Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A férjemmel nem értünk egyet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A férjemmel nem értünk egyet az anyagiakkal, munkával kapcsolatban. Kinek van igaza?

Figyelt kérdés

Fiatal, 30-as éveink elején járó pár vagyunk, majdnem 10 éve együtt. A nulláról indultunk mindketten anyagilag, szülői segítség nélkül, annyi, hogy én tényleg nagyon csóró családból jöttem, ő még átlagosnál kicsit tehetősebből, tehát kettőnk közül már alapvetően én voltam a spórolósabb.


Ő viszont sajnos egyáltalán nem, nem mondom, hogy minden pénzünket elszórtan volna, ha teheti, de ha rajta múlt volna, mindig erre felül költekezik. Én ezeket a költekezéseket mindig visszafogtam, hogy tudjunk spórolni, így lett 30 éves korunkra egy hitelmentes családi házunk és autó készült (külföldön is dolgoztunk, így jött össze). Amúgy nem nélkülöztünk közben sem azért, voltunk nyaralni is, étteremben, itt-ott, tehát ne arról van szó, hogy vajas kenyéren éltünk évekig, csak ügyeltem rá, hogy, mindig egy bizonyos kereten belül maradjunk és igen, ebbe sok dolog sajnos nem fért bele.


A fő problémám igazából az, hogy a férjem nem szeret dolgozni és emiatt állandó stressz az életünk, én meg úgy érzem, belefáradtam az egészbe. Most várjuk az első babánkat, nemrég közölte, hogy neki nem felel meg egy szál érettségivel az egyébként jól fizető irodai munkahelye, mert 3 műszakban kell járni meg időnként túlóázni, váltani akar. Ez oké, csak neki soha az életben nem volt még olyan munkahelye, ahol 2-3 évnél tovább még bírt volna maradni, akár fizikai munka, akár irodai, mindenhol van valami baja.


De azért basszus, nekem most fog leesni a bevételem a baba miatt, ő meg most akár felmondani, aztán vagy talál valami jobbat vagy nem. Egy műszakban biztos nem fog ennyit keresni, ami nekem alapvetően nem lenne baj, ha nem arról szólna a fél életem, hogy azt nézem, hol spóroljak még, hogy még tudjuk venni neki mindazt, amit kinéz, mert ha nem tudjuk, akkor tiszta depresszió az életünk.


A lényeg, hogy a férjem tipikusan az, aki nagyobb lábon akar élni, mint amit megengedhetünk maguknak, és emiatt állandó a vita itthon, nem érti meg, hogy egyszerűen nem fér bele ennyi minden nekünk, én már így se veszek magamnak semmit évek óta, hogy az ő dolgait finanszírozzuk...


A "nem kellett volna hozzátenni" jellegű válaszokat hanyagoljuk, nyilván azért mentem hozzá, mert ettől a kérdésről eltekintve jól működik a kapcsolatunk, szeretjük egymást. Csak mindig, újra és újra visszatér az a probléma, hogy többet akar költeni, mint megtehetnénk és most érzem azt, hogy kész, belefáradtam.



2021. febr. 6. 11:53
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
81%

Kulon kassza.

Rezsit kajat kozos dolgokat gyerek dolgait felezni

Ami marad azzal azt kezd amit akar. Megtakaritast felezni es kulon szamla.


Oldja meg a sajat dolgait...

Ha ki is lep akkor is minden honapban kerd el a ra eso reszt.

Ha nem tud adni akkor vajas kenyer lesz a havi kaja...

2021. febr. 6. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
100%

"ettől a kérdésről eltekintve jól működik a kapcsolatunk"

A probléma az, hogy nem tudsz eltekinteni ettől a kérdéstől. 10 éve házasok vagytok, jön a baba, milyen választ vársz? Beszéljünk a férjeddel, hogy szedje össze magát?

