Voltatok már úgy, hogy nagy családban éltek és boldognak kéne lennetek, de mégsem vagytok mindig azok?

De a párterápia miért nem jöhet szóba?

Megszoktam már, hogy ebben a témában szinte minden őszinte válaszoló le lesz pontozva, aki a saját tapasztalatáról beszél, mégis leírom most az enyémet. Pontosan ugyanebben a helyzetben voltam 43 évesen, mint te, Kérdező. Annyi különbséggel, hogy nekünk egy gyerek van, nem három. Mi is jól működtünk együtt a feleségemmel, funkcionáltunk, mint család, neveltük a gyereket, hitellel, házzal. És velem is megtörtént, ami veled, beleszerettem egy másik nőbe, nem plátói módon, hanem úgy igazán, és éreztem, hogy ez valami MÁS, amiről azt hittem, a feleségemmel volt a legintenzívebb, leglángolóbb szerelem, hát nem az volt. Nem akartam mindent elveszíteni, nem akartam hétvégi apuka lenni, imádom a gyerekem! Majdnem egy évig próbáltam leküzdeni magamban ezt az egészet, de nem ment. A másik nővel nem történt köztünk semmi, beszélgetésen kívül, de éreztem, hogy az ő részéről is van valami érzelem (ő egyedülálló volt). Tudom, hogy gáz, de nálam végül abban az évben karácsonykor pattant el a cérna, a gyerek már aludt, mi meg beszélgettünk, és kibukott belőlem, hogy nem vagyok boldog, és nem tudom, lehetek-e még az egyáltalán, lehetünk-e együtt boldogok, visszahozhatjuk-e a régi tüzet, és az időt, amikor még minden rendben volt? Legnagyobb meglepetésemre a feleségem azt mondta, hogy ő is ugyanezt érzi, élünk egymás mellett, de nem párként, csak szülőként, elvagyunk, nincsenek nagy veszekedések, de ő is érzi, hogy ez így nem az igazi. Furcsak karácsonyi ajándékot adtunk egymástól, kíméletlen őszinteséget mindkettőnkkel kapcsolatban, és hiába beszéltünk meg addig is minden problémát, az egy nagyon őszinte és nyílt beszélgetés volt. A vége pedig az lett, hogy megbeszéltük az anyagiakat,a házat, mindent amit csak tudtunk, és januárban beadtuk a válást. A gyerek nem viselte túl jól, de megértette, és ma már minden rendben. Nem volt könnyű anyagilag, nem vagyok se gazdag, se vagyonos családból származó, nem keresek milliókat, de albérletbe mentem, és megpróbáltam összeszedni magam egy új élet reményében. A másik nővel rengeteget beszélgettünk, de továbbra sem történt köztünk semmi, jó pár hónap múlva mertem csak elhívni az első randira, nem gondoltam magam egy jó "partinak", sem anyagilag, sem máshogy. Végül randiztunk, és elmondta, hogy ő is régóta szerelmes belém, és amikor megtudta, hogy válok, el akarta mondani ezt nekem, de nem tudta, hogy a részemről jól érzi-e. Nos, azóta is együtt vagyunk, sőt már házasok vagyunk. Anyagilag továbbra sem könnyű, és a gyerekkel is megküzdöttünk azért, hogy jó kapcsolatunk maradjon, és a feleségemet is elfogadja, de mára minden tökéletes. Egyetlen percre sem bánom a döntésemet, ahogy az exfeleségem sem, és mostmár a gyerek sem. Szóval, ilyen történet is van. Tudom, hogy te Kérdező azt írtad, nem akarod elhagyni a családodat. Nem is ezt tanácsolom. De mérlegelj, és mindent tegyél mérlegre. Aztán dönts, és ne húzd sokáig. Vagy menj a szerelem után, utánad a sz*rvihar, vagy felejtsd el a másik nőt, és próbáld meg meglátni a feleségedben azt, akit egykor elvettél, hiszen szeretted. Akkárhogy is, mindenkinek az a legjobb és legtisztességesebb, ha a lehető leghamarabb meghozod a döntést! És még egy végszó: nekem baromi nagy szerencsém volt, hogy a feleségem elfogadott ezzel a "puttonnyal", gyerekkel, gyerektartással, nem túl rózsás anyagi helyzettel. De 3 gyerekkel már nem biztos, hogy olyan rózsaszín lenne az új kapcsolat... értem, hogy nem a nő miatt válnál, hanem mert te magad nem vagy boldog a házasságodban, de azt is vedd figyelembe, hogy ha a másik nő nem fogadja el ezt az egészet, akkor egyedül is felvállalnád? Egyedül, távol a gyerekektől, legatyásodva, mindent elveszítve?

Igen, az a nagy kérdés, hogy a fizetésed 50%-át levonva, pszichésen kipurcanva a hétvégi apukaságtól, így kellenél-e egyáltalán valakinek 40+ -osan.

Nem gúnyolódom, komolyan. Csak válaszoltam a kérdésedre. (37)

Engem csak érdekel, hogy mi lesz a végkifejlet