Miért jobb az neki, ha nem ragaszkodom, nem őt tekintem az életem értelmének? Miért ne vegyem túl komolyan az életet?

A párommal volt egy beszélgetésünk. Konkrétan arról, hogy eddig folyamatosan, minden nap együtt töltöttük az időnket és fantasztikusan éreztük magunkat, azonban ő már alkalomszerűen elmegy másokkal is szórakozni és bizonyos szinten a háttérbe szorultam. Elmondtam neki, hogy ez fáj, erre ez volt a válasza:

"Nem szabad ennyire ragaszkodnod és ennyire komolyan venned az életet. Nem lehetek én az életed értelme. Neked is van életed, nekem is van életem és megpróbáljuk úgy rendezni, hogy beleférjünk egymásnak."

Valamiért én olyan vagyok, hogy ha szeretek valakit, akkor ő a prio 1. Minden mást félreteszek, ami nem annyira lényeges, mint az együtt töltött idő (ez nem a teendők hanyagolását jelenti). Nem vágyom más társaságára, inkább csak az övére. Valahogy nekem nehéz elfogadni, hogy 5 napokra eltűnik, aztán néha előjön, hogy "na most már ráérek".

Próbálok azonosulni a gondolatával, hogy ne legyek egy hisztis p*csa. De ha azonosulok, akkor úgy érzem, hogy ez a nő csak egy mellékvágány az életemben, akivel néha elütöm az időmet, de semmi komoly.

Most akkor próbáljam meg félresöpörni, belerakni egy dobozba, aztán "tart amíg tart"? Mert így nehéz nagy energiákat fektetni egy kapcsolatba.