Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak ti ezen megsértődnétek?
Párommal tervezgetjük az összeköltözést. Én saját házban lakom, de másik településen fogunk élni. És elmondtam neki hogy nem szeretném eladni a házamat ha veszünk egy másikat mert sose lehet tudni nem lesz e rá szükségem később ha mondjuk valamilyen okból szétmennénk. Inkább kiadnám albérletbe.
Én abban nőttem fel hogy azt láttam otthon hogy anyám eltűrte apám terrorizálását mert nem volt hova mennie, minket meg pláne nem tudott volna hova vinni. Pedig nekünk is jobb lett volna, mert emlékszem mennyit reménykedtem egy egy balhé után hogy hátha most elmegyünk.
És én nem akarok ilyen kiszolgáltatottságot se magamnak se a gyerekemnek ha majd lesz.
Persze nem úgy indul neki az ember hogy úgyis szét fogunk menni, de én úgy gondolom hogy nem lehet egy embert teljesen kiismerni ha ő nem akarja. Apám is állítólag az én születésem után változott meg mikor már nyeregben érezte magát.
Szóval a lényeg hogy én ezt így elmondtam neki, elmagyaraztam mit miért és hogy remélem soha nem lesz rá szükségem de azért jó ha van ha valami mégis történne.
És azt mondta megérti de mégis azt láttam rajta hogy rosszul esett neki vagy nem is tudom, olyan furcsa volt.
Szerintetek ez sértő? Vagy nem normális dolog? Nem gondolkozok ésszerűen?
Fel. És akkor mi van?
Ő se tudhatja hogy én 5 év múlva nem valtozok e házi sárkányá. Úgyhogy én nem sertodnek meg rajta ha emiatt bebiztositana magát. Pláne ha mondjuk azt látta otthon hogy az apját kisemmizte az anyja.
Nem az jutna eszembe hogy még a feltételezés is sértő.
Kérdező de buta vagy.. Nem kell kockáztatni. De egyszerűen mondhattad volna, hogy nem akarod eladni, jó lesz a gyereknek vagy még nem döntöttél felőle stb..főleg, hogy nincs szükségetek az esetleges eladásából származó pénzre sem.. Nem pedig az arcába vágni, hogy nem bízol benne. Mert kB pont ezt tetted, hagytál egy menekülő utat tőle. Ami lehet, hogy valahol racionális de azért tényleg ne azzal kezd az összeköltözést életed párjával, hogy elmondod neki, hogy szerinted majd egyszer egy rohadt diszno lesz és akkor bizony te elhagyod.
Nem azt mondom, hogy ne legyen az embernek egy biztos pont, persze legyen. De minek kezdesz egyáltalán bele, ha már most ilyen aggályaid vannak?
Igenis rosszul eshetett valakinek aki szeret és az életét teszi fel rád. Még akkor is ha garancia sosincs és való tény, hogy mint megannyi kapcsolat ez is egyszer elromolhat. Csak épp ezt nem így kell kimondani.
Azért az megvan, hogy hazugság és hazugság közt óriási különbség van? Nem olyat hazudsz, hogy kb csalod valakivel.. Csak nem így mondod ki ami most itt a lényeg ami lényegében nem is hazugság mert talán csak bizonyos aggályaid vannak.
De ha így belegondolok és azt írod nem fogsz hazudni neki ebben akkor lényegében te tenyleg úgy gondolod, hogy ennek a kapcsolatnak vége lesz mert verni fog..Akkor viszont nincs több kérdésem, gratulálok az összeköltözéshez..
Ekkora bizalmam lenne valakiben akivel épp össze akarom kötni az életem...
Akkor most, hogyan lesz közös konyha, közös költség stb.. Ha ő is így menne bele, hogy egyszer vége lesz akkor minek invesztáljon bármi közösbe egyetlen fillért? Ha majd szét mentek ki adja azt vissza neki? Szóval jó kezdés a végre koncentrálni ... Szerintem már el van döntve vagy legalábbis megadtad az irányát a kapcsolatnak.. Aztán majd pár év múlva örömittasan mondhatod..."na ugye, megmondtam, hogy ez lesz.!!!"
Ebben semmi sértő nincs.
A ház a tiéd, érthető, hogy meg akarod tartani. Nincs mit magyarázni ezen. Lépjetek tovább a témán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!