A férjemmel nem értünk egyet az anyagiakkal, munkával kapcsolatban. Kinek van igaza?

Fiatal, 30-as éveink elején járó pár vagyunk, majdnem 10 éve együtt. A nulláról indultunk mindketten anyagilag, szülői segítség nélkül, annyi, hogy én tényleg nagyon csóró családból jöttem, ő még átlagosnál kicsit tehetősebből, tehát kettőnk közül már alapvetően én voltam a spórolósabb.

Ő viszont sajnos egyáltalán nem, nem mondom, hogy minden pénzünket elszórtan volna, ha teheti, de ha rajta múlt volna, mindig erre felül költekezik. Én ezeket a költekezéseket mindig visszafogtam, hogy tudjunk spórolni, így lett 30 éves korunkra egy hitelmentes családi házunk és autó készült (külföldön is dolgoztunk, így jött össze). Amúgy nem nélkülöztünk közben sem azért, voltunk nyaralni is, étteremben, itt-ott, tehát ne arról van szó, hogy vajas kenyéren éltünk évekig, csak ügyeltem rá, hogy, mindig egy bizonyos kereten belül maradjunk és igen, ebbe sok dolog sajnos nem fért bele.

A fő problémám igazából az, hogy a férjem nem szeret dolgozni és emiatt állandó stressz az életünk, én meg úgy érzem, belefáradtam az egészbe. Most várjuk az első babánkat, nemrég közölte, hogy neki nem felel meg egy szál érettségivel az egyébként jól fizető irodai munkahelye, mert 3 műszakban kell járni meg időnként túlóázni, váltani akar. Ez oké, csak neki soha az életben nem volt még olyan munkahelye, ahol 2-3 évnél tovább még bírt volna maradni, akár fizikai munka, akár irodai, mindenhol van valami baja.

De azért basszus, nekem most fog leesni a bevételem a baba miatt, ő meg most akár felmondani, aztán vagy talál valami jobbat vagy nem. Egy műszakban biztos nem fog ennyit keresni, ami nekem alapvetően nem lenne baj, ha nem arról szólna a fél életem, hogy azt nézem, hol spóroljak még, hogy még tudjuk venni neki mindazt, amit kinéz, mert ha nem tudjuk, akkor tiszta depresszió az életünk.

A lényeg, hogy a férjem tipikusan az, aki nagyobb lábon akar élni, mint amit megengedhetünk maguknak, és emiatt állandó a vita itthon, nem érti meg, hogy egyszerűen nem fér bele ennyi minden nekünk, én már így se veszek magamnak semmit évek óta, hogy az ő dolgait finanszírozzuk...

A "nem kellett volna hozzátenni" jellegű válaszokat hanyagoljuk, nyilván azért mentem hozzá, mert ettől a kérdésről eltekintve jól működik a kapcsolatunk, szeretjük egymást. Csak mindig, újra és újra visszatér az a probléma, hogy többet akar költeni, mint megtehetnénk és most érzem azt, hogy kész, belefáradtam.