Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hihetek annak, hogy tényleg fáj neki ott lent?
Fél éve együtt vagyok a barátnőmmel, és felmerült egy olyan probléma h annyiszor voltunk együtt (nemcsak a héten, hanem az elmúlt fél évben) szexuálisan h állítása szerint fáj neki ott lent és én először nem értettem mire gondol, de aztán rákérdeztem és azt mondta h fáj a p*ncija.
Arra gondoltam először h beütötte valahova vagy fertőzése lehet ilyesmi és aztán nemrég kinyögte azt h a sok szextől fáj neki.
Azt is sokszor felhozza h miért nem vagyok hajlandó beszélgetni vele elmenni sétálni ide oda, most ugye "lecsengőben" van a koronavírus bár lehet még kitart egész évben, de szerinte több hangsúlyt kéne fektetni egyéb dolgokra is, merthogy én nagyon lefárasztom az állandó szex-el h mindig megjön hozzám egyből rámászok, szex, én megyek át hozzá egyből rámászok, szex, és naponta 2x is van rá igényem főleg úgy h az első másfél hónapban nem volt köztünk semmi szexuális, csak csók tipi tapi, de még petting sem!
Én nem bírok betelni vele mert nagyon szép kis csaj, és jó "benne lenni" de ez szerinte már sok és h kicsit vegyek vissza. Szerinte heti 3-szor 4-szer bőven elég neki, de mondtam h az meg nekem nagyon kevés és ha nem tudunk megmaradni a napi 1-nél legalább akkor inkább felejtsük el egymást.
Mindig felrója nekem h ha csak azért jövök át vagy azért megy át h megdugjam akkor miért nem keresek egy éjszakásra lányokat, erre most mit mondjak? Ha ő itt van mellettem akkor minden nap tudok szexelni most miért mennék máshova?
Ez hihető szerintetek h fáj neki ott lent?
Ja, szóval ő alkalmazkodjon a minden napi szexhez, de te programokat továbbra sem csinálnál vele, hacsak a program nem még több szex.
Írod itt a szeretetnyelved, de téged sem érdekel az övé, ami nyilván a beszélgetés meg együtt töltött idő, nem pedig a fizikai kontakt..
Na közben megírtad, hogy minden nap...hát igen, az úgy marha sok hosszú távon. Pláne hogy semmi másra nem futja, csak ebből áll a kapcsolatotok.
A szex pedig nem alapja egy kapcsolatnak, max az egyik tartópillère, tehát önmagában èdeskevès.
Ha neked ilyen semmitmondó kapcsolatra van szüksèged, akkor ő nem hozzád való, mellèd egy szexmaca kell.
Miért ne lenne hihető?
Fáj neki, mert sok.
Te magad írtad: felejtsétek el egymást.
Kérdem én h ebben mi a probléma? Mármint abban h nekem a szex a szeretetnyelvem ismétlem önmagam sorry, ebben mi a gond?
A lányoknak kéne kicsit megerőltetni magukat és belemenni néha egy kicsivel több együttlétbe. Nekem nem fáj a fejem, nem vagyok stresszes stb. nekem ez nem gond, a lányok sokszor túl nagy hangsúlyt fektetnek a "nem szex-el töltött időszak"-ra.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!