Beteges az életem?

20-as. Sajnos igazad van. Egy éve annyira rosszul voltam, hogy feladtam az életem, kötelet tettem a nyakamra és ott álltam a széken. Egy telefonhívás mentett meg, az zökkentett ki az egészből. Viszont megint előjöttek ezek a gondolatok, főleg ha belegondolok hogy egészséges szexualitás mellett soha az életben nem láthatok női testet ruha nélkül, soha nem érezhetem hogy milyen is az amikor van egy nőben szenvedély. Pl. most amikor ezt leírtam, összeugrott a gyomrom. Ha még el is válnék, évek kellenének mire összeszedném magam mint férfi, de akkor meg már közel lennék az 50-hez. Tehát férfiként már semmit sem ér az életem, és ilyenkor minden lendületem elszáll, teljesen értelmetlennek tartom még a létezésemet is.

Sajnos ezt nagyon kevesen értik meg, mivel a többség szimplán kilép a kapcsolatából és keres egy másik partnert. Mindenemet beletettem ebbe a kapcsolatba. Egyik pillanatban még azt mondom elválok, a másikban pedig lebénulok.

2 éve egy céges bulin egy ismeretlen debreceni kolléganővel összemelegedtem, és egy szobába kötöttünk ki. Most nem nagyítok, de tökéletes testű és arcú volt a hölgy. Ott feküdt hason az ágyon ruha nélkül, és megkért hogy masszírozzam meg. Addig rendben is volt a dolog, de utána bepánikoltam, hogy le fog nézni. Biztos nagyon nevetséges a testem, a farkam sem 20cm, meg biztos tök béna leszek, biztos a feleségem is ezek miatt kerül...Szóval ezeken gondolkoztam, de ezzel elment vagy fél óra. A hölgy ekkor megkérdezte hogy ennyi? Én meg azt mondtam hogy igen, ennyi. Felöltözött és visszamentünk. Persze utána már rám sem nézett, ami érthető. Az van, hogy jelen pillanatban sem mernék még hozzányúlni a legbombázóbb nőhöz sem, max a fantáziámban. Aztán ez a kettősség is pusztító, mert szeretném, de nem tartom magam elégségesnek egy nőhöz. Egy ördögi kör, amikor ez nagyon felpörög, akkor jön az önpusztítás. Legutóbb 6 napig nem aludtam, de akkor már hallucináltam és szívritmus zavaraim voltak. A feleségem csak közönyösen megkérdezte, hogy miért csinálom ezt?

Igazat adok! Az a baj, hogy egy átlagos ember igazodni próbál a másikhoz, ő viszont semmiben. Nem ő volt az első nő az életemben, volt olyan is, aki apáca lelkületű volt, de valahogy mégis teljesen jól összemelegedtünk. Sosem hittem abban, hogy majd tökéleteset találok, így nála sem ijedtem meg. Távkapcsolatnak indult, így több év ment el azzal, hogy hetente, kéthetente találkoztunk. Mint mondtam már, én tettem bele az energiámat, én kerestem az utat amivel jobbá tudom tenni a közös életünket. Egy normális ember értékelni a tenni akarást, neki ez olyan magától értetődő volt. Sokáig tetszett az, hogy pörögnöm kell, mindig vmi újat találjak ki. Azt nem vettem észre, hogy eltolódnak az erőviszonyok. Éreztem hogy vannak dolgok amik nem úgy működnek, de mindig volt bőven teendő a párkapcsolaton kívül is. Aztán így teltek az évek. Valójában minden az orrom előtt történt, olyan ez mint amikor békát teszel a fazékba, és lassan elkezded melegíteni a vizet. Elment a fiatalságom. Mondhatni elcsesztem az életem. Magamra talán még jobban neheztelek, sőt, mondhatni meggyűlöltem magam ez miatt.

Teljesen szánalmas vagyok amiért ilyen életet kell élnem, így két oldalról pusztul a nem létező önértékelésem.

Értem mire gondolsz, de az alap az hogy ő sosem fog rám vágyni. Már próbáltam mindent. Inkább az a kérdés, mennyit vagy hogyan fog változni a személyiségem. Sokat gondolkoztam már rajta, hogy egy kívúlállónak hogyan tudnám elmagyarázni a helyzetem, de talán azzal tudnám érzékeltetni, amikor egy rovar beleragad a pókhálóba. Bármilyen jelzőt rám lehet akasztani, egyedül nem tudok kimászni belőle. Már többször próbáltam, de nincs már személyiségem, ezzel párhuzamosan önbizalmam. Minden vicc nélkül ott tartok, ha odajönne hozzám egy ember az utcán, és azt mondaná adjam oda a telefonomat mert az az övé, odaadnám. A nők szoktak panaszkodni a férfi erőszak miatt. Nos, én elmondom az a lelki terror szinte végzett már velem, 1000X keményebb és rosszabb mint 10 pofon.

Pszichológusnál már jártam, nem tudott segíteni. Tanácstalan vagyok, az emberi megoldások nem működnek a feleségemnél. A közvetlen környezetem megérti, ők sem tudnak semmilyen hatással lenni rá. Nekik könnyebb dolguk van, mert egyszerűen elkerülik őt. Bárhol ahol megjelentem vele, kizárólag csak rossz véleménnyel voltak róla, totálisan antiszociális. A jelenlétében meghal a buli, megfagy a levegő, a régi baráti társaságom a tudomásomra hozta, hogy én csak nélküle mehetek a közös összejövetelekre. Eddig még a Földön nem volt ember, aki elviselte volna. A szüleinél is csak 1-2 napot lehet látogatóba, mert onnan is szinte kidobják. Szóval brutális egy személy. Amúgy külsőre csinos, ad magára, edzeni jár, egészségesen étkezik. Minden fontos ami ő. Sajnos nem tudom érzékeltetni szóban, de aki már volt a társaságában, többet nem kér belőle. Létezik olyan hogy szerelmi kötés de mint átok? Úgy érzem 20 évvel ezelőtt elátkozott a volt barátnőm, aki mindig boszorkánynak hívta magát. Most ez a kérdés halál komoly! Egy pokol az életem, de képtelen vagyok kijönni belőle. Ki lehet nevetni, de ennyire erőtlen sosem voltam, senki sem érti miért vagyok még benne! Azért, mert ez nem egy sima kapcsolat! Volt előtte egy csomó barátnőm, de "nem okozott" problémát szakítani. Itt meg már az elején sem működött szinte semmi, de beszippantott az egész úgy, hogy nem is akartam. Van itt olyan ember aki foglalkozott már a boszorkánysággal? Átkokkal? Katona koromban volt egy katonatársam aki fekete máglyával foglalkozott, és simán tudott leverni kazettákat a polcról 5 méterről, és megbetegíteni olyan embereket, akik ellene voltak. Ezeknek szemtanúja voltam. Addig volt beteg, lázas az ember, amíg ő vmi hókusz-pókusszal le nem vette róla. Erre kb. 100 tanú van.

Engem már szó szerint megöl ez a házasság, és lehetetlen kitörnöm belőle. A feleségemben egy csepp emberi sincs, a reakciói sem emberiek. Aranyosak vagytok amikor segíteni próbáltok mindenféle ötletekkel, de azok normálisan szocializálódott és érző embereknél működnek. Nálam nem ez a helyzet.