Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kérhetem ezt a férjemtől, vagy ti mit tennétek a helyemben?
a párom egyáltalán nem akart tőle gyereket - gumiról nem hallott.
2. a másik nő magzatáról NEM dönthetsz. Semmi közöd hozzá, azt csinál vele, amit akar.
Amúgy kérdező, most mindentől függetlenül, a férjed nyilván úgy viselkedik, mint aki őszintén megbánta, hiszen lesz egy (állítólag) nemkívánt gyereke és lebukott vele. Ha a nő nem borít, akkor most se tudnál róla. Utólag magyarázkodhat a férjed meg mondhat, amit akar, hogy így meg úgy el akarta volna neked mondani, a tény az tény marad: nem mondta. Nem mondta el, hogy valami hiányzik neki a házasságotokból, nem mondta el, hogy esetleg szerelembe esett, nem mondta el, hogy másnál keres vigaszt. Helyette neked elmondta, hogy mindenféle munkahelyi problémái vannak, és inkább most nem kívánja a szexet. Most őszintén, mi kívülállók, akik nem látunk a kapcsolatotokba, nem ismerjük a köztetek lévő kötelék erősségét, mégis mit gondoljunk szerinted? Így leírva a tények bizony tények maradnak. Neked előre megfontolt szándékkal hazudott, kijátszott, kereste a lehetőségeket, hogy mással szexeljen, veled meg kerülte. Nyilván miután lebukott, már bánja a dolgot, de előtte valahogy nem érezted azt a metakommunikációján, hogy így lenne, ha meg tudott lepni a nő üzenete. Ami vagy azt jelenti, hogy mégsincs köztetek olyan erős kötelék, vagy azt, hogy ő aztán egyáltalán nem bánja a viszonyát (mely esetben ugyanúgy él az első lehetőség). Azt is érdemes átgondolnod, amit az egyik válaszoló írt, hogy egy szerető nem fog direkt teherbe esni egy olyan férfitól, aki őszintén megmondja neki, hogy csak dugni van és egyébként minden rendben otthon az asszonnyal. Nyilvánvalóan neki is hazudott, hogy kettőtökkel mi van (azt az erős köteléket, ami köztetek van, azt pl biztos nem említette meg neki), máskülönben a nő miért érezte volna, hogy van esélye elszeretni tőled a férjed, akár egy gyerekkel együtt is? Senki sem olyan hülye, még ha bele is megy egy szeretői viszonyba, hogy direkt akarjon gyereket valakitől, aki nyíltan megmondja neki, hogy sosem választaná őt.
Én a helyedben még átgondolnám ezt a vele maradok kérdéskört. A fiad életében ugyanúgy jelen lehet továbbra is, attól még, hogy elváltok, nem fosztod meg az apjától, innentől kezdve az az érved, hogy szerinted egy gyereknek anyára és apára is szüksége van, nem állja meg a helyét, elvégre továbbra is lesz neki mindkettő. Cserébe a ti kapcsolatotok nem mérgeződik meg a féltékenység és a folyamatos konfliktusok miatt, amit szinte borítékolható, hogy okozna a féltestvér létezése.
Arra mérget vehetsz, hogy a nő nem fogja elvetetni a babát, csak mert te ezt kéred tőle, hogy megbocsáthass a férjednek. Ezt nem is tudom, hogy gondoltad, hogy meghatná.
Igazán nyomorultak az itt válaszolók. Itt mindenkinek az a norma valódi krízis helyzetben hogy magasra fel kell húzzad az orrod, és annál jobb minél jobban sértve vagy. 😂
Ti kb annyi konfliktust vagytok képesek lekezelni hogy nem zárja vissza a másik a fogkrémes tubust, de lehet hogy inkább ezen is megsértődtök.
Itt egy értelnes nő, aki rikácsolás helyett átgondolja, felméri a helyzetet és tisztán indulatok nélkül kommunikálja és őt állítjátok be szerencsétlen hülyének.
Kérdező, miért te kérsz itt tanácsot? Helyből mérföldekkel a jelenlévő színvonal felett vagy. Nekik kellene tőled tanácsot kérni.
Utolsó: Miért van olían érzésem, hogy férfi vagy, míg a legtöbb válaszadó nő?
Véleményem szerint elég jó problémamegoldó képességgel rendelkezem, nem akadok fenn baromságokon és mindent meg tudok beszélni a partneremmel, nem szeretem a sértődést meg a passzív-agresszív baromkodást.
De azért álljunk már meg...itt nem egy rossz helyen nyomott fogkrémes tubusról van szó, még csak nem is arról, hogy hogyan legyen berendezve a nappali, hanem arról, hogy miközben a nő próbált végig a férje mellett állni, az gusztustalan módon átvágta és még ahhoz is degenerált volt, hogy ha félrekúr, legalább gumit húzzon.
Szerintem ez nem a dolog, amin csak úgy át kell lépni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!