Miért akarnak férfiak a gyerekemmel kapcsolatot erőszakosan kialakítani, amikor én nem akarom?

Okyan szituációk vannak mint pl megállunk a ház előtt mikir nekem beötlik hogy a sarki boltba is be kéne szaladni. Erre a párom mondja hogy nyugodtan menjek fel a pakokkal, majd ő a gyerekkel elszalad a sarki boltba. A gyerek is nagynak akarja érezni magát, anya nélkül akar menni.

Erre ott vitatkozunk az utcán hogy a gyerek feljön velem párom menjen el a boltba. Vagy ha elmennek akkor megyek én is velük és megyünk hármasban. És párom és a gyerek is áll és nem akarnak elindulni velem.

A kérdés ikyenekre vonatkozik hogy miért akarja mindenáron hogy ő csak a gyerekkel menjen boltba? Miért kell ilyeneken vitatkozni? Ha azt mondtam nem, akkor miért áll belém? Ahogy kinézhetünk olyankor az utcán...

Vagy strandon. El akarja vinni férfi wc-be. És ezen vitatkozunk hogy nem, én viszem magammal a gyereket a nőibe. A strandon is ahogy szaladok utánuk, hogy ne vidd el..

De miért nem fogják fel, hogy nem?

Mivel a volt párommal szakítottam, és amiért úgy néz ki, ismét fogok, nem akarok semmiféle kötődést a gyerekben. A volt párommal a szakítást is csak röhögve vette. És meg is védett a párom előtt egész jól. Ez kell az életbe, nem a gyereksírás, gyerekfájdalom egy férfi után.

Senkire nem bíztam még a gyermekem édesanyámat, szittert, óvodát iskolát leszámítva soha. És nem is tervezem. Max ha nagyobb lesz, átmehet a barátaihoz.

Elismerem azt amit írtak itt hogy nem ártana neki vagy férfiminta vagy egy férfi akivel majd bizaomas dolgait megbeszélhetné, de neki NINCS apja. És nem apja az aki épp a barátom.

A férfiak nem is képesek apaságra. Néha elejtenek pl olyan mondatokat amiket nem kellett volna. Néha hülyébbek butábbak mint egy kisgyerek maga! Néha egy gyerek bölcsebb mint egy felnőtt.

Nem tartok eddig senkit okyan szintnek aki felügyeletem nélkül bàrmit mondhatna a gyerekemnek.

Én egy egy elejtett mondatból is villámsebességgel írok le bárkit, és ítélem el, hogy a gyerekemhez úgy mélyebben köze nem lesz soha. Maximum játszótársa csak.

Nem ilyen gondjaim szoktak lenni hogy attól tartanék, hogy molesztálnák ugyan, ennél bőven komplexebbek a bajaim. Amikor pl kivetítik rá a kisebbségi komplexusaikat felnőtt férfiak. Vagy alázzák olyanokkal, hogy egy almát hússzor kell megköszönnie, miközben a gyermekem egy kavicsnak egy napsütésnek, egy zokninak is nagyon tud örülni, egyáltalán nem olyan, hogy ajándék minőséget árakat márkákat nézne, mint a felnőttek, és nem olyan, ha nem marveles a póló, akkor az nem kell, és ne örülne ne köszönne meg egy almát is. De látni azt hogy az almát nyújtó a gyerekkel hússzor köszönteti azt meg és szinte alázva leszidva, hogy hangosabban köszönje meg stb, mintha le kéne elé boruoni egy alma miatt, legszívesebben helyben képelném fel a "férfit".

Ilyeneken nem kezdek el vitatkozni, csak szépen megfelelő távolságban tartom a felnőttet a gyerekemtől. Ha a lelkébe taposnának, pedig megbeszélem a gyerekemmel. Néha el kell magyaráznom neki hogy sokszor a felnőtteknek is tanulnia kellene még. És néha elbeszélgetek a férfival is és leszidom hogy így a gyerekemmel többet nem fog beszélni. Ha neki derogál almát adnia, akkor egyszerűen ne tegye, minthogy a gyereket alázza.

De úgy alapvetően a férfiak tudtommal nem is fogadják el más gyerekét, ezért is állok értetlenül sokminden előtt, hogy én meg miért kapom azt, hogy bele akarnak mászni a gyerekem életébe vagy el akarják tőlem vinni, hogy csak ők ketten a meccsen, és mindenhol?

Könyveket írhatnék arról amúgy hogy férfiaknak mennyi megannyi baklövése van gyerekkel szemben.

Mellesleg nem keresek pótapát.

Nekem való férfi, nekem pótapa nem kell csak. De nem értem ezen miért erőlködnek, mit akarnak egy gyerektől.

Nem a női-férfi viszonyban vannak problémák, hanem a gyerekemtől tartanám őket csak távol, úgy értve, hogy játszótárs szinten csak, és nem több. De állandóan feszegetnék a határokat. Ezt nem értem bennük. Sérti őket az, hogy a gyerekemhez nem engedem közel? Dehisz közük sincs hozzá.nem az övék. Ők nem az apja. Ők csak az én párom, nem többek.