Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az ikertestvérével feküdtem le?
Sziasztok.
Na most nem tudom, hogy isten teremtett e hozzám hasonló barmot, remélem igen.
A helyzet, hogy a barátnőmmel sokszor beszélgetünk család, gyerekek témáról és azt mondta van egy "húga" aki nagyon "hasonlít" rá, nem csak szokásában, viselkedésében de kinézetben is. Itt még a "nagyon hasonlít" megjegyzést hallva nem gondoltam semmi komolyra, majd azt mondta, hogy szeretne bemutatni neki, mondom jó persze mikor? Ez volt 2 napja, és el is érkeztünk a jelenbe ugyanis kiderült, hogy nem a barátnőmmel hanem a húgával feküdtem le és miután megtörtént a dolog beismerte, hogy nem a nővére az vagyis a barátnőm hanem a húga (?) én meg mondom neki ne viccelj már inkább azt mondd mikor mutatod be, erre benyögi, hogy nem viccel, a barátnőm és ő ikertestvérek és csak arra voltak kíváncsiak, hogy felismerném e a barátnőmet ha amúgy máshogy viselkedne, tehát értitek, hogy felismerném e ha valami nagyon nem ő rá vall, UGYANIS, szöges ellentétei egymásnak, persze állítása szerint, mert ezt én nem vettem észre és ő is mondta, hogy a szex nem volt tervbe de ezt a legvégén nyögte ki most mit csináljak?
Azt mondta nem mondja el a nővérének csak azt, hogy nem "nagyon" tűnt fel, hogy nem ő az de azt nem mondja el, hogy lefeküdtem vele, pedig tényleg amúgy nem is nagyon ellenkezett ami viszont feltűnt mert a barátnőmnek mindig "húzni kell kicsit az agyát", hogy begerjedjen, neki nem, ez mondjuk fura volt de most ezt ki gondolta volna?
Hát én a "nagyon hasonlít" szöveget nem így gondoltam, de most meg azzal szórakozik, hogy elmondja neki ha nem maradok vele, mondom mi?
Átb**zva érzem magam mert végül is át lettem b**zva rendesen, ráadásul nem is ezt volt a "tervük" de most meg zsarol, amiből leesett, hogy tényleg nem olyan mint a barátnőm, mondhatnám azt, hogy ő az ördög a barátnőm meg az angyal kb.
Kipenderíteném mert így elegem van belőle, de mi van ha beváltja a fenyegetését és beárul? Azt mondja neki mindegy, hogy tudja e a barátnőm vagy nem, de velem nagyon kib*szna ha nem maradnék vele. Ezt most így hogyan? Én sem merem elmondani neki, mert egy r*b*nc miatt nem fogok lemondani róla. Please help!
Hasonlo szituben voltam mar
Csak en voltam a no es egy fiu ikerpar jatszotta ezt.
Hasonlot. Mert h ok osztoznak a csajokon. Felvaltva randiztam veluk es mind a kettovel szexeltem is. Anno fura volt h neha nem emlekezett dolgokra de mondtam ok sokat beszelek biztos azert.
Majd 4 honap utan buktak le veletlenul.
Mivel nagyon rajuk voltam gerjedve ezert mondtam h vagy harmas vagy mindenki megtudja 😂
Inkabb bevalaltak a harmast ...
Fe miert nem mondtad el neki? Hogy a hugod megjatszotta hogy te vagy stb.
Inkabb lennék öszinte es dobjanak ki ah igazsagert de amugy ez kb eröszak volt ugy mellesleg hiaba nem tünik annak. Jelenthetö is lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!