Akiknek csak sokkal később lett először kapcsolatuk mint az átlag, nem féltetek belemenni? Nem rettegtetek hogy akár őrületbe kerget majd a változás?

“Külsőmből kiindulva, meg amilyen helyen dolgoztam, nyaraltam külföldön lehettem volna már 20 évesen is gold digger, csodálkoznék ha nem jött volna le hogy nincs hozza sem gyomrom sem erkölcstelenségem“

Rendben, ne haragudj. De mégis ad egy kis önbizalom boostot ha magad ura vagy, és szülőktől függetlenül élsz. Nem rossz szándékkal írom, csak felnőttebb nő benyomását kelted. Én is szép és okos voltam, de ismerkedni sem mertem önálló férfiakkal, amíg otthon éltem. Utána picit kinyílt a világ, de így is három évbe telt, mire megleltem az igazit.

Persze lehet, hogy benned teljesen más dolgok váltják ki a gátat, ami miatt nem tudsz közel engedni senkit. Ha tudod mik azok, akkor először azokat rombold le, változtass azon, ami zavar, és utána könnyebb lesz.

+1 kérdés: Azt írod, hogy alig van aki tetszik? Nem vagy aszexuális? Volt olyan pasi, aki iránt éreztél vágyat?

Aaaanyi terelés, félremagyarázás, meg önismeret hiánya van a soraidban...

"ez valamilyen átok lehet rajtam" - nem szívem, rohadtul nincsen semmilyen átok rajtad :DD

Szerintem egy átok helyett, eléggé ahhoz van köze minden problémádnak, hogy mérgező családból jössz, de még mindig nem szakadtál ki abból a mérgező közegből és nem dolgoztad fel a hatásokat, amik értek, amiért ilyen identitást építettél fel magadnak és most ehhez ragaszkodsz. Na az, az elég nagy probléma. Érted, az hogy mérgező, azt kb. vehetnéd szó szerint, hogy Tényleg Mérgez, minden nap 27 éve, ennek nagyobb hatása van rád, mint egy átoknak.

"Igazából ha egy pszichológus megkérdezné, magam sem tudnám megmondani hogy miért, több oka is van." - Lehet tényleg meg kellene keresni egy pszichológust, ha érzed, hogy nincs rendben az életed. HA, nem vagy jól. Azért, mert láthatóan csak a felszínt kapargatod magadról. Odáig eljutsz, hogy valami szociális fóbia féléd van. Odáig nem, először is, hogy a mérgező közeget ki kell iktatni ahhoz, hogy jobban lehess. Odáig sem, hogy de igen, lehet változni, nem kell ugyan azokat a mantrákat, önsorsrontó gondolatokat pörgetni a fejedben évtizedekig és nem kell ugyan úgy tekintened az emberekre mint tiniként. Csak persze minél hosszabb ideje ezzel határozod meg az identitásodat, annál bejáratottabbak, annál nehezebb ezeket felüldefiniálni és felfogni, hogy nem, nem ennyi vagy te, hogy te sose akartál kapcsolatot, a fóbia örök, bla bla, az a sok minden amit leírtál... nem, lehet védelmi vonalat felhúzni magadnak, hogy ne kelljen valódi intimitást kiépíteni emberekkel, mert az veszélyes, mert azt látod otthon, hogy csak folyik a méreg, az elvileg legközelebbi emberekből egymás felé, és te ezt nem akarod, lehet erre magyarázatokat gyártani, de kilóg a lóláb. Van aki ezt észreveszi idővel, van aki nem, lehet így leélni egy életet.

Hogy a kérdésre is válaszoljak, én is későn kezdtem a pasizást, miután elkerültem otthonról ;) bár pár évvel korábban mint te. Úgymond belebotlottam egy srácba akkor, aki bepróbálkozott nálam, keresett, találkozgattunk, nem voltam biztos benne, hogy nekem TUTI ő kell, legyen a férjem, kicsit butább volt nálam, de kaptam az alkalmon, hogy vele legyen az első kapcsolatom, biztonságosnak tűnt első szexre, szóval belementem, eléggé el is kezdtem kötődni hozzá talán meg valami szerelemféleséget is átéltünk, aztán ahogy ez lenni szokott, egy idő után szakítottunk. Most ez így számítónak tűnik, de akkor nem éltem meg ennyire számításként, csak utólag így elemzem ezt a tapasztalatot: örülök, hogy így alakult, tapasztalatszerzés volt, próbálgattam a szeretetmegnyivánulásokat... Aztán volt sok ismerkedésem, kapcsolatom, rontottam el sok dolgot, mert kötődési problémáim vannak, realizáltam rengeteg kapcsolatban, hogy "nem elég jó", szakítottam.. viselkedtem bennük rosszul. A lényeg, hogy lehet ezekben rengeteget tanulni, fel lehet ismerni, hogy mi abban az én felelősségem, hogy mindig a hibákat keresem a másikban (ezt hoztam otthonról), hogy nem tudok biztonságosan kötődni, mit jelent ez, hogy lehet gyakorolni, hogy a jövőben más legyen... vagy másféle embert válassz a jövőben. Gyakorolni kell, nem rögtön abban gondolkodni, hogy majd valakivel lakás közösen, mert az gazdaságilag megéri, de nem is szereted.

