Hogy mondjam meg a páromnak hogy nem bírom anyagiakkal? Vagy, hogy tanuljam meg elfogadni? (Én vagyok a nő)

Nos... nem tudom, mióta vagytok együtt, de nálunk már a kapcsolatunk legelején tisztában voltunk egymás anyagi viszonyaival, és lehetőségeivel. És természetesen nem tabutéma a pénz.

Bár nekem (szerencsére) nem olyan a munkám, hogy mindenféle rendezvényekre kell utazgatnom, de tény, hogy több, mint kétszer annyit keresek, mint ő. Viszont tisztában is vagyok vele, hogy neki mi fér bele, meg mi nem. Ő sem szívesen kér, de nem is hozom olyan helyzetbe, ami neki kellemetlen lenne. Ha én hívom el valahová, akkor általában engedi, hogy én fizessem a részét is, de az is igaz, hogy én ezt kérés nélkül megteszem. Szerintem nálatok az egyik probléma az, hogy ő nincs tisztában a lehetőségeiddel, és a korlátaiddal.

"Nem szeretném hogy mindent ő fizessen. Nem akarom hogy gold diggernek nézzenek. Szeretnék a saját lábamon állni. Anélkül hogy kihasználnám őt."

Azért aranyásónak lenni nem ott kezdődik, hogy többet fizet az, aki többet keres.

"Vagy lellemetlenséget okozok azzal hogy közlöm, a programok több mint felére nekem nem telik."

Ez nem kellemetlenség. Ezek a tények. Elméletileg párkapcsolatban éltek, nem? Most komolyan, kapcsolaton belül titkolózás megy? Meg presztízskérdést csinálsz abból, hogy mindent legalább felesben te fizess? Mert ha ez így van, akkor ne haragudj, de nagyon éretlen ez a kapcsolat.

"A városunkat már ismerjük, a környéket körbekirándultuk. A többinél megint csak ott van, hogy üzemanyag..."

Most erre mit mondjak? Nálunk még autó sincs, mégsem jelent problémát a kikapcsolódás. Igaz, mi olyanok vagyunk, hogy ha ki sem mozdulnánk, akkor is élveznénk egymás társaságát gyakorlatilag akármeddig, de ha kimozdulunk, ott a tömegközlekedés. Vagy én szoktam állni a jegyeket, vagy mindenki a magáét. Mint már írtam, nem kezeljük tabuként a pénzt, meg tudom tőle kérdezni, hogy most futja-e rá, vagy sem. Tény, hogy az elején furcsa volt, meg ő is félt tőle, hogy nehogy azt gondoljam, hogy ki akar használni, de mint írtam, át lehet (és kell is) beszélni ezt a témát, és főleg, miután elfogadta, hogy a "költekezek", azt nem egyvalakiért, hanem kettőnkért teszem, már elfogadja, ha valamit csak én fizetek.

"Ha kirándulunk teljesen jól elvan az általam készített szendvicsen. Az a baj, hogy neki nem jó az 500Ft-os felvágott, mert az 1000-1200Ft-ost szokta már meg és reflexből azt rakja a bevásárló kocsiba."

Tehát akkor mégsem igaz, hogy teljesen jól elvan a szendvicseddel.

Amúgy meg létezik erre megoldás. Nem csak te vagy képes bevásárolni. ;-)

Na, meg azért nem hiszem el, hogy valaki ennyire szellemileg visszamaradott legyen. "Reflexből azt rakja a bevásárlókocsiba". Aha. Most vagy te nem merted eddig elmondani neki azt, amit itt elsírtál (kommunikáció, könyörgöm!!), vagy tényleg értelmi fogyatékossal jársz. Csak mert szerintem ha egy ép elméjű, felnőtt embernek megmondják, hogy X termékből csak Y kategóriájút tudsz állni, akkor nincs olyan, hogy "reflexből" mást vesz.

"Nem akarom őt úgymond átnevelni vagy vissza húzni."

Ez a baj. Hogy a te világképedben csak a két véglet létezik. Az, hogy idomulunk egymáshoz, egymás szokásaihoz, az nem átnevelő tábor. Valahol minden kapcsolatnak ez az egyik alapja. Olyan szinte nincs is, ahol két ember 100%-osan, a legapróbb dolgokig mindenben megegyezik. Még nálunk sem, pedig aztán tényleg azt mondom, hogy nincs még egy nő a világon, akivel ennyire jól kijövünk egymással. De voltak olyan apróságok, amiben azért eltértünk. Ilyenkor simán tekintettel lehet lenni egymásra, vagy ha valami olyasmi van, akkor lehet szólni a másiknak, hogy ez így neked nem megy. Ez nem átnevelés. Ezt összekovácsolódásnak hívják.

