Egyes nők miért ennyire igénytelenek önmagukkal szemben (is)?

Azért el kéne választani egymástól a bántalmazó kapcsolatokat, azt, ahol az egyik fél (akár érzelmileg, akár fizikálisan) elhanyagolja a másikat, és azt, ahol a másik fél szimplán igénytelen.

Az első a legegyszerűbb: adott egy pasi/nő, akivel amúgy minden jó, de adott egy zavaró, gusztustalan dolog a másikban. Ezért nem biztos, hogy meg akarja szakítani az amúgy jó kapcsolatot, és inkább megváltoztatná a másikat, csak éppenséggel fogalma sincs, hogyan. De persze fakadhat szimpla önbizalomhiányból is, hogy jobb úgysem jut. Meg közrejátszik az is amúgy, hogy a társadalom sokkal megengedőbb a férfiak gusztustalankodásával szemben, pl. fingás, böfögés, stb., mint a nőkével, akiknek úrinő módjára kell viselkednie. Így akaratlanul is az van belénk nevelve, hogy hát a férfiak már csak ilyenek, el kell viselni.

A másik kettő ennél sokkal bonyolultabb, nem lehet csak önbizalomhiánnyal magyarázni, bár sokszor az is közrejátszik. Mintakövetés: aki egy bántalmazó családban nő fel, nagy eséllyel maga is bántalmazó vagy bántalmazott lesz. Egyszerűen ezt látta, ebben nőtt fel, és ha tudatosan tudja is, hogy ez nem jó (amúgy nem is tudja mindenki, nagyon fontos a szocializáció meg a tágabb környezet), követ egy mintát. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor az illető tudja a másikról, hogy egy bántalmazó fenevad vagy éppen el fogja őt hanyagolni. Nem így indulnak a kapcsolatok. A felek a legjobb arcukat mutatják, és szépen lassan leépítik a másik önbizalmát, önértékelését. De ez amúgy még azzal is megtörténhet, aki amúgy teljesen egészséges családból jön. Ha valóban érdekel erre a válasz, akkor sok irodalom található róla.

4-es vagyok, válaszolok:

Rossz gyerekkor?

Nézőpont kérdése. Nem vertek, nem bántottak, nem hanyagoltak el. Mondjuk apukámmal nem volt túl közeli viszonyom, és később (inkább 16-20 évesen) sokszor megbántott, úgy éreztem, nem néz annyiba, mint megérdemelném, de nem hinném, hogy ez olyan hatással lett volna rám, bár ki tudja, lehet valamilyen szinten benne van.

A suliban voltak gondok, "furcsa" természetem van (nem vagyok túl társasági ember, és sokszor van "awkward" viselkedésem, és mindig kicsit lázadó is voltam), sokan néztek madárnak kicsi koromtól kezdve, tapadtak, kihasználtak, aztán tiniként sok srác bánt velem undorítóan, pl. fogdostak, beszólogattak, és nem sok más lánnyal merészelték olyan szinten, mint velem.

"Rossz családi minta?"

Nem, édesanyám és édesapám kapcsolata egészséges és szeretetteljes volt.

"Gyerekkori trauma?"

Szerintem fentebb kifetettem.

"Alacsony intelligencia?"

Nem.

"Rossz szociális háttér?"

Nem.

Igazából felesleges is nálam ilyen nagy dolgot keresni a dolog mögött, ugyanis amit írtam, az életem első kapcsolalata volt ilyen 18-19 évesen, és nem is tartott sokáig, és én voltam az, aki véget vetett neki. Utána sokáig szingli voltam, majd jött a fuckboy, akiről a későbbi kommentemben írtam, de őt is hamar dobtam. Aztán pedig jött a mostani párom, akivel mindjárt 8. éve vagyok már együtt, és semmilyen szinten nem igénytelen és bántalmazó kapcsolat, szóval szerintem inkább ez a kapcsolat jellemez engem, az első 2 tanulópénz volt.

Amúgy az benne volt a pakliban, hogy tinikoromban nem kellettem annak a srácnak, akibe szerelmes voltam, a többit meg a testem érdekelte és tiszteletlenek voltak, taperoltak, és sokan írták a neten, vagy mondták normálisabbnak tűnő srácok, hogy a csúnya fiúk között kellene keresgélni, mert ők megbecsülnének, komolyat akarnának, velük elbántak már a lányok, szóval úgy örülnének egy ilyen szép lánynak, mint majom a farkának. Én pedig elhittem ezt, és leálltam az első olyannal, aki sírig tartó szerelmet és komoly kapcsolatot ígért.

Önbizalmam semmi sem volt, azt hittem, nekem már ajándék az is, ha valaki felvállal komolyra, ezen pedig az első kapcsolatom rontott, ugyanis még azt is elhitette velem, hogy még külsőre se vagyok elég jó, szóval végképp azt hittem, hogy egy hozzá hasonló, külsőre és belsőre is színvonaltalan ember a max. akit én megkaphatok.

"Mivel nincs fizikai kontakt, nincs verbális kommunikáció és nincs testiség sem."

Talán meg kell oldani a találkozást, és akkor van... :D De ha mondjuk hetekig, hónapokig nem találkoznak a felek, akkor megértem, amit írsz.

De mi hétvégente együtt voltunk, általában már csütörtök estétől.

4es/20as voltam ismét.

A férfiak kevésbé vannak ösztönözve a változásra. Ha megnézek egy filmet, amiben van egy szép nő, tökre inspirál. Megnézem, mi a napi rutinja, milyen edzést csinál, stb. Ha egy férfi lát egy izmos felsőtestet, elfogja a vágy, hogy legyen neki is? Nem hiszem, mert ha igen, akkor statisztikailag nagy számban adják fel a dolgot, vagy pedig leszarják.

Ez az egész, a férfiak leszarják. Ott ülsz - nem te, egy igénytelen fószer - büdösen, szőrcsomósan, izzadtan, és azt gondolod, ja, a farkad nem is ronda, és minden nő arra vágyik, hogy a szájába vegye.

Őszinte leszek, én ezt a semmivel nem alátámasztott önbizalmat kegyetlenül irigylem a férfiaktól.

Míg nőként azt hallod, hogy a férfi nem fog szeretni, ha szőrös vagy, dagadt vagy, pattanásos vagy, menstruálsz, sírsz, nevetsz, rövid a hajad, nincs "baba"puncid, nincs feszes melled, kerek segged... addig lehet, hogy a férfiak is hallják ezt, de valami eszméletlen együttműködéssel magasról szarnak rá. (Tisztelet a kivételnek.)