Miért ijesztő az átlag embereknek,hogy nincsen baráti körünk?

Igazi barátokat nem úgy talál az ember, hogy már az elején teszteli, hogy a nagy bajban is számíthat-e rá. Ez nem így működik.

Először haverkodás, eljárni ide-oda, moziba, kirándulni, vendégeskedni. Utána vagy kialakul egy-egy mélyebb, igazabb barátság, vagy nem.

Nekem vagy egy barátnőm, tudom, hogy rá számíthatok bármikor, 33 éve barátnők vagyunk.

És vannak a haverbarátnők, akikkel összejárunk, nyaralni megyünk családostul. Egyébként ez a társaság pont a legjobb barátnőm révén alakult ki. Lehet, hogy az élet majd úgy hozza, hogy lesz közülük is jóban-rosszban barátság, de ezt előre nem lehet tudni.

Az, hogy más-más érdeklődési körök vannak, az nem akadály, így is sokat lehet beszélgetni, legalább a többiek tájékozottabban lehetnek.

Ez az egész nem egyszerű téma. Kérdező, hány évesek vagytok?

Egyébként 29-nek is igaza van és Neked is kérdező.

29-nek abban, hogy akire tudsz számítani szarban olyan azért kevés van és hát nem mindig csak ilyenekkel barátkozik az ember. Nekem saját részről 1-2 ilyen barátom van és kifújt, a férjemnek is. De ezek nem új dolgok hanem szintúgy 10+ 20+ éves barátságok. A többi ember pedig akikkel ritkábban, de barátkozunk ilyen átlagos szint és nem is várunk többet tőlük.

Hogy hogyan kell barátokat szerezni na abban bocsánat annak ellenére, hogy van nekem is, teljesen béna vagyok + voltak olyan baráti kapcsolataim amiből talán lehetett volna, de szerintem miattam nem lett, mert nem fektettem bele elég energiát. Szerintem én már így 40 felé ezen nem is fogok és nem is akarok változtatni. Megelégszem azzal ami van. :) + mondom én nagyon jól vagyok a férjemmel és egyedül is elütöm az időt ha úgy van és attól sem vagyok szomorú. :)

33 és 3as voltam. Még annyit hozzá tennék, hogy az igazi mély barátságok nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Rengeget idő kell hozzá, beszélgetések, találkozások, közös emlékek és élmények.

A kor tényező az előző kérdésben azért fontos, mert ha mondjuk 30-35 évesek vagytok akkor elég kicsi sztem az esélye, hogy ilyen kapcsolatot a semmiből kialakítatok valakivel vagy csak te kialakíts valakivel. Bár sose lehet tudni. Minden körülménynek idő stb meg kell felelnie, hogy megtaláld ezt a barátot/barátnőt.

Ha pedig 20-25 évesek vagytok akkor lehet ezen még dolgozni, akár régi osztálytársak, évfolyamtársak a főiskoláról, egyetemről vagy hát igen még ennyi idősen munkahelyen is azért megismertem én is egy-két embert akivel a mai napig tartom a kapcsolatot és van amiből lett barátság.

Amit korábban írtam, hogy már nem ismerkednék így munkahelyen az pedig valószínű a korom miatt is van. De még 15 éve nem volt azért gond. :)

29 vagyok.

33 jókat ír.

Nekem is 3 barátom van 10en plusz éve, akik mindig mellettem vannak...1 nő és 2 férfi. A többiek (kb 10 fő) haverok, akiktől nem is várok többet csak a társaságot. Aztán még vannak a kedvesebb ismerősök, akikkel ritkán találkozunk, de jókat beszélünk.

Lehet az is baj, hogy túlságosan rágörcsöltök.

Kedves Kérdező, ezt sokszor kérdeztem már én is magamtól. Mi pont ugyanilyenek vagyunk a férjemmel, mint ti, nincs baráti társaságunk. Vagyunk mi ketten és a gyerekeink. Az extrovertáltabb sógorék is kvázi hülyének néznek minket emiatt, pedig nem hiszem, hogy annyira defektesek lennénk.

Egyszerűen csak mások vagyunk. Nekem jellemzően rémes emberi kapcsolataim voltak eddig, tele mérgező, zsarolós, sértődős emberekkel. Mire felnőtt lettem, az életkedvem is elment a barátkozástól. Mottóm: minél kevesebb az ember, annál kisebb a baj.

Ez nem azt jelenti, hogy senkivel sem tudok beszélgetni (vannak emberek, akikkel kifejezetten könnyen megy), de az üres fecsegés nagyon fárasztó tud lenni. A téma kitalálásához, a beszélgetés fenntartásához nincs meg a megfelelő szociális készségem, ha a másik féllel nincs meg az összhang.

Az érdeklődési körünk nálunk is szűk keresztmetszet. Nekünk pl vannak madárpókjaink, szeretjük a japán cuccokat, programozást (mármint a számítógépest), de ezekre nem tudok leakasztani bármelyik bokorban egy embert. Beszélhetnénk a gyerekeinkről szülőkkel, de a legtöbb nehézség a kisgyerekes korból kimaradt, így nehezen tudok a másik gondjaival azonosulni.

Szóval abszolút átérzem. Egy időben rosszul éreztem magam miatta, mintha valami rendszerszintű hiba lenne bennem, de elfogadtam, hogy ez van, nem tudok mit tenni, hiába próbáltam.