Ha igazán szeretsz valakit, akkor miért gond, ha megcsal téged?

Amúgy meg az ember szabadon dönthet, még egy párkapcsolatban is (ezt azért írom mert mintha a kérdező a szabadságot hiányolná a kapcsolatban). Dönthetsz úgy hogy megcsalod a másikat viszont ha tudod hogy ennek ő finoman szólva nem fog örülni tehát körülbelül tudod mik lesznek a következmények és nem akarod vállalni a tetteid következményeit (sőt még te hivatkozol arcátlanul az önzetlen szeretetre) akkor nem vagy felnőtt ember, csak egy kisfiú/kislány aki csak csokit enne egész nap ha tehetné, de pl. a főzeléket nem hajlandó elfogyasztani.

És itt a másik bökkenő: ha te csokit eszel megállás nélkül, egy idő után nem fogod értékelni a csokit hiszen szokványossá válik. Félreléphetsz fűvel-fával, bele fogsz fásulni, csak idő kérdése mivel ott nem szerelmeskedés lesz, testi-lelki egyesülés hanem dugás. Nagybetűs DUGÁS, nyálkahártya-csiszolás, nem több! (Ha már Csernusosan írsz akkor én is, tűz ellen csak tűzzel lehet fellépni)

18:12-es voltam

Ahogyan korábban mondtam, (és a kérdező is ezt mondta), ennek a gyökerei a vallásban keresendők. A vallás határozza/határozta meg kultúránk nagy részét.

A kultúránk része a hűség értékként való felismerése.

Ha olyan környezetben nevelkedtünk volna ahol a párkapcsolat nem feltétlenül jár ilyesfajta kötöttségekkel akkor nem zavarna senkit ha a párja hűtlen lenne. De ez nem a mi kultúránk.

Szóval azért gond, mert ezt nevelték belénk. Lehet nem szeretni, ahogyan azt is hogy nincs négy kezünk vagy hat lábunk (király lenne), de nem lehet tenni ellene.

Esetleg hazudhatunk magunknak és szembefordulhatunk egy többszáz éves tradícióval, neveltetéssel, kultúrával. De az nehéz, kényelmetlen és különben is minek csinálnám, ha nem találok ehhez az életmódhoz partnert?

23-as vagyok, még annyi, hogy akit szeretek, azzal szemben nem csalok. Sehogy.

Én (csak a saját nevemben nyilatkozok), ha valakit szeretem, testileg csak őt kívánom, nincs szükségem mások testére. Mivel nem vagyok már kis izgága kamasz, akit a hormonjai irányítanak és a szex nálam inkább érzelmi alapú, még akkor sem, ha valamiért hosszabb ideig nem lehet szexuális kapcsolatom a párommal.

Már megtanultam, hogy egy kapcsolat úgy működik igazán jól hosszútávon, ha a felek hasonló érzésvilágúak, hasonló a világnézetük, az elképzeléseik, az erkölcsi normáik (ne menjünk bele, ez kinél minek a hatására alakul ki, de mindenkinek van ilyen, mindenkinek! vannak dolgok, amiket helyesnek tart, vannak, akiket nem).

Ezért pl. nekem és a páromnak, aki hozzám hasonlóan érez, egyáltalán nem képezi a szeretet részét a megcsalás (ami ellentmond önmagának, mert nincs olyan, hogy megengedett megcsalás, maximum nyitott kapcsolat).

Én hallottam már olyanról, hogy párok nyitott kapcsolatban élnek, ha ez az ő lelkületüknek megfelel, tegyék.

A legfontosabb, hogy ilyen szempontból is (mint sok más téren) hasonló érzésvilágú, lelkületű emberek alkossák a párt.

34: A vallás (egyház!) az élethosszig tartó hűséget tanítja, mégis sokan minden gond nélkül váltogatják sorozatban a partnereiket, és HÍVJÁK ezt monogámiának nyugodt lélekkel - holott ez nem az!

No, ha a vallás annyira meghatározó volna, mint írod, hogyan lehet ez akkor mégis?

"...csupán tudni kell megkérdőjelezni a fennálló közmegegyezést. miszerint a hűség jó..."

Hogy jössz te, kedves kérdező, vagy bárki ahhoz, hogy megkérdőjelezze azt, hogy kinek mi a jó, kit mi tesz boldoggá és kinek mit jelent a szeretet, vagy egy kapcsolat? Egyáltalán hogy is gondolhatod, hogy mindenféle kifacsart érvekkel vitathatók alapvető emberi érzések?

Egy tartós kapcsolatnak általában nem attól lesz jobb, ha másokkal lefekszünk, akkor az erre szánt energiát fordíthatnánk akár a családunkra is.

De ha vannak, akiknek mégis ettől lett jobb a családi életük, legyen. Csak nem kéne ezt másokra erőszakolni, mert vannak, akiknek megragad a kapcsolatuk a fizikai szinten, vannak, akiknél azért mélyebb érzések, erősebb összetartozás jellemzi.