2021. febr. 6. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
98%
Taktikai hiba most munkahelyet váltani. Akkor kéne nézelődni, mikor te is dolgozol és/vagy lecsengett ez a kovid járványosdi.
2021. febr. 6. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
89%

Mondjuk ezt lehet, hogy bölcsebb lett volna a gyermekvállalás előtt átgondolni. Láthatóan ez olyan eltérés kettőtök között, ami mindkettőtöknek kardinális kérdés, és egyikőtök sem fog belőle engedni. Igen, persze "ettől eltekintve jól működik a kapcsolat". Csak neked ez kulcskérdés a kapcsolatotokban, és ez itt a gond. Jó példája annak, amikor két ember jól kijön egymással, de az együttélés szempontjából alapvető kérédsekben hatalmas eltérés van.

Amúgy nem azért mondom, de én azt is teljes mértékben meg tudom érteni, hogy valaki nem akar elsorvadni egy pocsék munkahelyen. Nem tudom, hogy az eddigi munkahelyei milyenek voltak, de én se maradnék olyan helyen, ami mellett nem lehet egy stabil napirendem. A kulcs talán a tanulás lenne. Képzetlenül nem fog sehol álommunkát találni. Ahhoz, hogy előbbre tudjon lépni, ahhoz vagy valamilyen szaktudás kell (nem árt, ha "papírral" is tudja ezt igazolni), vagy adott téren szerzett jókora munkatapasztalat. Szóval: a feladat adott, tessék képezni magát!

Ami pedig az anyagi kérdést illeti, ha máshogy nem megy, akkor külön kassza. A rezsit, és egyéb állandó kiadásokat felezitek, a többiből meg mindketten saját hatáskörben költekeztek.

2021. febr. 6. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
98%
Külön kassza kellett volna de már a gyerek előtt. Nem pedig megoldanod helyette. Ha a saját bőrén tapasztalta volna meg, hogy kenyérre se marad mert Mittudomén márkás bőrcipőt akar akkor már megtanulta volna az évek alatt.
2021. febr. 6. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
74%
Ennek annyi .
2021. febr. 6. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
92%
Neked van igazad. A férjed hozhatna nagyobb áldozatot is a család érdekében, de úgy látszik, hogy az Önérdek erősebb nála.
2021. febr. 6. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
98%

Egy lusta férfivel nem szabad családot alapítani, főleg, ha kifolyik a kezéből a pénzt. Csak szenvedést és bajt hoz a családjára, sosem fog megváltozni. Mellette ennél csak rosszabb életed lesz.

Apám is ugyanilyen, mikor anyám elvált tőle jobban éltünk hárman, albérletbe az ő keresetéből, mint mikor még apám is velünk volt. Akiknek ilyen férje vagy apja van, az tudja miről beszélek.

2021. febr. 6. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
98%
8-asnak: Én ilyen apa mellett nőttem fel. Volt jó sok év, mikor anyám tartotta el, de mikor volt is munkája akkor sem a családjára költötte. Sok millió adóssággal nyomorította meg a családját. Szóval kérdező kezdjél el külön magadnak és a gyereknek spórolni, rokonokkal jó kapcsolatot ápolni, hogy majd kisegítsenek anyagilag mert sajnos rosszul választottál.
2021. febr. 6. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
65%

Alapvetően meg kellene vizsgálni, hogy mi ennek a viselkedésnek az oka. Ha vevő rá pénzügyi tanácsadóhoz elmenni, ilyen könyveket a kezébe adni, de ha nem nyitott, akkor fölösleges, mert nem fog változni. Igazából vagy megszokod ezt, vagy megszöksz, de babával ez nem opció jelenleg.

Talán nem ártana egy költségvetést felállítani. Először kifizetni mindent, eltenni a megtakarítást, félretenni a hó közbeni megélhetésre és zsebpénzt mindkettőtöknek. A férjed elszórja, te félreteszed magadnak, ha majd váltok jól jön.

2021. febr. 6. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!