Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Felvenni a harcot a szeretővel? Volt akinek sikerült?
Van egy szinte tökéletes házasság egy gyönyörű gyerekkel, másikkal a pocakban, én harmincas éveimben, férjem 40es évei elején. Nincsenek hangos viták, elhidegülés. Vannak rosszabb napok, persze, de semmi borzasztó, szeretjük egymást még mindig sok év után is, legalább is eddig ezt hittem. Biztosan tudom, hogy a férjem megcsal. 4 napja láttam egy felvillanó félrérthetetlen viber üzenetet a telefonján ami épp akkor érkezett. Nem tudok részleteket, de abszolút egyértelmű volt abból, amit láttam.
Összeomlott bennem a világ, nem tudtam mit tegyek.
Előszor elküldtem volna a pokolba, de nagyon nehéz, mert szeretem.
Nem akarom veszni hagyni a házasságom, a 15 évet. Nem akarok terhesen egyedül maradni két gyerekkel.
Nem akarom eladni a házat, amit közös munkával hoztunk össze és hagyni, hogy darabokra essen a családunk. A férjemet akarom.
Tegnap összekaptunk, mert utalgattam rá, hogy sejtem mi a helyzet. Kérdőre vontam, minek kell a mostani helyzetben feleslegesen elmászkálni a haverjához, mi értelme akkor a home officenak, tán csak nem nő van a dologban... Szóval próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, de én lettem a hisztis sárkány, aki miket gondol, semmi ilyesmi nincs, ő érezte megát megsértve, hosszú idő után jól összevesztünk, alig szólunk egymáshoz azóta és ma is elment...
Arra gondoltam, nem könnyítem így meg a dolgát. Félek, ha szembesítem, összepakol és elmegy a nőhöz, ha van rá lehetősége.
Van 15 évnyi előnyöm. Ismerem minden rezdülését, tudom mikor mit szeretne, mitől van jobb kedve, miket szeret enni, mit szeret az ágyban. Gondoltam, mi lenne, ha brutál adnék magamra itthon is, én lennék a mintafeleség, mindig kedves, megértő, hogy emlékezzen, mit készül eldobni-ha készül. Nem egy gerinctelen nőcsábásznak ismerem a férjem, egyáltalán nem az a csajozós típus, nem tudom, hogyan és miért történhetett ez, félek, ha eljutott ide, el fog hagyni.
Van itt valaki, aki így kezelte a helyzetet és működött? Visszatalált hozzá a férje/felesége?
Igazából van bennem egy dac is. Ha szembesítem, megkönnyítem a dolgát. Ismerem őt, nagyon lelkizős fajta, biztos vagyok benne, hogy utálja ezt a helyzetet, amiben van, a nyakam tenném rá, hogy valahol mardossa a lelkiismeret.
Úgy vagyok vele, ha mindenképp menni akar, legyen tökös, álljon elém és mondja el mi a helyzet miközben én nem adok okot rá, hogy így viselkedjen velem.
De egyszerűen szar az a stratégia, amit csinálsz.
Ha nem mondod el, hogy tudod, maximum célozgatsz, nem fog változni semmi. Hiába leszel mintafeleség, hiába főzöd a kedvenc kajáját, attól még félre fog menni, ha más nem, a változatosság kedvéért. Arra pedig hiába vársz, hogy tökös legyen és eléd álljon.
Ülj le vele és beszéljétek meg. A házasságod csak akkor tudod megmenteni, ha azt a férjed is akarja. Különben csak játszhatod a mintafeleséget, miközben mást k.ogat.
Itt annyi a kérdés te milyen életet akarsz. Lehet azt választani amit most szeretnél, jogod van hozzá. Vele maradhatsz, jogod van hozzá, hisz a te sorsod. Játszhatsz is akár a kezére anélkül hogy bármit elárulnál a szeretőről, csak te tudnád hogy mi a helyzet. Nem hiszem hogy a folyamatos megalázottság, átvertség és jelentéktelenség érzése sokat hozzátesz a boldogsághoz, de a kirakat megmarad, lehet mutogatni másoknak is és le is lehet élni így egy életet.
Van olyan lehetőség hogy szembesíted azzal amit tudsz, de mondjuk engedélyezed hogy félrekrjon. Megmarad a család, igaz lelkileg erőteljesen csonkán, de kevesebb hazugsággal. Történhet olyan is hogy a szembesítés után megbánja bűneit és befejezi, de egy ilyen után nem feltétlen érdemes ezzel számolni. Mindenesetre az is lehetséges hogy utána a háttérben lévő problémákat helyre tudjátok hozni, akár szakemberek segítségével.
Hozzáteszem hogy mindegyiknél benne van hogy bármikor leléphet, nem lehet azt se tudni. Tegyük fel a gyerekek miatt még 10-20 évig szenvedtél, majd utána lép le, te meg elfecsérelted az életed egy kirakat világért. És van az az opció hogy te mondod ki a viszlátot, megőrizve a tartásod, önbecsülésed. A család már szét van esve innentől, most az teljesen mindegy hogy milyen színjáték megy közben, úgyhogy ez az érv kiesik. Sőt, a gyerekeknek lefog esni hogy egyre mérgezőbb köztetek a helyzet, vagy hogy valami nem stimmel. Nem hülyék ők se, ennek is komoly következményei lehetnek.
Lényegtelen ki mit választana, mert neked kell eldöntened milyen úton járnál tovább.
De akkor nem értem mi a kérdés.
Ja legyél mintafeleség, míg ő másokat kúrogat
Problem solved
És téged kicsit sem érdekel az, hogy ha ennyire tökéletes a kapcsolat, akkor mégis miért ment félre?
Hogy bírod ki, hogy neki szegezd a kérdést?
Oké hogy a tökéletes család képét szeretnéd a gyerekek elé tárni, de ugye ez már bukott, nem tudsz mit csinálni. Egy olyan világról ábrándozol ami nem fog megtörténni. Egy ideig lehet játszani, de annak végül súlyos következményei lehetnek több szempontból.
Pl. a gyereknek az lesz a minta hogy anyát bárhogy lehet alázni, biztos ilyen egy házasság, akkor nekem is be kell majd feküdnöm másnak. Mondjuk az alakul ki benne, hogy alárendelt szerepet kell játszania, mert akkor működhet csak egy párkapcsolat/házasság.
Nyilván kívülről sokkal egyszerűbb beszélni mint megélni ezt, a maga fájdalmával és kilátástalanságával, ahogy széthullik hirtelen minden. De ezzel nem nagyon lehet mit kezdeni sajnos, nem lehet visszaforgatni az időt és elmosni döntéseket.
te még hülyébb vagy mint gondoltam kérdező.
Én is örülnék, ha a karrierem összejött volna, és nem csak álmodoznék róla, mint te az idilli család képéről, és nem a postát nyomnám, mégse ez van.
Most frankón azt akarod, hogy akkora hülyének nézzelek, mint azt a csajt, aki képes volt fél évvel később hozzámenni ahhoz a pasihoz, akiről kiderült, hogy a volt nőjét megállás nélkül csalni akarta, a másikat meg kihasználni?
Kötve hiszem.
Első hozzászóló
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!