Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Felvenni a harcot a szeretővel? Volt akinek sikerült?
Van egy szinte tökéletes házasság egy gyönyörű gyerekkel, másikkal a pocakban, én harmincas éveimben, férjem 40es évei elején. Nincsenek hangos viták, elhidegülés. Vannak rosszabb napok, persze, de semmi borzasztó, szeretjük egymást még mindig sok év után is, legalább is eddig ezt hittem. Biztosan tudom, hogy a férjem megcsal. 4 napja láttam egy felvillanó félrérthetetlen viber üzenetet a telefonján ami épp akkor érkezett. Nem tudok részleteket, de abszolút egyértelmű volt abból, amit láttam.
Összeomlott bennem a világ, nem tudtam mit tegyek.
Előszor elküldtem volna a pokolba, de nagyon nehéz, mert szeretem.
Nem akarom veszni hagyni a házasságom, a 15 évet. Nem akarok terhesen egyedül maradni két gyerekkel.
Nem akarom eladni a házat, amit közös munkával hoztunk össze és hagyni, hogy darabokra essen a családunk. A férjemet akarom.
Tegnap összekaptunk, mert utalgattam rá, hogy sejtem mi a helyzet. Kérdőre vontam, minek kell a mostani helyzetben feleslegesen elmászkálni a haverjához, mi értelme akkor a home officenak, tán csak nem nő van a dologban... Szóval próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, de én lettem a hisztis sárkány, aki miket gondol, semmi ilyesmi nincs, ő érezte megát megsértve, hosszú idő után jól összevesztünk, alig szólunk egymáshoz azóta és ma is elment...
Arra gondoltam, nem könnyítem így meg a dolgát. Félek, ha szembesítem, összepakol és elmegy a nőhöz, ha van rá lehetősége.
Van 15 évnyi előnyöm. Ismerem minden rezdülését, tudom mikor mit szeretne, mitől van jobb kedve, miket szeret enni, mit szeret az ágyban. Gondoltam, mi lenne, ha brutál adnék magamra itthon is, én lennék a mintafeleség, mindig kedves, megértő, hogy emlékezzen, mit készül eldobni-ha készül. Nem egy gerinctelen nőcsábásznak ismerem a férjem, egyáltalán nem az a csajozós típus, nem tudom, hogyan és miért történhetett ez, félek, ha eljutott ide, el fog hagyni.
Van itt valaki, aki így kezelte a helyzetet és működött? Visszatalált hozzá a férje/felesége?
De az az, nem voltak problémáink, legnagyobb problémánk az volt, milyen babakocsit vegyünk. Mi tényleg figyelünk egymásra, beszélgetünk, szeretkezünk, főzünk, játszunk a gyerekkel, nincsenek csörték, de még csak ellaposodás sem, esetleg olyan mértékben, ami ennyi év után normális.
Mai napig nem jön úgy el a boltból, hogy ne hozna egy apróságot külön nekem, megpuszilgat.
Tegnap is hozott epret, mert pár napja azon vergődtem, hogy hogy ennék már epret és eszébe jutott tegnap mikor meglátta a boltban és nagy vigyorral hozta, hogy meghozta anyának és babának amire vágytak. Ezért nem értem mi a franc van vele. Hogy most kinek hazudik, nekem, a másik nőnek? Miért kell ezt csinálnia, nem értem.
De akkor miért csal meg, ha ennyire tiptop minden?
Hogy bírod ki hogy nem kérdezel rá? Én nem bírnám
Nagyon sajnálom, Kérdező! 💔
Egyetértek, a helyedben én sem rúgnék fel mindent. Még ha valami szörnyű házasság lenne, ahol utáljátok egymást, és a férjed apának is pocsék... De így nem.
Szép dolog a tartás meg az önbecsülés, de sokra mész vele, ha széttörik az életetek. És amit itt valaki említett, hogy 4 hónapos babával a netről random sikerült kifogni egy szuper pasast, aztán öröm-boldogság, az nagyon ritka. A legtöbb történet nem ilyen mesésen alakul.
