Szemétség lenne lefeküdni egy házas férfival, akinek két hónap múlva születik meg a gyereke?

Nézd, én minden előítélet nélkül mondom:

- voltam hasonló helyzetben,

- mivel korábban is éreztem már vágyat olyanok után, akik most már nem kellenek, tudtam, hogy ez is elmúlik egyszer, és tényleg el is múlt,

- én elsősorban nem téged tartanálak hibásnak, mert nem te élsz kapcsolatban, itt elsősorban a csávó a hibás (másodsorban viszont te). Külön gratula annak, aki a terhes feleségét megcsaló fazont istenkirálynak tartja, micsoda értékrend ez :/

- van olyan, hogy etikus nemmonogám kapcsolat, amikor a házastárs engedélyével lehet mással is szex, de egyrészt ez nem tűnik annak, másrészt terhesség alatt szerintem abban sem illik.

Szerintem ne menj bele a dologba, a lelkiismereted akkor is gyötörni fog, amikor a vágy már elmúlt, őt viszont nem fogja gyötörni, mert eddig se volt lelkiismerete. Itt ő a leginkább hibás, te másodsorban, a feleség meg ártatlan, de az lenne belőle, hogy a feleség szenved a legjobban, te másodsorban, a csávó meg semennyire. Ha ez szerinted is igazságtalan, akkor járj máshova vásárolni.

És hidd el, a féktelenül p|narengető vágy is el tud múlni.

Eszembe jutott még valami, ami segíthet a döntés valamilyen irányú meghozásában.

Ha megtennéd, és ezt férfi párja megtudná, az neki valószínűleg komoly érzelmi hullámzással járna, ami ma már széles körben elismert tény, hogy kihat a gyermek fejlődésére, ez a prenatális pszichológia, és képes komoly hatást gyakorolni annak későbbi, felnőtt életére is.

Én attól tartok, hogy a fogamzásgátlás elterjedésével, a fogamzásgátló módszerek fejlődésével egy olyan szexuális szabadosságot engedhetünk meg magunknak, ami miatt vagy aminek az ellenére már nem biztos, hogy jól ítéljük meg ezeket a kérdéseket.

Megközelíthetjük mindezt úgy is, hogy miért baj az, ha két ember gyönyört szerez egymásnak úgy, hogy közben nem fenyeget a teherbe esés veszélye és a férfi nem szándékozik cserbenhagyni sem születendő gyermekét, sem terhes feleségét? És biztosan mondhatjuk-e azt, hogy nem fenyeget a teherbe esés veszélye??? Nálunk számtalanszor szakadt el a gumi és hormont nem szedhetek a trombocitaszámom miatt, de nem is szeretnék. Tehát az esély mindig ott van a teherbe esésre, mely akkor is kihatással van a születendő gyermekek és anyák/apák életére, ha érzelmileg el tudja különíteni a férfi a szeretőt a feleségtől.

De mi van akkor, ha a szeretőnek nem lehet gyereke, mondjuk mert kipakolták? Akkor esélytelen az új gyermek foganása, az meg miért baj, ha a férfi boldog? Vagy nem szabad eltekinteni attól a lehetőségtől, hogy szex közben kötődés alakulhat ki és ez is kihatással lehet a meglévő családra? És ha a férfi profi abban, hogy az érzelmeit irányítsa? Ebben a férfiak sokkal jobbak. Ha egyszer eldöntik, hogy ez csak szex, akkor ahhoz elég következetesen tudnak ragaszkodni vagy lelépnek még mielőtt elvesztenék az önkontrollt. Ebben az esetben nem fenyegeti igazi veszély a családját, amennyiben a dolog nem derül ki, sőt, nyitott házasság esetén sem.

De most jutnak eszembe a nemi betegségek, amit azért nem lenne szép dolog hazavinni...

Amúgy egy konkrét példa ismerősi körből:

Harmadik gyerek besikerült, a nő közel a 40-hez. Megbeszélik, közösen úgy döntenek, hogy megtartják és örülnek a babának. A férj nem kényszerből dönt a gyerek mellett, ő is úgy érzi, szeretné, akkor is ha csak becsúszott.

