a volt barátnőmnek volt ilyen szakasza. Dolgoztam, bevásárolni jártam és akkor volt, hogy megette a retek a lakást úgy, hogy nem volt munkája akkoriban.

34/F

tegnapelőtt 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
100%
Mert egy viragot vagy egy csokit adni 0 effort, fozni meg folyamatosan kerdezgetni a hogyleted felol pedig tobb energiabefektetest es konzekvenciat igenyel, mert ezek nem csak egyszeru, alkalmankenti dolgok, hanem folyamatosan,rendszeresen kell csinalni.
tegnapelőtt 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
93%

Nyilvàn làtja mert tèged le lehet tudni szexszel ès ajàndèkokkal hiszen olyan szeretet ès figyelemhiànyos vagy, hogy megelègszel a minimummal. Nem bànod, hogy csak te kajàltatod õt, azt se bànod ha a lakòtàrsai elõtt megszégyenìt, sõt az sem zavar tèged, hogy erõlteti ràd azokat a tèmàkat, ügyeket amelyek tèged hidegen hagynak.

Mègis mit csinàljon veled amikor rendes pàrkapcsolatra nem vagy alkalmas?

tegnapelőtt 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
100%
Baromi gáz. Nem kell főzni sem, de akkor inkább mondta volna azt hogy szivem, ma nálam vacsizzunk, rendelek nekünk ételt. Mit ennél, honnan rendeljünk? Természetesen én állom, válaszd ki, és mire megjössz, tudunk vacsizni. A kérdező vacsorára számított, nyilván mindegy hogy műanyag dobozból kerül a tányérra, vagy a fazékból. Itt a figyelmességen és a gesztuson van a hangsúly, nem a főzési tudományon. Mellesleg szerintem az ilyen nem vehető komolyan az, aki ennyire tróger, hogy egy bolti szószhoz nem tud egy tésztát kifőzni és átalussza a napot.
tegnapelőtt 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:
46%

"multkor reggelinel csak annyira kertem meg, hogy tegye fel a kavet fozni, erre elkezdte kerdezgetni, hogy hogy kell, mert meg sosem fozott kotyogosban kavet."


Lol, azért az életképtelenség nem itt kezdődik. 28 éves nő vagyok, én sem tudnék kotyogóssal kávét főzni mert már a szüleimnek is szarvasi volt, nekünk meg darálós. Senki nem vesz manapság kotyogóst.

tegnapelőtt 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 anonim ***** válasza:
14%

15


Oké, de lehet, hogy a párja egyáltalán nem tud főzni és nem meri bevallani, nem mer rendelni kaját nehogy kiderüljön. Az is lehetséges, hogy sokat dolgozik és aludt. Természetesen az ígéretet be kéne tartani és főleg őszintének kéne lenni.

Egyébként ha a párja mégiscsak egy lusta disznó és még egy icipicit se szereti a kérdezőt akkor a kérdezőt minek neveznéd? Nem a pasi a hibás hanem a kérdező!

Normális nő nem etetti hónapokon keresztül és nem csak nála vannak, fele-fele arányra törekednek mindenben, el is járnak programozni és főleg beszélgetnek, nem a testiség a fő hobbi.

Ha vele akar maradni akkor kérdezzen rá, hogy mi az oka annak, hogy sose főzött.

Ha meg nem tegye ki és a következő párkapcsolat ne arról szóljon, hogy ő mindent belead míg a pasi tele hassal és üres golyókkal kidől.

tegnapelőtt 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
100%
Több hónapnyi ingyenkaja és szex miatt járt oda. Egy nyamvadt étterembe nem tudott soha meghívni. Ezután még nála is te sütsz éjjel. Ennyibe vesz. Kell ez neked?
tegnapelőtt 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
100%
A másik meg, hogy miért egyértelmű, hogy hozzád megy mindig? Enni? Nincsenek mozik, éttermek, kifőzdék?
tegnapelőtt 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 A kérdező kommentje:
De, voltunk már étteremben. Mondjuk több hónapja nem, és azt is én hoztam fel, hogy menjünk már el valahova enni, mert már régen voltunk.
tegnapelőtt 14:46
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!