Szerintetek van okom neheztelni a feleségemre?

Úgy gondolom hogy rosszul választottál. Nem egy szorgos, hozzád illő nőt vettél el, akivel közösen haladhattok az életben, hanem egy olyat aki királylánynak hiszi magát és elvárja hogy te tegyél alá mindent.

Gyereketek van már? Ha nincs, akkor csak figyeld mi lesz szülés után. HTB egy életen át.

Mellesleg a sarkadra kéne állni férfiként, és nyíltabban kommunikálni. Most is ahelyett hogy papucs üzemmódban nyomtad volna a támogató dumát, lehettél volna vele őszinte és elmondhattad volna neki amit ide nekünk leírtál. Hogy nem tetszik hogy ennyire nem vagytok egyenlőek, szeretnéd ha ő is odatenné magát egy kicsit a közös életetek kedvéért, és szeretnéd ha elvállalná a munkát, ezzel a te válladról levéve egy kis nyomást. Hiszen még ki is kérte a véleményed. Te meg töketlenkedtél. Az ilyen pasit pontosan úgy használják ki a nők ahogy ő teszi, "megvagy, horogra akadtál, dolgozz vakulásig paraszt, mert kell a luxi, de teremtsd meg egyedül".

Az ilyen házasságok szoktak válással végződni, ahol az egyik fél retteg a másiktól, nem meri neki elmondani őszintén amit gondol, aztán ha a másik információ hiányában nem azt teszi amit a házastársa akart csak nem volt töke elmondani, akkor jön a harag. Ha ezt játszod és továbbra sem mersz felé semmi elvárást támasztani, csak éled a dolgozó here életét és szolgálod a királynőt, akkor egyre több ilyen szitutok lesz. Még azt sem mered neki elmondani ha mérges vagy rá... Majd szépen gyűlik a harag, egy nap pedig hirtelen rázúdítod az egészet amikor már nem bírod tovább. Ő meg nem fogja érteni hogy most miért kattantál be, mikor eddig annyira támogató voltál, és ő azt hitte hogy nincs azzal semmi baj hogy ő egy fűszálat sem rak keresztbe értetek.

"Tudom 1-es, igazad van, az a baj, hogy nekem ilyen a személyiségem. Hiszek abban, hogy mindenki szabadon dönthet az életéről"

Ez nem személyiségfüggő, ezt úgy mondják, konfliktuskerülő és nem képes megfogalmazni mások számára a saját érzéseit. De fejleszthető a dolog.

Ezt el tudtad volna úgy is mondani neki, hogy ne érezze kényszernek. A helyes kommunikáció a kulcs.

Itt van két példa:

A-verzió:

"Juli, márpedig jó lenne, ha elvállalnád, mert egy csomó kiadás van, én beledöglök a munkába, marhára nem fair, hogy te meg szórakozni jársz munka címén!"

B-verzió:

"Megértem, hogy nem szívesen hagynád ott a kényelmes munkahelyet és légkört. Minden váltás nehéz. De azért gondold kérlek át, mennyivel könnyebb lenne a mostani helyzetben az életünk, ha te is többet keresnél. Talán kicsit én is visszavehetnék a tempóból, mert bevallom őszintén, kicsit már sok nekem ez a munkamennyiség. Neked pedig jót tenne az önértékelésednek, hogy kipróbálod magad valami másban.

A végső döntés a tiéd, de akartam, hogy tudj róla, én hogy látom."

Sajnállak. Mennyi mindent elérhetnél az életben egy igyekvő, ambíziózus társ mellett aki épít és együtt fejlődhettek.

Több ilyen házasság lett most, van a közvetlen környezetemben is. Szerintem menekülj, mert az lesz a vége, hogy le fog húzni a szintjére előbb utóbb. Pláne ha szül neked gyereket, és akkor ő már kész is, elvégezte a melóját egy életre, te meg majd belefáradsz, de nem lesz már lehetőséged (vagy szíved) kilépni. Lépj ki amíg lehet. Nem tudod megváltoztatni őt.

Teljesen egyetértek veled kérdező!

N

Azért az is szép, hogy az egymás közötti kommunikáció fejlesztése helyett többen a válást javasolják.

Ezért van annyi válás. Az emberek meg sem próbálnak javítani azon, ami rossz, részben, mert a sértettségükben főnek, részben, mert nincs hozzá képességük.

Az ilyen "válj el" tanáccsal meg megoldással az a bökkenő, hogy ha a magát vétlennek gondoló fél úgy lép át a következő kapcsolatába, hogy fel sem ismeri, hol siklott ki az előző, hogy lehetett volna megoldani, borítékolható, hogy a következőben is lesz egy újabb "megoldhatatlan" probléma, aztán megint válás jön? Vagy egy idő után ciki lesz, inkább megszokik?