Elvárhatom a férjemtől, hogy abba hagyja a meccsre járást?

Amíg nem tudod meghúzni a saját határaidat másokkal szemben, soha nem lesz igazán saját életed.

Miért mások elvárásai határozzák meg, hogy hogyan töltöd az hétvégéidet?

Miért van ilyen hihetetlen mértékű megfelelési kényszered anyósodékkal szemben, hogy minden szombatodat náluk töltöd, ott üldögélsz a kanapéjukon esetig, mikor szíved szerint mást csinálnál, és a hátad közepére sem kívánod a heti rendszerességgel náluk töltött időt?

Ez szerintem még akkor sem lenne rendben, ha nem szólogatnának be neked arra, hogy mennyi időt töltötök a te szüleidnél, és nem kérnék rajtad számon, hogy mikor és mennyit vagy náluk.

"Ő azt akarja, hogy minden szombaton a kanapéján üljél, hát megteszed."

42-es, az a szomorú igazán, hogy a férje is ezt várja tőle!

Az a baj, hogy hiába panaszkodsz itt oldalakon keresztül, a lényegen nem fog változtatni. Van egy toxikus anyós, van az önállótlan fia, meg vagy te, az akaratgyenge feleség, akinek az önállósága a Gyakorin panaszkodásig terjed, de ha anyós úgy parancsolja, már mész is hajbókolni hozzá. Ez itt a rohadt nagy probléma.

Az, hogy valakinek a saját anyjával jó a viszonya, az egyáltalán nem gond. Az, hogy neked az anyóssal nem jó a viszonyod, az nem szerencsés, de ez van, nem mindig lehet mindenkivel jó viszonyt ápolni.

Ilyenkor az a szerencsétlen helyzet áll elő, hogy férjed egyfajta ütközőzónába kerül. Van egy óriási ellentét közted, meg az anyja között, közte pedig ott van ő. Nos, itt mutatkozik meg, hogy ki mennyire érett, és intelligens. Ő ezt a lehető legéretlenebbül kezeli. Persze, azt állítod, hogy neked ad igazat. Hááát... szavakban félig-meddig lehet. De a cselekedeteiben ez nem tükröződik. Hiába látja ő is, hogy ez így nincs jól, ugyanúgy eb..ssza minden szombatodat. Úgy ugrál, ahogy az anyja fütyül. Semmi önállósága nincs, és te pedig csak egy sokadik tényező vagy ebben a képletben. Gyakorlatilag önálló akarat nélkül, mert némi itteni panaszkodást leszámítva te úgy ugrálsz,a hogy ők fütyülnek. Akkor is, ha napi szinten becsmérelnek téged is, és a felmenőidet is. Legyél már egy kicsit tökösebb, a fenébe is!

#46: Ott a pont.

Ha nem járna meccsekre, akkor nem csak a szombatot, hanem a vasárnapot is anyóspajtásnál töltenék. Szóval ameddig a férj ennyire anyuci töketlen pici fia, a nő meg ennyire akaratgyenge, addig még jó is, hogy vannak a focimeccsek.

Ez a kapcsolat, de maga ez az egész családi dinamika, ami nálatok van, nagyon rossz, és torz.

Tudod, nekem is nagyon jó a kapcsoaltom anyámmal, de ez nem jelenti azt, hogy a kapcsolatomban ő szabná meg, hogy mikor mit tehetünk. Igaz, nálunk semmiféle féltékenykedés, meg gyűlölködés nincs, anyukám érett, felnőtt ember, aki képes reálisan látni a dolgokat. A legcikibb dolog nálatok az, hogy férjed anyja hiába már középkorú, de agyban nagyon, de nagyon éretlen. Mint egy nagyra nőtt, hisztis gyerek. Fiad pedig nem csak éretlen, de irányítható is. Egy kapcsolatban természetes lenne, hogy a felek kiállnak egymásért. Nem kell a másik végletbe sem menni, az, hogy egy férfi kiáll a barátnője mellett, az nem jelenti azt, hogy kötelező összevesznie az anyjával. De bizony asszisztálnia sem szabad az anyja mocskolódásaiban. Nálatok az a baj, hogy a férjednél az anyja a főnök. Amit anyuci mond, azt a fiacskája vakon követi. Legfeljebb próbálja utána bekamuzni neked, hogy ő aztán mennyire melletted áll. Rá fél órával meg rádparancsol, hogy irány az anyóshoz...

Én megértem, hogy nehéz, amikor két tűz közé kerül az ember. De azért felnőtt, házas emberként már illene neki felismerni, hogy az anyja hozzáállása, és elvárásai mennyire önzőek, és irreálisak. Megértem, hogy valaki szereti az anyját - normális körülmények között ez így is van -, de már bocsánat, ha nekem valamelyik szülőm ilyen áskálódó, aljas, rosszindulatú lenne, én magam lennék az, aki igyekezne tényleg a minimumra csökkenteni a vele való találkozást.

Sajnos ha az anyja ennyire ostoba és csökönyös, akkor nincs sok lehetőség. Vagy marad anyuci szoknyája mellett, akkor viszont mi a frásznak kell neki barátnő? (Persze, tudom, ingyendugás...) Ha viszont tényleg barátnőt (feleséget) akar, akkor tanuljon meg kiállni mellette! Nos, neki utóbbi nem megy. Neki te nem vagy a társa. Ő azt mondja vissza, legfeljebb kicsit finomítottabb formában, amit az anyja a szájába ad.