Hozok inkább én egy életszagúbbat. 3 gyerek. Megcsalás. Anya úgy gondolja, f...a csaj lesz, elvégez egy képzést, és lép. Így is történet, összeköltöztek egy rémes kis albérletbe az új párjával - mert közben az is lett -, akinek van egy kislánya. Szép kis mozaik... A volt férjjel közösen felépített ház eladhatatlan, illetve csak nagyon durván áron alul kelne el. Új pár sem különb, így a kapcsolat idővel véget ér. És anya a 3 gyerekkel szépen visszaköltözik az otthonukba. Volt férj néha ott, néha az anyjánál, nem különösebben érdeklik egymást. Megérte? Beleölt egy csomó pénzt és időt a képzésbe, dolgozik ugyan vele, de továbbra is az eredeti munkája a meghatározó. A gyerekeket kirángatta a megszokott iskolájukból, elszakította a barátaiktól, felforgatta az életüket, majd vissza az egész... Ahelyett, hogy maradt volna a fenekén. Nem birkaként tűrve, a férje fenekét kinyalva persze, csak egyszerűen családként funkcionálva, ha már párként nem.
A gyerekek nem h...ék, így van. Pont ezért nem fognak lelkesen tapsolni, ha felborítják az életüket, és rémesebbnél rémesebb helyzetekbe hozzák, össze-vissza rángatják őket. Mert ismétlem, a legritkább esetben van pár hónap múlva simán happy end. Nem, többnyire hosszabb ideig marad egyedül anya, utána is ki tudja, kit sikerül kifogni, mit sikerül összehozni.
Nagyon sajnálom ezt a helyzetet amibe kerültél. De ezek szerint neki mégsem olyan tökéletes otthon minden 😔
Valamit pótol, ami otthon nincs...
Nekem is ez a legnagyobb dilemmám... a MIÉRT??
Azthittem megcsalások csak rossz házasságokban vannak. Rettegek, hogy szerelmes másba. Nagyon nehéz magamban tartani egyébként. Többször felszerettem volna hozni a napokban, de mindig az tart vissza, hogy mi van, ha felhozom és ennyi volt? Aznap vége a házasságomnak, ezt még emésztenem kell. Nem vagyok kész erre.
Miért, így jobb? Ezentúl nem fogod élvezni a házasságod, nem fogsz tudni úgy örülni egy doboz epernek, mint eddig. Mert mindig ott lesz benned az, hogy miközben a szeretőjétől jött haza szex után, vett neked egy kis epret...
Muszáj lesz megkérdezned, hogy miért. Csak akkor lehet ezt helyrehozni, egyébként hiába maradsz vele, akkor is örökre boldogtalan maradsz. Mert magáról ezt nem fogja befejezni. Ez neki a legjobb felállás, miért hagyná abba? Otthon te kedveskedsz neki, máshol meg a szeretője. Se konfliktus, se semmi, csak boldogság mindenhol.
Te meg közben becsavarodsz.
Ha eddig nem dobbantott, akkor hidd el, akkor sem fog azonnal eltűnni, ha szembesíted. Akkor talán elgondolkodik, hogy megéri-e eldobni a 15 évet meg a két gyereket egy másik nőért. És akkor talán tényleg megbánja és folytathatjátok. De ha nem szembesíted, az a legnagyobb baklövés, amit elkövethetsz.
Hogy fogsz szeretkezni vele ezután? Úgy, hogy közben az jár a fejedben, hogy előtte nap ugyanezt csinálta mással? Szerinted így boldog lehetsz újra valaha ebben a házasságban? NEM.
Amúgy a gyerek(ek)nek egy ilyen őrlődés sokkal rosszabbat tesz (mégha nem is látod), mintha anyaapa békében elválnak, aztán ugyanúgy töltenek időt az apával is, csak külön. A gyerekek megérzik, ha szar a kapcsolat (márpedig ezek után nem lesz a régi valószínűleg) és ez rosszabb nekik, mint egy válás.
Szóval ne a gyerekek miatt játszd el, hogy semmit nem tudsz. Előbb utóbb szembesítened kell, a “mintafeleséget” se fogod tudni sokáig eljátszani, ha közben lelkileg beleőrülsz.
A Nőt, nem egy ilyen számító nőneműt... Minden szépen felépítve, idilli hangulat, tervezett gyermek... aztán most sem a férfit akarja, hanem hogy a kis felépített idilljét ne veszítse el. Már a cím is kiüti a biztosítékot: hogyan vegyem fel a Harcot a Szeretővel? Mi?? Mert, a szerető a lényeg, ő a mumus, a férfi aki úgyis csak egy szereplő az idilljében meg nem számít, nem ő szeret/szexel más nővel, kit érdekel mit csinál...
Na az ilyen feleséget illik tényleg szopatni, egy szemernyi érzés nincs benne, csak az önzés, birtoklás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!