Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megütöttük egymást. Van még tovább?
Hosszú lesz.
A párommal 3 éve találkoztunk, egyből felkeltettem az érdeklődését. Nagyon sokat beszélgettünk, teljesen elmélyült a kapcsolatunk, mire elmondta, hogy hogyan érez. Én nem voltam biztos semmiben, nem feltétlen akartam volna kapcsolatot, de elveszíteni sem akartam ezt a köteléket, így megkezdődött egy három hónapos huza-vona, mert ő nem akart csak a barátom lenni, én pedig döntésképtelen és gyáva voltam. Végül a hiánya szembesített a saját érzéseimmel, és azóta együtt vagyunk. Azért gondolom ezt fontosnak, mert mindkettőnknek számos lehetősége volt akkoriban, igazából egész életünkben mindig megkaptuk amit/akit és amikor akartunk, talán azért kapaszkodtunk egymásba ennyire, mert megtaláltuk azt az embert aki képes bármilyen feszültséget kiváltani belőlünk, és aki nem ájul el teljesen attól, hogy hozzá szóltunk. Tehát sokat kellett küzdenünk egymásért, és ez különleges volt mindkettőnk számára.
1,5 után összeköltöztünk, mesébe illő kapcsolatunk volt előtte is és utána is. Legalábbis így éreztük. Minden időnket együtt töltjük azóta is, utazunk, minden apró gesztus is szervesen él a kapcsolatunkban (kis meglepetések, cetlik, randik etc), ettől függetlenül ugyanúgy vitatkoztunk apróságokon, mindig volt valami ütközési pont, de ezt mindketten nagyon szerettük, jó érzés volt, hogy valaki elmondja a véleményét, akkor is ha nem tetszik. Tehát nagyon mély, és őszinte ez köztünk.
Az utóbbi 2 hónapban viszont valami megváltozott. Mintha mindketten egyszerre veszítettük volna el a türelmünket. Mindketten orvosira járunk, megszoktuk a vizsgaidőszakos stresszt, úgyhogy nem hinném, hogy az okozott volna ekkora gondot, de máshoz nagyon nem tudom kötni. A kis veszekedésekből el tudtunk jutni odáig, hogy “te nem szeretsz engem” “nem, te nem szeretsz engem”, mindketten hosszú monológokban, undorítóan vágtuk a másik fejéhez az összes hibát amit elkövetett a világrajövetele óta, és amikor éjszaka egyszer ki akartam menni a házból, hogy lehűtsem a fejem, sétáljak, nem engedett ki az ajtón. Azért mert “féltett”, viszont én hajthatatlan voltam, így először megpróbáltam arrébb tolni, ebből következett minden egy pillanat alatt. Sosem tudtam volna magunkat így elképzelni, mindketten teljesen elveszítettük a fejünket, és látható sérülést okoztunk egymásnak. Ezután jött a bömbölve egymásba borulás amikor az egyikünk észrevette, hogy a másik már kék-zöld. Ez volt az első, azóta háromszor történt meg ugyanez, és őszintén félek, hogy vagy így, vagy úgy, megöljük magunkat vagy egymást.
Beszéltünk erről rengeteget, és mindketten szánalmasan ragaszkodunk a másikhoz, szeretjük egymást, és meg akarjuk állítani ezt. Lehetséges? Saját tapasztalat, meglátás, vélemény, bármi segíthet
Mi az asszonnyal se vagyunk egy matyóhímzések, volt 1-2 komolyabb szint alatti veszekedésünk,de ilyen mélyre sose süllyedtünk, pedig tudunk barmok lenni.
Ha egyformán benne voltatok mindketten,én nem török pálcát. Ha igazán akarjátok rendbe lehet ezt még hozni,csak ne egymáson vezessétek le a türelmetlensêgeteket. Nálunk is ebből fakadnak a bajok mindig,nem is egymással van igazából bajunk ,csak az ember hajlamos leverni a port a hozzá legközelebb álló emberen sajnos.
Először azt írod, hogy sokat kellett küzdenetek egymásért aztán azt, hogy milyen tökéletes volt minden, miután osszekoltoztetek, sőt előtte és utána is az volt minden. Te valami kóros hazudozó vagy, hogy magadnak is hazudsz? Ez sosem volt tökéletes kapcsolat. Itt látszik, hogy az ember lehet akármennyire okos egy területen, nem feltétlen van érzelmi/szellemi intelligenciája.
Hagyjátok egymást, mert ez a helyzet csak rosszabb lesz.
Ti nem szeretitek egymást, hanem valami beteges, perverz módon ragaszkodtok egymáshoz. Ennek az EGEDGYADTA világon SEMMI köze nincs a szerelemhez.
24N
"Tény: A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95%-ában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. A fennmaradó 5%-ot a férfit bántalmazó nők, illetve leszbikus és homoszexuális partnerüket bántalmazó melegek alkotják."
A lepontozók miatt
A NANE oldalán az info.
Amig a bántalmazások oka nincs meg
Pl düh-, vagy indulatkezelési problema, tanult konfliktuskezelés VAGY gyerekkori traumak altal igy felépult személyisegszerkezet, (annak sulyossága is nagyon mindegy), VAGY simán ha jogosnak érzik a bántalmazást, azaz az önhit es saját igazságérzet, addig azt sem lehet tudni hogy gyökeresen kezelhető e, vagy ujabb tanult képessegekkel kordaban tarthato lenne e, vagy hogy menthetetlen e es a kapcsolati alkalmatlanság életre szól e.
Es mindez egyéni szinten feltérképezendő a felekre vonatkozoan es egyénileg lenne kezelendő vagy egyénre vonatkoztathato csak hogy menthetetlen e az illeto.
Es akkor csak ezután lehetne egyáltalan magárol a parkapcsolatrol kezdeni beszelgetni, azt javitani, ha az egyénekrol már van letisztult kép egyáltalán.
En ugy vagyok vele mi t gyk válaszolo hogy ugy nyírják egymást ahogy akarják. A sorokban rettegest félelmet traumát sokkot nem érzek ki, szimplan le van darálva csak tárgyilqgosan diplomatikusan a leírás. Azaz nagy gond nem lehet.
Ugyanis akinek egy kqpcsolatban már pl menekulnie kell, elszaladnia elbujnia reszketve retteg fél rendort iv, a valodi gondok itt kezdodnek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!