Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akiknek csak sokkal később lett először kapcsolatuk mint az átlag, nem féltetek belemenni? Nem rettegtetek hogy akár őrületbe kerget majd a változás?
Nő vagyok, 26 éves, lassan 27 és eddig még sosem volt kapcsolatom.
Igazából ha egy pszichológus megkérdezné, magam sem tudnám megmondani hogy miért, több oka is van.
A kamaszkorom már eléggé kiesik, alig emlékszem rá, de azt tudom hogy mindig is szociális fóbiás voltam, kaptam a bókokat de kapcsolta nem kert fel senki. Bár szerintem ez kamaszként normális, viszont azt tudom hogy akkor emiatt rosszul éreztem magam, mert a legtöbb lány 14 éves korától össze-vissza szexelt mindenkivel… és “jártak” is.
Egyszer 18 éves koromban egy barátnőm összejött egy helyes fiúval a suliból, aki miközben jártak bevallotta nekem hogy amúgy ő engem akart volna de túl ridegnek tűnök.
Utólag visszagondolva hiába láttam hogy helyes fiú nem éreztem hogy szerelmes lennék belé vagy hogy nekem erre szükségem lenne hogy együtt legyünk.
A lényeg hogy nagyjából egy éve találkoztam egy férfivel aki azóta is kitartóan ostromol… és úgy döntöttem hogy ki kellene vele próbálnom, hogy ne úgy menjen el a fiatalkorom hogy nem volt kapcsolatom.
Vannak azért gondok mert sajnos nem tetszik külsőleg, nem vonz, viszont nagyon rendes és értelmes… és nagyon nagyon akar már egy éve…
Viszont mindenkitől azt hallom, hogy ne legyek felszínes, nem számít a külső, azt kell nézni hogy rendes.
Arról nem is beszélve hogy sok lány olyan férfivel van, akiknek én már a látványtól is rosszul vagyok…
Viszont sajnos most is azt értem mint anno 18-19 évesen mikor az a helyes fiú bevallotta nekem hogy engem akart hogy felesleges, hogy furcsa lenne összeköltözni… őszintén én nem is értem hogy az emberek többsége hogy megy bele az elsőbe… nem nagyon fura változás ahhoz képest hogy eddig nem volt, most meg van?
Főleg aki kamaszkorában nem volt senkivel?
Azt hozzáteszem hogy van azárt pár ok, amit tudok hogy miért alakult így, egyrészt a szociális fóbia, másrészt hogy sajnos valamiért elég válogatós lettem és ritkán tetszik bárki, a harmadik ez, hogy félek a változástól és nehezen választok. Hogy döntsek valaki mellett ha lehet hogy egy hét múlva találnék egy hozzam jobban passzolót?
Mit gondoltok?
válasza:Az a kérdés kérdező, hogy te mit szeretnél. Mert a hozzászólásaid alapján abban helyzetben amiben vagy nem érzed jól magad, szenvedsz és változtatni szeretnél, csak nem tudod hogyan.
Én is HSP vagyok, nem volt könnyű életem, szintén borzasztó férfi-női mintákat kaptam a szüleim tankönyvi módon szar házassága által.
Nem félj szakember segítségét kérni! Én is azt tettem, mikor úgy éreztem hogy elakadt az életem. Az ember egy társas lény. Az, hogy szeretetet adhassunk és kaphassunk a legelemibb szükségletünk az életben.
Egyébként a hangulatingadozasok ellenére el tudom mondnai hogy mit szeretnék.
Olyat találni akihez tudok vonzódni elsősorban és elméletileg is azonos szinten vagyunk, de amint látszik ez nem jött eddig sem.
Ha te is valóban HSP vagy akkor tudod hogy ez milyen és azt is hogy ezen nem lehet változtatni.
Ez nem pszichés betegség, ez egy állapot. Mióta tudom, már olvastam róla és szakember írta hogy az HSP embereknek más az agyszerkezete…..
A család meg egyrészt átok, másrészt viszont annyi megnyugvást ad, hogy ilyen családból fixen nem fog kikerülni normális ember, úgyhogy legyek magammal egy kicsit engedékenyebb, mert az a sok cifra dolog ami történik, az legnagyobb részben miattuk van.
Most már arra is rávettem magam tudatosan, hogy az almodozasrol tudjam hogy csak álmodozás és elvezzem ki, de ne akarjam azt az életben.
Régebben még természetfeletti lények tetszettek csak, szerencsére ebből már sikerült kinőni….