Szóval, röviden, szerintem szedd össze magad ahhoz, hogy elköltözz otthonról, és próbálkozz férfiakkal, és figyel magad, hogy mit vált ki belőled, mi esik jól, mi nem esik jól és utána dönts, hogy neked kell-e ez, vannak e még dolgok amiket meg akarsz élni kapcsolatban. Azért mert elkezdesz ismerkedni egy férfival, az nem jelenti azt, hogy holnap össze kell költöznöd vele.. ne ez foglalkoztasson. De ne is egy férfitól várd, hogy majd vele összeköltözve szabadulhass otthonról, szóval függő viszonyt ne alakíts ki mással, mert aztán ne csodálkozz, ha úgy érzed, nem kapsz levegőt, mert te csak kényszerből vagy együtt valakivel, de anélkül kilátástalan, hogy hogy élnél meg...

Őszinte leszek.

Szerintem neked párkapcsolat nem való még egy kicsit se míg másképp nem állsz maga az élethez és nemcsak a párkereséshez.

Egy éve akar veled összejönni, vagy megfektetni a csávó és 100%, hogy el fogja érni a célját mert meg fogsz elégedni azzal amit nyújt aztán szépen előbb utóbb kidob.

Már rég nem kéne vele folytatni az ismerkedést, barátkozást vagy mit ha mindenáron szexelni akar, kapcsolatban lenni veled mert téged nem vonz mint férfi!

Egyébként jó nagy marhaságokat írtál össze és bár értem én valamilyen mértékben, hogy a rossz gyermekkor tehet róla azt már képtelen vagyok felfogni, hogy miért nem dolgozol azon, hogy elfogadd ami történt és tovább állj.

Nem, ha valakivel együtt jársz akivel szerelmesek vagytok egymásba nem szarsz be a változásoktól, alig várod, hogy vele légy minél többször, tervezitek a közös jövőt.

Igazság szerint egyáltalán nincs rendben a lelked, önbizalomhiányod van, megfelelési kényszerrel karöltve hiszen te flörtölni akarsz amikor nem lehet megtanulni flörtölni, az adott helyzetben magától alakul ki.

Hozd rendbe a lelked és csak utána ismerkedj komoly kapcsolatot illetően.

"Úgy jött le, mintha a másik féltől várná, hogy kiköltöztesse."

Ezt meg mégis miből szűrted le? Nekem inkább az jön le, mint írta a kérdező, hogy retteg a változástól, és egyedül nem merné meglépni, bár társsal is nehezen, de valahol meg azárt tudja, hogy nem egészséges.

Ez a rettegés nem normális.

Ha visszanéz az ember, nem azért voltak 2-3 hónapos kapcsolatai, mert egy cafka, hanem mert a párkapcsolati mintákat is tanulni és gyakorolni kell, és nem sikerül tapasztalat nélkül felismerni, hogy ki való hozzánk legalább 70%-osan (ahol már jóval többet ad a kapcsolat, mint amit elvesz).

Te a beteges rettegéseddel meg a tapasztalatlanságoddal nehezen fogod tudni eldönteni a problémásabb esetekben, hogy mi jó, mi nem jó.

Lehet, hogy 100-ból egy esetben az első szerelem/kapcsolat életfogytig tart, de nem biztos, hogy te leszel ez az egy.

Most is van valaki aki bem tetszik neked, nincs vonzalom, nincs kémia, de azon morfondírozol, hogy felületes vagy-e. Szerintem ha 27 éves korodig egy kapcsolatod sem volt, akkor már vakszeg nem is lesz.

De ha lesz, akkor is fel kell készítened magad, hogy nem fogod tudni eldönteni konfliktusoknál, nézeteltéréseknél, hogy jól kezeled-e, jól tűröd-e, stb.

De egy vaknak hiába magyarázom a színeket. Aki járt márt pár fiúval/férfival az tudja miről beszélek, aki meg még sosem, az nem érti.

"főleg a jobb külsejű nők többsége ezt elvárja es erre is megy"

Inkább a buták. Az okosak megteremtik maguknak.

Ami a párodé, az nem tied. Ha vége a kapcsolatnak, mész a híd alá?