"De sokminden van, amiből ragaszkodik a minőséghez."

Mondjuk a minőség egy elég szabadon értelmezhető fogalom, találtam én már az alsó árkategóriában is kifejezetten jó ételeket, de amúgy meg tudom érteni, ha valaki válogatósabb. De ilyenkor ott van az a lehetőség, hogy ami nem felel meg neki, ahelyett vegyen ő magának. Attól, mert két ember együtt van, még nem kötelező mindenből ugyanazt enniük.

"Olyankor félek, hogy ne akarjon átjönni hétköznap, mert nem tudok neki mit adni vacsorára."

Most erre mit mondjak?

Ahol már azért fohászkodsz, hogy nehogy átjöjjön hozzád, az a kapcsolat már nem kapcsolat. Az érdemi kommunikációtok nulla, és csak idő kérdése, hogy ez mikor fog a kapcsolatotok végéhez vezetni. Jelzem: egy olyan "probléma" miatt, amit két felnőtt ember simán meg tudna beszélni.

Csak úgy mellékesen jegyezném meg: nem tudom, nálatok hogyan alakulnak a "szerepek", de nekem a barátnőm a barátnőm, és nem a cselédem. Nem azért megyek át hozzá, hogy kiszolgáljon. Sőt, meg szoktam kérdezni, hogy vegyek-e a boltból valamit. Ennyi. Kommunikáció.

Túl azon, hogy az érdemi kommunikációtok pocsék, további probléma, hogy te betegesen ragaszkodsz hozzá, hogy amit csak lehet, te állj. Egyfajta kisebbségi komplexusod van a fizetésed miatt. Te már az egzisztenciád megsértéseként éled meg azt, ha a másik bármiben a segítségedre van, holott te magad mondtad, hogy egyedül simán kijönnél a fizetésedből. Na, ezen kellene dolgoznod. Mármint hogy ne tekints valami hatalmi játszmaként a pénzre. Mert te aként tekintesz rá.

Valahogy az őszinteség, és a mélység hiányzik nekem ebből a kapcsolatból. Az, hogy társként tekintsetek egymásra. Legalábbis te rá biztos, hogy nem aként tekintesz. A társunkban megbízunk, tudjuk róla, hogy nem gondol rólunk rosszat, és segítjük vele egymást.

Akkor csináld úgy, ahogy jónak látod. Csak ne keseregj, ha nem marad pénzed.

Sok boldogságot!

Nem értem a problémád, nem vagytok házasok, felajánlja, hogy kifizeti, te meg kedveskedésből meg hogy ne tűnj ilyennek olyannak ( ki szemében is amúgy? kire tartozik ez rajtatok kívül?) nemet mondasz, aztán meg itt csodálkozol.

Mit kell itt rettegni attól ,hogy egy nálad tehetősebb pasi kifizet dolgokat? Pláne, ha még fel is ajánlja?

Ha meg nem bírod neki kifizetni a bevásárlást, akkor ne vásárolj be neki, majd elvisz akkor ő vacsorázni, vagy csinálj valami olcsóbb kaját. Saját magad viszed bele ebbe, gondolom nem tartja feléd a pisztolyt, hogy főzzél.

Az meg a pasi részéről gáz, hogy elhív egy olyan rendezvényre, ami neki ingyenes, és nem fizeti ki a te belépődet, sőt, szerintem még a ruhádat is illene kifizetni, ha nem volt alkalomhoz illő ruhád és csak az ő meghívása miatt vásárolnál újat....

jön mindenki ezzel a goldiggeres g_ci dumával. Mármint nem a kérdezőre értem, hanem nagyon elterjedt ez a szöveg.

Kedves kérdező nem kell ezzel foglalkozni. Ha elhív egy rendezvényre, írod neki ez ingyenes, akkor menj el, érezd jól magad, nyugodtan hagyd, hogy fizesse. Nem kell utána felhozni, hogy kifizeted. Nem az utolsót "veszed el" tőle. Ne csinálj ebből ilyen erkölcsi dilemmát. Ezt az egész goldiggeres szart meg felejtsd el, mert ennek köze sincs ehhez. Ne haragudj, ha nyers voltam.

"Mi lenne a köztes megoldás?"

Az, hogy elfogadod a valóságot, a dolgokat úgy, ahogy vannak. Ha elmész a rendezvényre, akkor jól érzed magad.

Nem csinálod magaddal ezt, hogy pörögsz ezen a dolgon. Mert ezt az egészet te generálod.