Mennyire kezeltétek jól, ha a párotok nagyon beteg volt, mennyire viselt meg titeket a mindennapokban?

Helytálltam, ápoltam, nem is volt kérdés, hogy mellette leszünk az akkor még 5 éves kislányommal halála napjáig. Nem volt könnyű, főleg úgy, hogy csak magamra számithattam, de megoldottam mindent. A gyász időszak volt igazán pokoli!

Nekem októberben motorbalesetem volt, a bal oldalon az összes bordám eltört többszörösen is, csavarozták a szárkapocs csontomat, illetve bokaszalagom szakadt. Ez volt a második motorbalesetem 16 év alatt, de a feleségem annyira utált érte, hogy semmiben nem segített. Egyedül kellett két bottal "közlekednem" a lakásban, felállni-leülni, gipszelt lábbal és sorozatban tört bordákkal egyedül beszállni a kádba és tisztálkodni és a nappaliban kellett aludnom a kemény kihúzható kanapén, mert a hálószobában a kényelmes ágyban csak "nyöszörögtem" és az zavarta őt alváskor. A lányom volt végig mellettem, segített az étkezéseknél, beszélgettünk, tartotta bennem a lelket. Mindezt úgy, hogy a feleségem idősgondozó. Az idegen nyuggereket a szarból is kimossa, de a saját férjét, élete párját, bottal sem piszkálta...

#3 Remélem tervezed a válást... aki ennyire semmibe veszi azt, akivel elvileg egy életet le akar élni, az ne akarjon a másikkal maradni. Értem én, hogy mérges és talán valahol joggal teszi, de azért nem ez a megoldás egy ilyen helyzetre, hogy akkor dögöljön meg a másik.