Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Felvenni a harcot a szeretővel? Volt akinek sikerült?
Van egy szinte tökéletes házasság egy gyönyörű gyerekkel, másikkal a pocakban, én harmincas éveimben, férjem 40es évei elején. Nincsenek hangos viták, elhidegülés. Vannak rosszabb napok, persze, de semmi borzasztó, szeretjük egymást még mindig sok év után is, legalább is eddig ezt hittem. Biztosan tudom, hogy a férjem megcsal. 4 napja láttam egy felvillanó félrérthetetlen viber üzenetet a telefonján ami épp akkor érkezett. Nem tudok részleteket, de abszolút egyértelmű volt abból, amit láttam.
Összeomlott bennem a világ, nem tudtam mit tegyek.
Előszor elküldtem volna a pokolba, de nagyon nehéz, mert szeretem.
Nem akarom veszni hagyni a házasságom, a 15 évet. Nem akarok terhesen egyedül maradni két gyerekkel.
Nem akarom eladni a házat, amit közös munkával hoztunk össze és hagyni, hogy darabokra essen a családunk. A férjemet akarom.
Tegnap összekaptunk, mert utalgattam rá, hogy sejtem mi a helyzet. Kérdőre vontam, minek kell a mostani helyzetben feleslegesen elmászkálni a haverjához, mi értelme akkor a home officenak, tán csak nem nő van a dologban... Szóval próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, de én lettem a hisztis sárkány, aki miket gondol, semmi ilyesmi nincs, ő érezte megát megsértve, hosszú idő után jól összevesztünk, alig szólunk egymáshoz azóta és ma is elment...
Arra gondoltam, nem könnyítem így meg a dolgát. Félek, ha szembesítem, összepakol és elmegy a nőhöz, ha van rá lehetősége.
Van 15 évnyi előnyöm. Ismerem minden rezdülését, tudom mikor mit szeretne, mitől van jobb kedve, miket szeret enni, mit szeret az ágyban. Gondoltam, mi lenne, ha brutál adnék magamra itthon is, én lennék a mintafeleség, mindig kedves, megértő, hogy emlékezzen, mit készül eldobni-ha készül. Nem egy gerinctelen nőcsábásznak ismerem a férjem, egyáltalán nem az a csajozós típus, nem tudom, hogyan és miért történhetett ez, félek, ha eljutott ide, el fog hagyni.
Van itt valaki, aki így kezelte a helyzetet és működött? Visszatalált hozzá a férje/felesége?
de most tök őszintén, akor mit eszel rajta mégis?
itt izélsz , hogy milyen jó fej, aztán mindig az ellenkezőjét írod le
Jobbat érdemelsz nála.
Illetve a gyerekeid is. Egy olyan családot, ahol apa nem alázza anyut...
Fáj most nagyon, de kifizetődik. Nem ezt érdemled. Sajna nem változik az ilyen alak, ne számíts erre...
Igen, valahogy mindig az a szitu, hogy azoknak a nőknek van több értéke a férfiak szemében, akik csak a puncit adják néha. Az olyan nők, akik otthon a lelküket is kiteszik, a szemükben értéktelenné válnak.
Én is összejártam nős pasikkal szexelgetni, amikor még nem volt komoly kapcsolatom. Mindig ezek a férfiak kezdeményeztek. A jelenlegi párommal is így jöttem össze, hogy titokban összejártunk, pedig volt családja.
Valahogy a tiltott gyümölcs mindig finomabb. A másik oldala a dolognak pedig az, hogy soha nem szabad többet adni a másiknak, mint amennyit kapunk. Ha becsicskulsz a férjednek, ha egyoldalúan nyalod a popsiját, akkor onnantól te csak a kapcarongya leszel. Nem fog nőként tekinteni rád.
Viszont én soha nem fogok szülni egyetlen férfinek sem. Így pl. sokkal jobban megbecsül a párom, akivel 10 éve együtt vagyunk már, mint azt a nőt, aki 3 gyereket szült neki. (A gyerekek velünk élnek.)
Szóval a férfiak sajnos így működnek. Nem szabad nagy erőket belevinni egy kapcsolatba, csak úgy lazán. Ha borul a dolog, ne vesztesként lépj ki.
Tudod mire mész ezzel?
A labtorlöje leszel.
Szerintem te nem szereted, hanem függsz tőle. Nem akarod feladni a kényelmes életed, ami érthető is babával a pocakban.
De ha te meg a kedvencét főződ, akkor még azon fognak nevetni a nőjével, hogy milyen kis csicska vagy. Aztán őt jól megdugja.
Hazamegy, visz neked egy tábla csokit, és te meg meg annak is örülsz..
Közben lehet hogy azt ő kapta a nojetol.
Tudod mit tegyél? Semmit sem, az ő kedvéért.
Csakis magadra meg a születendő gyerekekre gondolj. Pakolj magatoknak félre pénzt, és foglald el magad.
A pasik azt a nőt szeretik akivel lehet villogni,akiket harcolni kell.
De megcsinalhatsz neki mindent, mert ő urasaga így szereti meg úgy szereti, majd rájössz 10 év múlva, hogy ugyanúgy nőzik, te csak a cselédje vagy, pedig te csak a házasságot akarod menteni....
Kikészülsz majd idegileg.
DE valaszthatod azt is, hogy majd idővel, te is pasizol, ugyanúgy ahogy ő nozik.
Ja, szeretovel sosem harcolunk.
Ő az izgalmas, ő viszi a színt az életükbe.
Érted?
Te a biztonság és a kényelem vagy. Legyen tartasod.
Hmm, #59, ha már így általánosítgatunk, te pedig pont olyan háztartásbeli cselédnek tűnsz, akit szintén megcsalt a párja. És elmondom neked, nyuszim, azok a férfiak, akik megcsaláják a feleségüket, ugyanúgy kihasználják az édes-kedves arájukat is, max. nem a szex szempontjából, hanem mert vagytok olyan hülyék, hogy a szaros gatyájukat kimossátok és elvégeztek helyette minden feladatot. De hát mondjuk ez így is természetes, még a 21. században is vannak olyan nők, akiknek csak az rendeltetésük, hogy a konyhában gürcöljenek.
Sok puszi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!