Mit lehet kezdeni egy olyan férfival, aki csak kérésre segít be az otthoni dolgokban, de magától nem tesz semmit?

2 kisgyerekkel vagyok itthon, az egész napom pakolásból, takarításból, mosásból áll, reggel kezdődik minden elölről. Széthagyja a szennyes edényeket, a használt zsepiket, a kajamaradékot, a szennyes ruhákat. Ha felgyűlik a házimunka, akkor is megvár engem, mert a férjem magától semmit nem csinál. Ha kérem, hogy ezt vagy azt csinálja meg, akkor többnyire megteszi (van, mikor "elfelejtődik", vagy "későn aludtak el a gyerekek, és már nem akartam zajongani" vagy elalszik szimplán), de sosem nézi magától, hogy hol van elmaradás (pl kimosott ruhák elrakása, vagy gyerekjátékok összeszedése), és meg sem kérdezi, hogy mit tudna segíteni. Oké, kora reggel megy el itthonról dolgozni, és 6-fél 7 körül ér haza, utána elvan a gyerekekkel, úgyhogy tudom, hogy ő is fáradt, de nekem meg non stop a teendőkkel kell foglalkoznom, és sokszor egy szusszanásnyi időm sincs. Volt, hogy a fél kanapéra nem lehetett leülni a halom cucc miatt, és mikor célzólag megkérdeztem, hogy őt nem zavarja-e a kupleráj, akkor azt válaszolta, hogy de, de nem állt neki pakolni...

Kezdek nagyon belefáradni az egészbe. Már többször beszéltünk erről, mindig megígéri, hogy majd többet segít, de sosem történik semmi. Ha panaszkodom néha, akkor van, hogy mondja, hogy bárcsak tudna segíteni, vagy megkérdezi, hogyan segíthetne, de aztán ha szóvá teszem, hogy ezt vagy azt megtehetné, akkor vagy veszekedés lesz a vége (mondván, hogy márpedig ő segít), vagy valahogy komolytalan lesz az egész. Pár hónapja meg lett beszélve, hogy milyen házimunka kinek a feladata, de azóta sem történt semmi, zömében mindent én csinálok. Ha megkérem valamire, megcsinálja, de én már unom a kuncsorgást. Nem kérnem kéne szerintem, hanem neki, mint társként, itt lakóként magától kivenni a részét.

Kaját is mindig én készítek este, és néha cikinek érzem, ha annyira összecsapnak fölöttem a hullámok, hogy meg kell kérnem arra ,hogy vágjon magának a kenyérből...

Most még oké (illetve nem oké, de jobban elnézem), mivel én vagyok itthon a gyerekekkel, de majd lesz, hogy visszamegyek én is dolgozni, és félek, hogy akkor is rajtam marad minden...

Az nem opció, hogy hagyjam felgyűlni a dolgokat, és majd hátha megcsinálja, mert nem. Volt, hogy 3 hétig állt a mosogatóban 1-2 dolog, mert a mosogatógépbe nem lehetett berakni, nekem meg nem volt annyi időm, este pedig energiám minden más mellett, hogy fél órát még mosogassak. De ez leginkább csak szemléltető példa, hogy mennyire 💩ik a teendőkre.

Minden egyebet is én intézek, ha tudok, igyekszem tehermentesíteni (plusz így tuti nem lesz halogatva, elfelejtve az elintéznivaló, főleg, ha fontos), akár a 2 gyerekkel együtt megyek el vmiért, ha napközben kell intézni, de én ezt nem kapom vissza az itthoni dolgokban. Sokszor emiatt már eléggé nyomottnak is érzem magam, néha a sírás kerülget.

Szerintetek mit lehet (ha lehet) ezzel a helyzettel kezdeni? Vagy valóban csak az én dolgom lenne, és túlzás elvárni a mindennapi segítséget úgy, hogy dolgozni jár?