Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudja elengedni a múltját, mit tegyek?
Sziasztok,
3 hónapja ismerkedem egy nővel és kiderült, hogy még a múltjában él, rengeteg sérelem van benne az exével kapcsolatosan (szexuális, hazudozásos, stb).
Én mindent elmondtam neki már magamról, nem szeretek titkolózni, a teljes őszinteséget becsülöm kezdettől fogva.
Volt, amiket elmondott, megbeszéltük és utána megkérdeztem: Ez az összes? Azt mondta igen, de nem mondott igazat. Sírva közölte utána, hogy még sok dolgot nem áll készen elmondani,várjak, nem akar elveszíteni.
Szex sem volt még, mondtam, hogy én készen lennék rá, ő még azt mondta 1-2 hónapot várjak vele (először 2-3 hónapot mondott).
Úgy érzem, hogy innentől kezdve ez folyamatos belső feszültség lesz mindkettőnkben és nem tudok segíteni, mert nem mondja el a dolgokat és ha kérdezgetem, akkor én nyomom az egészet.
Maximálisan odafigyelő és segítő voltam eddig vele kapcsolatosan, mondtam, hogy mindent beszéljünk meg, segítek neki, vigyázok rá.
Sokszor úgy érzem, hogy az exét látja helyettem.
Szerintetek mit lehetne tenni, ti már voltatok hasonló helyzetben?
Szerintetek lehet maradni ilyen emberrel, aki ennyire a múltjában él még, ennyi sebe van?
28F (22N)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én voltam olyan helyzetben, mint a nő. Elhagytak, megaláztak, átvertek stb. Nem szabad addig ismerkedni, amíg nem tisztázódik benne minden. És ezt csak egyedül tud rendet tenni magában. Nekem közel egy évbe telt.
Az új kapcsolat nem megoldás, sőt inkább csak új feszültségeket gerjeszt a régiek mellé.
Én azt javaslom légy a barátja, de ne párkapcsolat célból.
Köszönöm szépen a választ!
Azt elfelejtettem említeni,hogy ő lassan 1,5 éve szakított egy 2 éves kapcsolatból, én pedig 9 hónapja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnos ez olyan dolog, elég kilátástalan így a helyzet. Sok nő van úgy, hogy miután elhagyták, hirtelen ötlettől vezérelve beregisztrál egy társkeresőre, de valójában senki sem elég jó neki, ott vannak a régi sérelmek, amiken nem tudja túltenni magát, a végén meg benyögi, hogy legyünk csak barátok.
Én is ismerkedtem ilyennek, elmondta, hogy nem volt meg a szikra, de szeretne továbbra is beszélgetni velem, és ő is úgy van vele, hogy volt pár randija, de egyik sem indította meg, mert nála is ott van az ex probléma, mivel minden beszélgetésünkkor előhozza a dolgot.
Ebből az ismerkedésből ne várj sokat, évek is eltelhetnek mire tovább lép, aztán hogy neked lesz-e türelmed hozzá, az csak rajtad múlik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez szerintem veszett fejsze nyele.
A jelenlegi paromat nem sokkal az exemmel valo masodik szakitas utan ismertem meg. Merges voltam az exemre (emberileg egy baromi gusztustalan dolgot kovetett el velem szemben), de nem akartam mar tole semmit, nem voltak romantikus erzeseim iranyaba. Ido volt, mig tullepten ezen a haragon, de osszejottem kozben a parommal, meet fantasztikus ferfi es kar lett volna veszni hagyni egy ekkora lehetoseget egy rossz tapasztalat miatt. Termeszetesen elmondtam neki mindent, a kapcsolatunk segitett tullepni a megalazottsagon.
Nalam azert mukodott, mert en erzelmileg elszakadtam/el akartam szakadni az extol, nem eltettem magamban, nem akartam tole semmit, az elozo hibait nem vetitettem ki a jelenlegi paromra semmilyen formaban.
Itt viszont nem ennyire egyertelmu a helyzet, ezert mondanam, hogy hagyd.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1) A múltjához semmi közöd. Én nem szoktam kérdezni, és kimondottan utálom, ha valaki előttem nosztalgiázik
2) A múltját mindenki zárja le teljesen, mielőtt új kapcsolatot kezd. Nem kell megköszöntgetni a másikat, boldog karácsonyt kívánni vagy messengeren érdeklődni hogyléte felől
3) Semmiben nem szabad hasonlítgatni, összemérni (nem a f@szra gondolok) a korábbi partnerekkel
Egyetlen kivétel van, amikor valaki a gyereke anyjával/apjával kapcsolatban marad. De ott sem kell közös program, közös ünneplés. A gyerekek nem hülyék, és nem kell eljátszani, hogy apa anya milyen boldog együtt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Szerintetek mit lehetne tenni, ti már voltatok hasonló helyzetben?"
Nem voltam, de ha lennék szakítanék. Szép dolog a szerelem, de bizalom is kéne és persze kölcsönös szerelem. Nem lennék pótlék tovább.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!