És most is van olyan “kiszemeltem” akiről nem csal álmodozni szeretek, hanem végre tudom hogy élő dolgokat is szeretnék vele megtapasztalni. De nyilván én mint nő nem fogok neki írni…. Mert ráadásul magyar. Na ez is ritka.
Magyar férfi nekem nem szokott tetszeni. Nem direkt, így alakult mindig.
A családom szavai is kísértenek, mert ők mindig is a gold diggerkedés felé akartak hajtani.
És bár én kválkodásnak tekintem, valamilyen szinten igazuk van.
Hiszen a pénz nagyon ritka a földön, szebb nőnek lenni is nagyon ritka dolog, tehét kva kevés embernek van erre lehetősége hogy sok pénzhez jusson, hacsak nem születik bele.
És sokszor nagyon elvisznek ezek a gondolatok, hogy fiatal szebb ismerősömnek nem kell dolgozni mert kitártják, de közben meg olyan férfival van hogy bőgni tudnék tőle, ha ránézek….
És huszadjára nézem meg a dorain grey arcképe című filmet, amiben az egyik legszebb férfi szerepel aki valaha élt és az egész film maga a gyönyör és esztétika.
Sajnálom hogy ilyen lettem, de sajnos ilyen lettem…. Még az asztrológia képtelen is totál azt adja ki hogy nekem egy 500 évvel ezelőtt élt freskó festőnek kellene lennem, nem ma élni ebben a materialista világban. Csak érzékeny jegyek vannak benne.
De azt senki nem mondhatja nekem hogy nincs ebben valamilyen sátáni átok, hogy ennyire nem találok olyat aki tetszik…..
Amit tudok hogy így nem jó, maximum azt élvezem hogy senki nem kaphat meg. Mert az apám és a kiskori cikizések miatt haragszom a férfiakra, ezért szeretem őket büntetni hogy meglátnak, nyomulnak, szerelmet vallanak, de nem kapnak meg. Ha én szenvedek, szenvedjenek ők is.
Ezért is lenne jó leszbikusnak lenni, de az csak még nagyobb kavar a fejemben….
válasza: válasza:Dorian Grey a tökéletes példa arra, hogy a szépség és az esztétikum mennyire nem egyenlő a jóval és a boldogsággal, fura, hogy ekkora élvezetet vált ki belőled a film. Én azon kezdenék el gobdolkodni ez alapján, hogy valójában a szépségéhez és nem a kegyetlenségéhez, a nyersségéhez vonzódsz-e a történetnek.
Freskó festőnek lenni nőként nem igazán lehetett akkoriban. Nem tudom, esetleg nézz utána a kornak, a túlidealizálása nem kifejezetten tesz jót ennek sem. Persze izgalmas meg minden, de azért a korabeli beszámolók meg a művészettörténeti kutatások alapján jócskán nem fenékig tejföl volt az élet.
válasza:44 tegnap az érkezés című sci-fit néztem meg és extrém élvezetet váltott ki belőlem. Főleg az hogy ennyire az intelligenciára helyezték a hangsúlyt egy alien filmben.
A vége katasztrófa, egy gyerek súlyos betegsége van benne, de élveztem mert ez csak egy film.
Dorian grey-nek az esztétikáját élveztem, nem a horror részét.
Bár valamennyire azt is mert filmezés közben az ember szeret kiszakadni a valóságból és amúgy is általában a főgonosz a kedvence mindenkinek, nem a nyávogó negédes szent szűz…
A freskót megint csak példának hoztam. Bár van a családban nagyon tehetséges festő, bennem ebből semmi sincs.
Szerinted majd pont én nem olvasok művtörit?
Nem azt idealizalom túl hogy emberek szenvedtek miközben felépült egy katedrális mondjuk 600 év alatt, hanem magát a tényt hogy ilyet akartak és tudtak is alkotni.
Ezt magyarázom, hogy ennyire nem tudja meghazudtolni magát az ember.
Én is szeretnék már évek óta egy lenni a többmillió nőből aki taszító ferfivel együtt tud lenni, mert az ő életük az 1000x könnyebb, de látod hogy nem ez van.
Sajnos engem a művtöri meg a freskók tesznek boldoggá valamennyire. Más nem nagyon.
Bár ahogy a feletted irt kolléga is megfogalmazta, már kezdem elfogadni hogy nekem a József Attila sors fog jutni, személyiségtípus ugyanaz, csak nekem tehetség nélkül.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!