Hogy mondjam meg a páromnak hogy nem bírom anyagiakkal? Vagy, hogy tanuljam meg elfogadni? (Én vagyok a nő)

Neki jó munkája van. Saját háza, kocsija, stb... Én szakmunkát végzek. Albérletben élek. Van autóm. Egész jól keresek. Bár a mostani inflációt és az üzemanyag áremeléseket nagyon megérzem.

Kijönnék a fizumból, ha ő nem lenne. (Ez csúnya volt, de így van.)

Ha főzök neki, hol én, hol ő fizet vásárláskor. Az utolsó néhány alkalommal én fizettem, mert így jött ki a lépés, vagy mert épp rámjött az, hogy kedveskedni szeretnék neki valami finommal. Mindig kérdezi hogy mennyi volt. De nem akarok élősködni, pofátlan lenni. Így nem mondom meg. Egyszer megmondtam, mert nem ért rá és megkért hogy intézzem el a nagybevásárlást. Akkor nem a felét, az egészet kifizette.

Ő hetente többször jár különféle rendezvényekre a munkájából kifolyólag. Heti egyre, vagy kéthetente egyre elhív engem is. Neki ingyenes ugye, nekem a belépőmet ki kell fizetnem. Alkalmanként átlag egy 10-es. Sokszor ő veszi a jegyet. Mindig felajánlom hogy kifizetem és mindig első szóra el is fogadja. (És néha kell oda azért valami rendes ruhát is venni.) Plussz ott vannak a hétvégi programok. Azoknak is mindig állom a felét.

Megtehetném hogy nem megyek vele. Néhányat már le is mondtam. Mindet nem akarom. Szeretek vele lenni. De nem bírom anyagilag.

Nem élünk együtt. Van hogy a hétvége után (minden kötelező költségemre félreteszek, így ki vannak fizetve) napi egy ezresem marad kajára. Olyankor félek, hogy ne akarjon átjönni hétköznap, mert nem tudok neki mit adni vacsorára.

Az autóm munkaeszköz, szükségem van rá. Így nem adhatom el, nem járhatok tömegközlekedéssel.

Nem szeretném hogy mindent ő fizessen. Nem akarom hogy gold diggernek nézzenek. Szeretnék a saját lábamon állni. Anélkül hogy kihasználnám őt. Vagy lellemetlenséget okozok azzal hogy közlöm, a programok több mint felére nekem nem telik.

Mi lenne a köztes megoldás?