Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hazudott a kapcsolat elején, van értelme folytatni?
Megismertem egy nálam fiatalabb férfit (23 éves, de sokkal érettebb a korához képest), akivel minden nagyon jól alakult hónapokig. Nem mondtuk ki, hogy egy pár vagyunk, de szerintem ez nem is olyan fontos, minden nap beszéltünk, és minden héten találkoztunk, együtt is aludtunk rendszeresen.
Egyszer belenézett a telefonomba, ahol meglátott egy beszélgetést, amiben nem volt benne semmi különös, de láttam rajta, hogy rosszul esik neki, hogy más férfiakkal is beszélek.
Következő alkalommal megkértem, hogy mutassa meg ő is a beszélgetéseit, és akkor láttam, hogy ő is beszél más lányokkal, de nem olyan baráti stílusban, ahogy én tettem, hanem kiderült, hogy néhány hete elment szórakozni (nekem nem mondta el), ahol megismert egy lányt, akinek azután többször írt, és találkozni akart vele, de a lány nem írt vissza neki egy idő után.
Felháborodtam, amiért ő lelkiismeretfurdalást okozott nekem, miközben ő sokkal “súlyosabb” dolgot tett.
Azt mondta, hogy gondolkozott, és biztos benne, hogy velem akar lenni, de én azóta sem tudom túltenni magam ezen.
Mi lett volna, ha a lány nyitott lett volna?
Most úgy érzem, hogy csak egy B opció vagyok, de hajlamos vagyok mindent túlgondolni, ezért kíváncsi vagyok mások véleményére, ti mit csinálnátok a helyemben?
Érdemes lehet új fejezetet nyitni, és komolyan egymásra koncentrálni, vagy aki megtette ezt velem, annak nem vagyok elég fontos?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!