Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért jelölte be a szeretőm a feleségemet Facebook-on?
Munkahelyről ismertem meg a csajt, nagyon sokáig semmi nem történt köztünk, mert zavart, hogy milyen fiatal. Tulajdonképp csak kétszer voltunk együtt, úgy tűnt, ő sem akarná folytatni már, megbeszéltük, hogy ezzel vége és nem bolygatjuk fel a másik életét. Ez már több, mint egy éve volt, kb. azóta nem is hallottam felőle, párszor írtam neki, pl. a születésnapjára, de nem válaszolt egyszer sem. Erre ma bejelölte Facebook-on a feleségemet. Ő már régebben is tudta, hogy ki a feleségem, egyszer rá is kérdezett nálam. Nem mondom, kisebb szívinfarktusom volt, mikor megmutatta a feleségem, hogy nézzem már, ez a csaj bejelölte és a 3 közös ismerősükből én vagyok az egyik.
Kell félnem szerintetek? Árulkodni akar? Nem tűnik egy bosszúálló embernek.
Nagyon komolyan mondom, hogy erintokepernyonel elofordulhat balesetkent is. Az biztos, hogy kivancsi volt ra, megnezte, az is biztos, hogy feltekeny, mert nem jo szereposztas ez se.
Ja, es ha azonnal visszavonja az ember, az ertesites akkor is ott van.
Szerintem ez a legeletszerubb. Bosszut akkor allna, ha dobnad. Kizart, hogy ennyire primitiv legyen.
"Munkahelyről ismertem meg a csajt,..."
Tovább nem is olvastam. Amatőr idióták keresnek csak szeretőt a melóhelyükön.
Igaza van a 6-os válaszolónak.
Hogy lehet ennyi eszed?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!