Én nem szoktam zsigerből azt mondani, hogy mindenre a szakítás a megoldás, de ez tényleg az a helyzet, amikor nincs jobb megoldás. Lehetőleg még most, mielőtt gyereket szülnél neki. Amikor majd lesz három kisgyerek, és róluk (is) gondoskodnod kell, akkor hidd el, még ennél is rosszabb lesz a helyzet, és akkor már sok mozgástered sem lesz.

"Anyós ígyis rettenetesen kevesli az együtt töltött időt."

Egyéni probléma. Te meg kevesled a te családoddal töltött időt. Vagy kevesled a férjeddel töltött időt.

Az alapvető probléma az, hogy az anyós képtelen elfogadni, hogy a gyereke nem marad mindig egy 5 éves kisfiú. Képtelen elfogadni, hogy ő is egy felnőtt ember, aki szeretné a maga életét élni, családot alapítani, miegymás.

Mondjuk azért hogy valakinek felnőttként, anyaként ezt kihívás legyen felfogni, hááát... mondjuk úgy, hogy biztos, hogy nem az eszéért szeretik.

"Szerinte azért találkozunk csak ennyit, mert én negatívan befolyásolom a páromat és nem engedem neki."

Te pedig ezt magadra veszed, sőt, gyanítom, "párod" is gondolkodás nélkül átveszi ezt a véleményt.

Nos, a helyzet az, hogy szabad emebrek vagytok. Innentől kezdve az, hogy ki mit csinál, saját elhatározás kérdése. És bizony, ez oda-vissza igaz.

És ne haragudj, de te meg hülye vagy, ha ezek után még nyalod a talpát. Ez az a pont, ahol meg kellett volna mondani neki, hogy "rendben mama, akkor innentől én nem jövök, a fia pedig akkor jön át, amikor ő akar." Aztán a továbbiakban meg attól függően, hogy a férjed mennyire lesz melletetd, eldöntheted, hogy vele akarsz-e élni.

"úgy van vele, hogy hétköznap mi nem megyünk, ez a minimum akkor"

Azt nem ő dönti el. Mármint... normláis körülmények között.

"Párom tesójáékkal példálózik"

Tipikus rossz szülő, amelyik egyik gyereket a másik képére akarná gyúrni.

"De sajnos ők a jók, mi a rosszak."

És mégis ti vagytok, akik a se**ét nyaljátok. Már bocsánat.

Ne is haragudj, de az ugye megvan, hogy szabad emberek vagytok? Vagy az, hogy neked kell kiállni magadért, mert más nem fog helyetted? Fel nem tudom fogni ezt az ostoba megalázkodó, talpnyaló viselkedést. Te az a fajta ember vagy, akit ha meg akarnak verni, odatartod az arcodat, hogy "ide kérem". Most komolyan, ez miért jó?

"Ő elvárná, hogy sose menjünk"

Csak a helyzet az, hogy neki ebbe nincs beleszólása. Az életed a tiéd, és nem az övé. Az, hogy kivel tartod a kapcsolatot, azzal szemben neki semmilyen elvárása nem lehet.

"nem érdemlik meg, hogy látogassuk őket, mert ők nem jönnek"

Most nem azért... de mióta szokás, hogy az egyik fél szülei mennek meglátogatni a másik fél szüleit? Legfeljebb ha nálatok lenne valami olyan családi rendezvény, ahová mindkét szülőpár meg van hívva, akkor. De az soha nem volt szokás, hogy egyik a másikhoz átjárogat.

Nem fogok minden mondatodra külön reagálni.

Meg igazából felesleges is, mert te csak panaszkodni jöttél ide, és semmi nem fog változni, 3 nap múlva ugyanúgy ott fogsz bólogatni neki, mint ahogy tetted azt az eddigi majdnem összes szombaton.

Anyósod irigy, rosszinulatú, és komplexusokkal teli. Te pedig belemész a dedós játékaiba. Ezért vagytok most ott, ahol. Igazából két lehetőséged van. Vagy a sarkadra állsz, vagy tűrsz. Csak azt azért vedd tudomásul, hogy ha most tűrsz, akkor a következő 30-40 évben is tűrnöd kell, mert amikor már családotok lesz, nem fogsz tudni csak úgy kiugorni a kapcsolatotokból. Ha változást akarsz, akkor most kell a sarkadra állnod, és érvényre juttatnod az akaratodat. Aztán férjed meg vagy észbe kap, vagy nem. De én azt mondom: nem kár érte. Azért az emberért, akivel gyakorlatilag csak lakótársak vagytok, és emellett még partner a becsmérlésedben, azért rohadtul nem kár. Ennél bárhol tudsz értelmesebb pasast fogni.

Na, meg azért finoman megemlíteném, hogy az pedig részedről helytelen viselkedés, hogy a saját szüleidre kb. tizedannyi figyelmed jut, mint a mocskolódó anyósékra. A lelkiismeret normál esetben azt diktálná, hogy azt kellene jobban megbecsülni, aki téged jobban megbecsül. Nehogy már azt hanyagold el, akinek fontos vagy, és annak a kívánságait lesd, aki csak a sarat dobálja.