Elítélendő (ld. alább)...?

Ha van egy hölgy, aki kikerülvén a felsőoktatásról, elhelyezkedik első munkahelyén - végzettségének megfelelőn az állami szektorban -, ám többre vágyván öt év múltán jelentkezik a felettes szervhez (illetékes minisztériumhoz) munkavállalónak, ahová elképesztő szerencséjére fölveszik, s így megvalósulván fél évtizede dédelgetett álma, kiküldik külképviseletre dolgozni, vihetvén magával férjét is (akivel akkor már kilenc éve együtt éltek, másfél éve pedig házasságban), majd két év múltán összejön céltudatosan ott a külképviselet egyik vezető munkatársával - aki innentől biztosítja számára azt az életszínvonalat, mit a fölszarvazott férj nem volt képes (többszintes családi ház, az eddigieknél magasabb szintű nyaralások - nemcsak ócska horvát, uncsi szlovén tengerpart -, különböző országok külképviseletein való elhelyezkedés - Ausztráliától Kanadán s Litvánián keresztül, Egyiptomon s Bolívián át Törökországig - kilátása sat.) -, megcsalván, megalázván s eldobván így a vele együtt évek óta kint élő férjét (megszegvén néki tett templomi hűségesküjét: jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságban-szegénységben azt mondván: "ilyenkor önzőnek kell lenni, csak a saját boldogságodat kell nézni, nem szabad szánalomból a másikkal maradni, majd talál magának valakit, nekem is csak egy életem van, ebből kell kihoznom a maximumot, a férjem - ki amúgy a tenyerén hordozta s kinyalta a fenekét - már nem tudja azt biztosítani, amire én karriérileg, anyagilag, életvitelileg vágyom, ígyhát szükséges szintet lépnem a saját jól fölfogott érdekemben"), akkor ez elítélendő, vagy a hűség, lojalitás kitartás már elavult, meghaladott, érvényesülésünket csak gátló elvárások és praktikusan kell kezelni az élethelyzeteket: el kell venni, amit az élet felkínál, nem túlgondolni a dolgokat, nem erkölcsi skrupulusok szerint dönteni, hanem kizárólag a magam érdekeit szem előtt tartani...?