Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak ti ezen megsértődnétek?
Párommal tervezgetjük az összeköltözést. Én saját házban lakom, de másik településen fogunk élni. És elmondtam neki hogy nem szeretném eladni a házamat ha veszünk egy másikat mert sose lehet tudni nem lesz e rá szükségem később ha mondjuk valamilyen okból szétmennénk. Inkább kiadnám albérletbe.
Én abban nőttem fel hogy azt láttam otthon hogy anyám eltűrte apám terrorizálását mert nem volt hova mennie, minket meg pláne nem tudott volna hova vinni. Pedig nekünk is jobb lett volna, mert emlékszem mennyit reménykedtem egy egy balhé után hogy hátha most elmegyünk.
És én nem akarok ilyen kiszolgáltatottságot se magamnak se a gyerekemnek ha majd lesz.
Persze nem úgy indul neki az ember hogy úgyis szét fogunk menni, de én úgy gondolom hogy nem lehet egy embert teljesen kiismerni ha ő nem akarja. Apám is állítólag az én születésem után változott meg mikor már nyeregben érezte magát.
Szóval a lényeg hogy én ezt így elmondtam neki, elmagyaraztam mit miért és hogy remélem soha nem lesz rá szükségem de azért jó ha van ha valami mégis történne.
És azt mondta megérti de mégis azt láttam rajta hogy rosszul esett neki vagy nem is tudom, olyan furcsa volt.
Szerintetek ez sértő? Vagy nem normális dolog? Nem gondolkozok ésszerűen?
Megértelek, de ezt így talán nem kellett volna a szemébe mondanod.
Szerencsésebb lett volna csak annyit mondani, hogy ha enélkül is meg tudjátok oldani az igényeitek szerinti lakhatást, akkor te szeretnéd megtartani, mint különvagyont. Ha megkérdezi miért, inkább azt hoznám fel, hogy ez egy tartalék tőke lehet, ha esetleg bajba kerülünk anyagilag. Akkor is sejtené, hogy menekülőút lenne, de legalább direktben nem lett volna kimondva.
Az asszonynak mindtam, ha lesz annyi lóvém, veszek egy menekülő lakást, ha egyszer kidobna.
Nem örült neki.
De igazad van kérdező!
Így legalàbb tenni fog a kapcsolatért, ha látja, hogy bármikor le tudsz lépni, ha úgy alakul a helyzet.
A hazugság az hazugság és nem fogom azt mondani hogy befektetés miatt tartom meg. Nem egy hülye ember, nagyon jól tudja hogy azon a településen nem tudom sokert kiadni szóval orulhetek ha nem lesz veszteséges. Ha nem mondom el az okát valószínűleg megprobalt volna rabeszelni hogy adjam el mert fogalma se lett volna mi az indokom.
És de, szerintem kommenteken keresztül fejtegetni hogy valaki szerint milyen kegyetlen és buta vagyok atlepi a szemelyeskedest.
Ha valakinek ez nem tetszene hát oké. De úgy gondolom tiszta lelkiismeretű ember meg tudja ezt érteni és nem veszi magára. A továbbiakat megbeszelem vele, de ha úgy gondolkodik mint itt egyesek akkor nem egymást keressük.
Megértem a párodat is. Én is hasonló helyzetben vagyok. A sztori alapja teljesen más, de a vezérfonal ugyanaz. Sz.r gyerekkor, Lelkisérültség, bizalmatlanság stb. amit nagyon sajnálok, hogy kialakult nála, érthető is, de ez engem is eléggé lehúz és nyomaszt..nem tudom ilyen életet akarok e mellette.
Ettől függetlenül én is azt mondom, hogy ne add el a házat, de elég lett volna annyit mondani, hogy az a tiéd, hozzádnőt... nem a bántalmazó apádat felhozni.
Olvastam az utolsó kommentetedet és itt az a nagy baj, hogy nem szimplán elővigyázatos vagyok, hanem feltételezésekbe is bocsájtkozol.
Ha a párodnak lenne egy előző barátnője aki megcsalta ezután rád is rádvetíti, megjegyzi, hogy már egy nőben sem tud bízni, majdhogynem várja h te is megcsald és te hiába vagy odaadó, szerető társ minek törnéd magad a jövőben érte?
"továbbiakat megbeszelem vele, de ha úgy gondolkodik mint itt egyesek akkor nem egymást keressük."
Bassszus...NINCS problemaja a szerencsetlennek. Azt ne vard hogy a segget verje a foldhoz oromeben.
De azt irtad megerti. Innentol kezdve csak TE problemazol. Azert ha rad vetitene ki a korabbi baratnoi hulyesegeit, te sem vigyorognal mint a tejbetok.
Kérdező: Én azt nem értem hogy jelen esetben te mivel szállsz be a közösbe?
Mert ha semmivel, akkor az lenne a fair a részedről ha te javasolnád hogy írjatok házassági szerződést, hogy a közös ház/lakás akármi az a férjedé. Ellenkező esetben eléggé úgy tűnhet hogy csak ki akarod használni őt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!