Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy engedjem el a férjem?
Szeretjük egymást és jó a kapcsolatunk. A gond ott van, hogy én meddő vagyok, és nem fogok tudni neki gyereket szülni (kérem, hogy ne kérdezze senki az okait, és ne ajánljon egyéb lehetőségeket, legyen elég ennyi: nem lesz gyerekem, se saját, se adoptált). Ő szeretne apa lenni, ugyanakkor csakis tőlem, vér szerint, ami viszont nem lehetséges.
Egyre többször jutok el odáig gondolatban, és ezt vele is közöltem már többször: jobb lenne neki más mellett.
Egy ismerősöm példája van előttem, csak ott a férfi volt a meddő. Elvált a feleségétől, noha a másik ezt nem akarta, és ő maga pedig majdnem belerokkant a fájdalomba, öngyilkos akart lenni, végül mégis a családja segítségével feldolgozta valahogy, és soha többé nem kezdett új kapcsolatba senkivel (mondván: nem teszi tönkre más nő életét). A nő viszont új életet kezdett, és legutolsó infóm szerint két gyereke született egy másik férfitól.
A férjem most azt mondja, el tudná fogadni azt, hogy gyerek nélkül éljük le az életünket, de félek, hogy megbánná, meg önzőnek tartanám magam, ha ezt hagynám. Ellenkező esetben tudom, hogy én kitartanék mellette, nem akarnék mást, így persze értem, hogy ő ugyanígy érez. Mégis úgy gondolom, így lenne korrekt a részemről.
válasza: válasza: válasza:Nálunk még csak felmerült, hogy lehet, hogy nehezebb lesz a teherbeesés, miattam.
Én is rögtön, így kezdtem el gondolkozni, mint te. Mondtam neki, hogy akkor még most keressen magának mást, megérdemli, hogy apa legyen, nem láncolom magamhoz, nem tehetem ezt vele.
Azt mondta, hogy ő sosem engedne el, mert engem ő szeret, még, ha úgy is lenne, hogy nem lehet gyerekem. (Még nem biztos.)
Ő, erre egy csomó olyan példát hozott fel, ismeretségi körből/ rokonságból, ahol gyerek nélkül is boldogok az emberek és, hogy ebben nem dönthetek egyedül.
Azért, mert én így gondolkodom nem taszíthatom el magamtól, hogy ha ő velem boldog és engem szeret nem tehetem ezt vele...
Így, most mi az időre és a természetre bíztuk magunkat egyenlőre.
válasza:Ne akard elengedni! Szeret téged, vállalta a jóban-rosszbant, amit be is tart. Kaptatok egy kihívást az élettől, amit kezelni kell, nem mártírt játszani és elmenekülni az örök magányba.
Bocsi, hogy kicsit durván fogalmaztam, de az, ha sajnáltatod magad, nem old meg semmit. Kitartás kívánok nektek!
Tudom. Ott volt ez az említett meddő ismerősöm, aki 8 évvel ezelőtt azt mondta, túl fiatal vagyok hozzá, és nekem még egyszer anyának kell lennem. Szegény, akkor még nem tudta, de én sem, hogy ugyanabban a cipőben járunk. :) Pedig lelki téren olyan szinten összhangban voltunk, hogy elképesztő. Csak annyi volt a szépséghiba - szerinte-, hogy én 20 voltam, ő meg 40.
Mikor megismertem a férjemet, ő eltűnt az életemből, azzal az indokkal, hogy nekem egy fiatal férfi mellett kell megtalálnom a boldogságom...
válasza:Ő már eldöntötte: nem akar lelépni. De az ismerősöm felesége sem akart, hetekig-hónapokig könyörgött a férjének, hogy ne váljanak el ezért. Utána mégis tovább tudott lépni, és boldog anya lett.
Az én férjem olyan csodálatos ember, akiből a legkiválóbb apa válhatna. Tényleg olyan önzetlen, csodálatos apa, hogy elmondhatatlan. És épp neki nincs és ne is legyen - miattam? Mikor mennyi sz*rházi alkesz állatnak van ki tudja hány gyereke, aztán elhagyja őket.
válasza: válasza:Olyan vagy, mint az őrült macskás rokonom. 72 éves már, de még anno fiatalkorában (ilyen 20-25 évesen), friss házasként volt egy balesete, amitől kerekesszékbe került, és elveszítette a babáját (mert éppen gyereket várt). Nem volt hajlandó semmilyen támogatást elfogadni, segítséget, szimpátiát, tovább próbálkozni gyerekkel (arról nincs tudomásom, hogy egyáltalán ne lehetett volna neki a továbbiakban, hát nyilván deréktól lefelé lebénulva nehezebb lett volna, de nem lehetetlen), hozzád hasonlóan eldöntötte, hogy ő márpedig elválik a férjétől, elüldözte maga mellől. Elmondása szerint egykori férje még mai napig is néha felhívja, érdeklődik utána, nem tudja teljesen elfelejteni. Gondolom ő is már egy öregember, de most gondold el, ha 50 év nem volt elég neki a felejtésre, akkor mennyire érezhette jogosnak az elüldözést. Amúgy a rokonom azóta totál lelki roncs lett, elköltözött a család közeléből, alig tartja velünk a kapcsolatot, egy kis lakásban él és kb amióta oda költözött, azóta sem lépett ki. Csak a macskái vannak neki, meg a takarítónője, aki segít neki bevásárolni meg ilyenek. Na most mondd, szerinted jól döntött? Mert szerintem baromira nem.
Ne akard rákényszeríteni másra az akaratod. A férjed felnőtt ember, el tudja dönteni, hogy vállalja-e a lemondást vagy sem. Igazából vannak alternatíváitok, csak nyitottnak kellene lennetek (leginkább neked) rájuk, és akkor ez a teljes gondolatmenet úgy, ahogy van, feleslegessé is válik. Ha nem vállalja, akkor hagyd, hogy ő magától jusson erre a következtetésre, de ne te erőszakold ki belőle, hogy menjen, mert az senkinek sem lesz jó.
Itt most nem az én helyzetemet kell nézni. Az ismerősöm sem lett boldog, legalábbis szerelmi téren, de mondjuk neki ott volt a család és a barátok, akik kirángatták a mélyből. A felesége viszont boldog lett az új életében, és lett két gyermek, aki nem született volna meg, ha a férfi önző módon a nővel marad.
Én nem lennék bolond macskás öregasszony. Ha tudnám, hogy a férjem már tud boldogulni nélkülem, tennék róla, hogy ne legyek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!