Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Gyermekem ballagsára nem fog el jönni a párom. szerintetek jogos a felháborodásom?
párom és én 5 éve vagyunk együtt. neki is van egy gyereke, nekem kettő. párom nem dolgozik 2 éve, nem talál melót, így egyedül tartom el a családot nagy nehezen. tavaly elhozta a gyerkőcét hozzánk (400 km-el lakik tőlünk), úgy hogy én nyaraltattam a gyereket, vittem ide-oda, mert apa nem dolgozik. nagyon nagy vita volt, mert az anyuka sose viszi sehova és ezért apuka akarta neki megadni azt, amit amúgy nem kap meg a gyerek. ez rendben is van. de anyagilag nem álltunk úgy ahogy szeretnénk, ezért mondtam neki már akkor, hogy inkább utazon ő "haza" (szülei is ott élnek) és akkor egy hétig ott tudnak "nyaralni", mert a balaton mellett laknak amúgy. de ő elhozta. a gyerkőc utál engem meg a nagyobbik gyerekem, mert "elvettem" az apját. hiába próbáltunk csak 3asba (apa, én, ő), de engem ellenségnek tekint. amit meg értek, de reméltem, hogy az évek alatt lenyugszik. sajnos anyuka viszont teljesen ellenem "neveli", mert mi már évek óta jóba vagyunk a párommal, tökéletes minden, neki viszont a sok év alatt már a sokadik élettársa. aki engem ismer, az tudja hogy én mindig a nyugalomra és jó viszonyra törekszek, de vele nem lehet. most a nagyobbik gyerekem fog ballagni, ezt tudtuk már persze napra pontosan 2 hónapja is. és hogy egy családi összejövetel lesz másnap. erre most ő úgy időzitett, hogy akkor haza megy a gyerekhez egy hétre. kértem, hogy jöjjön haza aznapra, mert szeretném ha ott lenne. de erre azt mondta, hogy akkor hozza a gyerekét is. ezt viszont nem akarom. mikor itt volt egy hétig borzalom amiket leművelt. sose ette meg amit főztem, pedig mindig megkérdeztem, mit akar enni. volt hogy kiöntötte az erkélyen a kaját. volt egyszer egy vihar mikor itt volt, azt mondta menjek be hozzá tv-zni mert fél. ott feküdtem mellette, majd a páromnak azt mondta, hogy nem akarom egyedül hagyni, mert félek, hogy lopni fog :O akkor mondta apjának, menjenek fagyizni, az én gyerekeim nem akartak menni, mondtam menjenek nyugodtan ketten, legalább kettesbe lesznek. adtam nekik pénzt, majd mentek bevásárolni, egy halom édességgel, chips-el, 20 ezret ott hagyva a boltba az én pénzemből úgy hogy az én gyerekeimnek SEMMIT nem vettek. medencéztem a gyerekeimmel, mondtam neki, jöjjön velünk bele, de mivel kis duci, szégyenlős és azt mondta az apjának, hogy én azt mondtam ne jöjjön bele mert undoritónak tartom.... voltunk ruhát próbálni, megigazitottam a nadrágját, meg a bugyiját, az anyjának azt mondta fogdostam....ebből nagy vita lett...szóval teljesen kikészített az egy hét alatt anyagilag is meg idegileg is. hiába próbáltam megfelelni. elfogadtam, hogy a párom minden sz@rt megtesz neki, mert imádja. viszont mondtam, hogy ezt a nyarat úgy akarom tölteni, hogy nem szeretném hogy jöjjön. ő mehet hozzá bármikor bármennyit. viszont ezt az egy napot kértem tőle, hogy legyen itt velünk.
nem szeretném, hogy félre értsetek...hogy én nem fogadom el a gyerekét, neki meg el kell fogania az enyémet...NEM! én tényleg igyekeztem. még anyukának is üzentem, hogy üljünk le bezéljük meg, én ynitott vagyok egy jó kapcsolatra, emrt a gyerekeim apukájával, sőt családjával is teljesen rendben van a kapcsolatom. ezért tudom, hogy sokat jelent a gyereknek, ha anyuka-apuka-új párja jóban vannak.
de nem bírom elviselni ezt a "terrort" amit 11 évesen csinál velem.
szóval most választás elé állított, hogy vagy jöhet a gyerkkel vagy nélküle lesz megartva a ballagás. ...csak pislogok
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, szerinted ennél jobb lesz? Ahogy a párod gyereke nőni fog, egyre több mocsokságot elkövet majd ellened, hiszen, ha 11 évesen ilyeneket mond/csinál, akkor gondolj bele, 16 évesen? Már most egy neveletlen szarházi, ha rendesen elkezd kamaszodni, akkor ott mindenki sérül.
Én azt mondom, szakíts a csávóval, amíg nem késő. Mi az, hogy nem zavar, hogy nem dolgozik? Dehogynem zavar, te magad írtad, hogy szűkölködtök, és ha 2 teljes év alatt nem talált munkát, később se fog, ahogy leírták mások is. És még szórja is a te pénzedet? Ez nem felháborító számodra, Kérdező? Ennek csak te tudsz véget vetni, de én azt javaslom, hogy minél hamarabb, mert ebből nagyon nagy gebasz lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
63 asnak elegge igaza van.
A millionyi no ellenere aki leszavazta.
61 te meg mehetsz a szarba, masolgatod masok kommentjeit, hacsak nem ugyanaz vagy akkor minek posztolod ketszer a kommentedet amit amugy is mar felszavaztak?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem olvastam el a hozzászólásokat.
Ez viszont egy nagy önbecsapás: “évek óta jóba vagyunk a párommal, tökéletes minden”.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kérdező meg eltűnt mint szürke szamár a ködben... oszt majd egy hét múlva megint kiírja ide az olvashatatlan sztoriját. (Komolyan a kezdőbetűket és az írásjeleket se ismeri. A mondatainak meg nem tudom hány sor után van vége, ha vége van.)
Őszintén szólva annyira kellemetlen volt olvasni is, hogy inkább csak átfutottam.
Kérdező menj pszichológushoz. Bár lehet az se fog segíteni. Ha azt akarod hinni, hogy a párod rendes ember mert nem ver, az ellen az ég világon senki nem tud érveket felhozni, mert érzésekkel és hittel szemben nem lehet racionálisan érvelni.
Majd rájössz, hogy milyen a pali. Ha már késő lesz.
De azért a 2 saját gyerekedre gondolhatnál ahelyett hogy az ő gyereke miatt ide irogatsz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!