Mégis mi lenne a megoldás, mi lenne a helyes?

Próbálom röviden. Összeköltöztem a barátommal 3 hónapja. Mondhatni négy éve vagyunk együtt.

Eddig mindketten hetente hazajártunk, ha többet nem is, de egy vagy maximum 2 napot a szüleinkkel voltunk. Én részben azért, mert sajnos édesapám elhunyt szeptemberben, anyukám teljesen egyedül maradt, gondoltam, hogy legalább heti 1-2 napot azért vele lehetek, hogy éreztessem vele, hogy azért nincs mindig egyedül. Meg amúgy is, ha hazamentem, mégiscsak édesapám emléke kötődött a lakáshoz. A párom meg eleve nehezen szakadt el szerintem otthonról, viszont elég nehéz időszakban költözött el, pár hete a nagymamája halt meg, az anyukája emiatt nyilván el volt keseredve, az apukája meg szeptember óta kemoterápiára jár, mert szeptemberben daganatra műtötték. Emiatt nyilván gyengébb, több segítségre szorul.

Felvetettem a páromnak, hogy legalább egy hónapig talán választania kellene köztem és a szüleim között, főleg a járványra tekintettel. Buszozik, villamosozik mikor hazamegy, csak elmegyünk boltba, ő ugyebár találkozik az apukájával is, aki hetente jár a kórházba, ahol mégiscsak betegek vannak és különben is, azért kórházakban terjedhet jobban a vírus. Én nem akartam bunkó lenni, de emiatt felvetettem neki, hogy döntsön: vagy egy hónapig velem van és a szüleivel nem találkozik egyáltalán, vagy hazajárkál hozzájuk, de akkor engem nem lát, mert én kockázatosnak tartom.

Persze ha én akkor találkoznék anyukámmal, ő meg az ő szüleivel nem, biztos mérges lenne, de amúgy az én anyukám csak boltba megy és ennyi, nem is dolgozik, kezelésre nem jár, még a testvérének is lemondta a találkozót, tényleg sehova nem megy, ezért kevésbé tűnik kockázatosnak, mint a párom szülei. Az én anyukám fél a vírustól, nyilván az sem lenne szerencsés ha a párom szülei elkapnák, az édesapja kemoterápiát kap, nem valami erős, az édesanyja jobb állapotban van, de neki meg tüdőrákja volt évekkel ezelőtt, tudtommal kivették a fél tüdejét emiatt és azért vannak alapbetegségei. Az én anyukámnak is van, nem is egy.

Én túlzom el, amikor kockázatosnak tartom ezt a heti hazamenetelt?

Amúgy én megvagyok így, főleg, hogy apukám sincs már, szeretnék anyukámmal is néha azért találkozni, de bizonytalan vagyok.

A párom azt mondta, inkább a szüleivel lenne akkor, és nem vele, az apja betegsége miatt, hogy el tudja kísérni a kezelésekre, meg mi van ha rosszul lesz valamelyik, vagy ha kell nekik segíteni valamibe, amit egyedül nem tudnak megcsinálni. Az anyja sajnos sok mindenhez nem ért, az apja meg nincs valami jó állapotban, otthon is kilóg belőle valami cső, infúziót kap otthon is.

Azért sajnálnám is közbe, ha egy hónapig nem látnánk egymást, mert kezdek besokallni már a sok problémától, meg azért csak hiányozna a párom, mivel szeretem. Meg irigylem azokat, akik úgy tudnak együtt lenni, hogy a szüleiknek semmi baja.

Úgy vagyok vele, hogy a szüleitől sem akarom elidegeníteni a párom, de közbe rosszul is esik, hogy nem lenne velem.

Tavasszal még nem volt a közös albérletünk, külön voltunk a karantén idejére, de akkor meg az apja nem volt beteg, akkor az enyém volt beteg és az is volt az utolsó tavasz amit vele tudtam tölteni.

Ilyenkor eszembe jut, hogy az ő apjáról is, honnan tudjam, meddig él.

Szóval most mi a jó? Együtt szülők nélkül, vagy otthon a szülőkkel egymás nélkül? Vagy eleve francba a vírussal, menjünk össze-vissza?

Komolyan nem tudom.