Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon kinőhetjük az életünket?
Sziasztok! Uhh.. ez hosszú lesz, meg nem is biztos, hogy a tökéletes kategóriát sikerült megtalálnom. Szóval egy ideje küzdök azzal a gondolattal, hogy vajon lehetséges-e az, hogy az élet, amit élek már nem az, amire szükségem van és "kinőttem"? Arra gondolok, hogy például mikor én mikor a jelenlegi kapcsolatomat kialakítottam, akkor még nem egészen úgy láttam a világot, mint most. A hobbik már nem kötnek úgy le, mint X éve. Pl.: régen imádtam a mindenféle számítógépes játékokat, de már az sem okoz túl nagy örömet. Úgy érzem kicsit magamat a saját életemben, mint mikor gyerek voltam és már nem volt jó a cipőm, amit nagyon sokáig szerettem meg becsben tartottam, de egyszer csak már szorított.
Jaj, ez olyan gázul hangzik. De valami pontosan ilyesmit érzek most is. Mintha a dolgok nem lennének a helyükön. Már nem érzem, hogy tudok azonosulni a 4 évvel ezelőtti önmagammal, miközben azt érzem, hogy a párom például semmit sem változott. De én meg igen. :/
válasza:
válasza: válasza: válasza:2-es vagyok, csak a válasz maradt le. Persze, hogy normális, hogy az ember változik. Az egyik tanárom egyszer azt mondta, ha 10 év múlva az osztálytalálkozón valaki azt mondja, hogy nem változtál semmit, akkor veheted sértésnek.
Én sem tudok már azonosulni a pár éves önmagammal. Teljesen megváltozott a világszemléletem, a vérmérsékletem, egészen más dolgok érdekelnek már. Valami persze megmaradt, pl zenei stílus. Pedig én aztán görcsösen ragaszkodom a megszokott dolgokhoz, de a változás nekem is jót tett az évek során.
A párod hogy mit és mennyit változott, az az ő dolga. Lehet, csak neked nem tűnt fel.
Ne érezd rosszul magadat, éld úgy az életedet, ahogy te szeretnéd.
válasza:Elakadtál. Én ezt a szellemi fejlődésnek, plusz a hormonok csökkenésének tudom be. Itt vagy te, a párkapcsolatod, a párod túlságosan kiismerté vált, megszoktad, jött a rutin, a reflex, talán már egymás mondatát is befejezitek. De üres, unalmas és szürke, egyhangú, allóviz? Ezt érzed talán? Pluszba jön még a saját problémád, hogy nem tudod, hogy jókor vagy e jó helyen jó személlyel.
De rengetegen küzdenek ezzel, és én szerintem ez minden kapcsolatnál előjön, az allóvíz, amikor már nincs mit megtudni a másikról, mert ismerjük, és önmagunk is túlságosan kiismerté vállt, ekkor jön egy kósza gondolat, "milyen lenne mással" mással lehet gördülékeny lenne, heves, újra lenne energia, élet, igen, minden bizonnyal ez lenne, egy ideig, aztán évek múlva jönne az ami most van, fontos, hogy a kapcsolatot próbáljuk meg úgy nézni mint egy házat, ápolni kell, és vigyázni rá. De ha túlságosan nagy a kár, ha túlságosan fásult vagy már ebben, akkor érdemes ezt a "milyen lenne mással" dolgot tovább fontolgatni, mert lehet, hogy a magány, sokat segítene, vagy épp mélyebbre vinne, de egy új kapcsolattal ugye jönnek a hormonok is, új valaki, érdekes és jó kiismerni, jó érezni egy kis újat, érzelmek, vágy, szerelem, szeretet stb...hát nem tudom, cak felvetésként írtam.
Mit fogsz tenni kérdező?
7-es, igen, ezt is tudom, hogy idővel nem minden ugyanolyan. A probléma itt inkább az, hogy más utakat választottunk és igazából mindig is inkább kicsit különböztünk, mint hasonlítottunk volna. Aztán jó pár negatív esemény, mint pl. a párom anyukájának a halála nem jó irányba billentette a dolgokat. A félreértések elkerülése végett mindenben támogattam, extra figyelmet adtam neki, de ez nemhogy a dolgokat jobbá tette volna, de mintha még sikerült volna rontanom is vele. Ez nem most történt.
Aztán ott van a jövőkép. Ő nemrég mondta, hogy egyáltalán nem akar gyereket én meg az baj, hogy a távoli jövőben igenis úgy képzeltem, hogy lenne. Ami azért rossz, mert a kapcsolatunk elején nem mondta azt, hogy kizárt dolognak tartja (sőt, úgy volt, hogy igenis elképzelhetőnek tartja) vagy azt, hogy házban éljünk. Most meg mást se hallok, mint a lakás, amikor én meg utálok lakásban élni. És hát... ezt nem tudom, hogyan lehetne összehangolni. Leginkább sehogy, ha nem érzelmes, hanem realista akarok lenni. És ez már nem is arról szól, hogy szeretem-e még kicsit is, hanem, hogy van-e jövőnk.(És még van pár más téma, amiben nem feltétlen van közös metszet. Pl.: anyagiakhoz való hozzáállás) Tehát a kérdésedre az a válasz, hogy valószínűleg nem maradok vele, mert itt valaki lemondana magáról és én se őt nem akarom olyanra kényszeríteni, amit nem akar, se magamat. Ennél jobbnak tartom magam, minthogy más boldogságát elvegyem. De engem meg ott kell megérteni, hogy nem volt normálisan anyám és mindig is egy családra vágytam. (Apukám más okokból került tőlem érzelmileg és fizikailag is távol. Egyke vagyok.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!