Voltatok már úgy, hogy nagy családban éltek és boldognak kéne lennetek, de mégsem vagytok mindig azok?

Nagy család. Férj-feleség, három gyerek. Minden hangos, zajos, vidám, és imádom a gyerekeimet, mindennél jobban, de egyre kevésbé érzem hogy párként a párommal jól működünk.

Egyszerűen olyanok vagyunk mint az ikrek, de ikertestvérek.

Tudom, hogy meg kéne becsülnöm, amim van, de más felé lettek érzéseim. Nem csaltam meg a párom, nem is szeretném, de már jó ideje ez van és konkrétan a sírás kerülget minden egyes közös vacsoránál, tévézésnél, vagy társasnál, hogy gondolati szinten is, de néha más jár az eszemben

Rettentő aljasnak érzem magam

Fantasztikus , összetartó család vagyunk, és mikor együtt mindenki mintha én lennék a világ legboldogabb, legszerencsésebb embere.

Viszont ahogy kettesben leszek a párommal, úgy érzem, hogy ott meg nem működünk jól. Vagyis nagyon is, mint két szerető ember, de hiába próbálom fellendíteni az életünket, nem megy. Szexuálisan már frusztrált vagyok 6 éve (én vagyok a férj), de a feleségemnek ennyi elég. Nem nézek rá nőként, csak mint társként, anyaként, és nekem ez hiányzik. Neki szerintem fel sem tűnik, mert elég egy szerető ölelés vagy néha egy -egy közös vacsora. Imádom, de mint anyát és embert, viszont nőként csak ritkán érzek vágyat iránta.

És akit megismertem, olyan, mint egy romboló idegen, mint aki arcon csap minden alkalommal, mikor kettesben vagyok az asszonnyal, vagy egyedül. Egyedül meg még nehezebb, mert párhuzamosan látom magam vele is.

De nem tudnám a családomat eldobni, belepusztulnék, nekem ők a mindeneim, viszont érzem, hogy egy részem elsorvadt már férfiként.

Nem csalom meg, nem is fogom a feleségemet, inkább most csak kiadtam magamból.

Sajnos nem fellángolást érzek, mert már egy éve tart a plátói érzés a másik irányba . És próbáltam már lezárni magamban ezerszer, de a szánalmas agyam mindig előveszi. 43 évesen olyan érzés jár át, mintha eddig ismeretlen lett volna a szerelem.

Mit tehetnék? Párterápia, meg szex fellendítés nem járja, nem működik. Így vagyunk, szépen és végtelenül unalmasan.