Megütöttük egymást. Van még tovább?

Hosszú lesz.

A párommal 3 éve találkoztunk, egyből felkeltettem az érdeklődését. Nagyon sokat beszélgettünk, teljesen elmélyült a kapcsolatunk, mire elmondta, hogy hogyan érez. Én nem voltam biztos semmiben, nem feltétlen akartam volna kapcsolatot, de elveszíteni sem akartam ezt a köteléket, így megkezdődött egy három hónapos huza-vona, mert ő nem akart csak a barátom lenni, én pedig döntésképtelen és gyáva voltam. Végül a hiánya szembesített a saját érzéseimmel, és azóta együtt vagyunk. Azért gondolom ezt fontosnak, mert mindkettőnknek számos lehetősége volt akkoriban, igazából egész életünkben mindig megkaptuk amit/akit és amikor akartunk, talán azért kapaszkodtunk egymásba ennyire, mert megtaláltuk azt az embert aki képes bármilyen feszültséget kiváltani belőlünk, és aki nem ájul el teljesen attól, hogy hozzá szóltunk. Tehát sokat kellett küzdenünk egymásért, és ez különleges volt mindkettőnk számára.

1,5 után összeköltöztünk, mesébe illő kapcsolatunk volt előtte is és utána is. Legalábbis így éreztük. Minden időnket együtt töltjük azóta is, utazunk, minden apró gesztus is szervesen él a kapcsolatunkban (kis meglepetések, cetlik, randik etc), ettől függetlenül ugyanúgy vitatkoztunk apróságokon, mindig volt valami ütközési pont, de ezt mindketten nagyon szerettük, jó érzés volt, hogy valaki elmondja a véleményét, akkor is ha nem tetszik. Tehát nagyon mély, és őszinte ez köztünk.

Az utóbbi 2 hónapban viszont valami megváltozott. Mintha mindketten egyszerre veszítettük volna el a türelmünket. Mindketten orvosira járunk, megszoktuk a vizsgaidőszakos stresszt, úgyhogy nem hinném, hogy az okozott volna ekkora gondot, de máshoz nagyon nem tudom kötni. A kis veszekedésekből el tudtunk jutni odáig, hogy “te nem szeretsz engem” “nem, te nem szeretsz engem”, mindketten hosszú monológokban, undorítóan vágtuk a másik fejéhez az összes hibát amit elkövetett a világrajövetele óta, és amikor éjszaka egyszer ki akartam menni a házból, hogy lehűtsem a fejem, sétáljak, nem engedett ki az ajtón. Azért mert “féltett”, viszont én hajthatatlan voltam, így először megpróbáltam arrébb tolni, ebből következett minden egy pillanat alatt. Sosem tudtam volna magunkat így elképzelni, mindketten teljesen elveszítettük a fejünket, és látható sérülést okoztunk egymásnak. Ezután jött a bömbölve egymásba borulás amikor az egyikünk észrevette, hogy a másik már kék-zöld. Ez volt az első, azóta háromszor történt meg ugyanez, és őszintén félek, hogy vagy így, vagy úgy, megöljük magunkat vagy egymást.

Beszéltünk erről rengeteget, és mindketten szánalmasan ragaszkodunk a másikhoz, szeretjük egymást, és meg akarjuk állítani ezt. Lehetséges? Saját tapasztalat, meglátás, vélemény, bármi segíthet