Ekkoriban a férj szakmai mélypontra kerül (megjegyzem azért, mert egy link tróger), és egy jogász hölgy komoly lelkitámaszt jelent neki ebben az időszakban. A hölgy elvált, 2 gyerekkel. Szépen beleszédülnek egymás ágyába.

Feleség boldogan várja a babát, aki szerencsésen megszületik. 6 hónapos, amikor kiderül a megcsalás. A nagyobbik gyerek hívja fel anya figyelmét, hogy ez a néni mindig hívogatja apát. Feleség belenéz a telefonba és összeomlik a világ... Végül mindent megbocsájtana, igazából mit tehetne 3 gyerekkel, amikor a legkisebb 6 hónapos? A férj teljesen meg van törve, de közli, hogy ő szerelmes. És az új nőt választja.

Gyakorlatilag ezzel a vadonban halálra ítélné a feleségét, a 6 hónapos kisbabáját és a másik két gyereket is. Kivonul a család életéből és úgy kell belőle kiperelni a gyerektartást.

Feleségnek annyi szerencséje van, hogy egy korábbi nagyon korrupt munkaügyi per révén több milliós kártérítést kapott, nem tudom, csak sejtem, hogy ezért nem kellett azonnal munkába állnia a 6 hónapos csecsemő mellől. A feleség egy nagyon tisztességes, a közösségért is rendkívül sokat tevékenykedő intelligens, megbízható nő, a férje épp az ellenkezője... Szóval a nő ott marad 3 gyerekkel és idősödő édesanyjával. Költöznie kell, pontosan nem tudom a részleteket, de azt hiszem, a férfi házában éltek. Elköltözik a 3 gyerekkel. Később munkába áll. A legkisebbet olyan 2-3 éves kora körül láttam először, azon a megtört arcocskán ott van mindennek a nyoma. Hogy csak fél évig nevettek rá felhőtlen mosollyal. Az anyuka szomorúsága, rettegése egész életére beleivódik a lényébe. Az érzés, hogy az apjának nem kellett, az talán majd később fog tudatosodni, de sosem fogja majd kiheverni, mindig eldobhatónak fogja érezni a saját életét. Az édesanya abba is tönkre ment, ahogy a társadalom kezelte ezt a helyzetet körülötte. A botrány kirobbanása után 1 hónappal már nyilvánosan bálozott a férj az új nőjével és senki nem mondta nekik, hogy ez azért kicsit visszataszító, még egy hullának is jár a gyászév...

Ehhez hasonló dolgok miatt a feleség több év után nem bírja tovább és elköltözik a városból. A botrány elül lassan... A férj és az új nő szemmel láthatóan boldogok és a társadalom befogadó velük szemben, különösen hogy az új nő bájos személyiség. Ja, az kimaradt, hogy a botrány kitörése után nem sokkal az új nőjének is csinált egy gyereket. Jól el vannak szemmel láthatólag, de én azt veszem észre, bizonyos FB hozzászólásokból, hogy az új nő kezdi unni ezt a pasit, mert egy általam is kinézett (szintén családos) férfinek félreérthetetlenül bókol és like-ol és nyálat csorgat. Csak hát már egyre dagadtabb és öregebb, valószínűleg nekem lenne több esélyem. És lett is volna, de valahogy nekem nem ment ez ilyen könnyen. Amikor ebbe az egészbe belekeveredtem, akkor értettem meg először, hogy van olyan, amikor nem érdekel az a másik nő és hogy hány gyerek van a lába körül. Mert csak Őt látom és a szemét, ahogy az enyémbe kulcsolódik. És hogy nem tehetek róla, hogy kívánom és kíván és nem őt kívánja, hanem engem. Elvenni tőlük nem tudnám, nem is akarnám, de van, amiről már nem mondanék le mindenáron...

És mégis, azt hiszem, nem érné meg. Ha az az előbbi sztori ennyi áldozattal járt, akkor ez miért járna kevesebbel? Csak mert már nagyobbak a gyerekek?

Nem tudom, de mindenáron nem hiszem, hogy kell a szerelem.