Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti melyik férfit választanátok?
Tegyük fel, ha huszonkét évesek lennétek, és lenne két férfi az életetekben (nem megcsalás, meg semmi titkos viszony, mindkettőt ismeritek, de természetesen volt köztetek szerelmi viszony, mindkettő külföldi).
Az első férfi volt életed első, igazi nagy szerelme. Érzelmileg kicsit elérhetetlen, a házasságról inkább gúnyolódik, de ugyanakkor tudja, hogy egyszer ennek is el "kell" érkeznie az életében. Ezenfelül humoros, de nem ugyanazokon a dolgokon nevettek, hanem inkább könnyedén meg tud nevettetni titeket, valamint jómódú, két diplomás mérnök, magas, és az ágyban is nagyon jó (viszont a szexuális étvágyatok kicsit eltér - ő kevesebbet igényel). Ő 30 éves. A közös jövő említésétől folyton huzakodik, mondván, hogy "majd, meglátjuk, mi lesz! És akkor kitaláljuk.", de nem tartja elképzelhetetlennek.
A másik férfit az első után félévvel ismertétek meg, ő 35 éves. Vele ugyanazokon a dolgokon nevettek, az első perctől kezdve nagyon kényelmesen érzitek magatokat egymás közelében, mintha már ezer éve ismernétek egymást. Ő róla abszolút érzed, hogy szerelmes beléd, gondoskodni akar rólad, és szeretne veled közös jövőt - házasságot, babát - tervezni. Van közös hobbitok is, valamint a személyiségetek is nagyon hasonló, ahogyan a reakcióitok is. Ő ismeri egy rejtettebb szexuális vágyatokat is, amit teljesíteni is tud, míg a másik férfi személyiségében ez nincs meg. Ez a második férfi is tanult, jómódú, fizikálisan nagyon vonzó. Rengeteget utazott, több nyelven beszél folyékonyan.
A lány pedig én vagyok, és most döntéshelyzetbe kényszerültem. Rólam tudni kell, hogy 24-25 éves koromra szeretnék feleség lenni, szeretnék babát is addigra. Néha úgy érzem, hogy egyikükkel, néha úgy hogy másikukkal lennék boldogabb, úgyhogy kíváncsi lennék külső szemlélők véleményére, így a puszta tények alapján.
Előre is köszönöm!:)
Na, mondom valami iszlám vallású.
Nekem tényleg nincs több kérdésem.
Beszélgessetek vele, én befejeztem! :D
Nem olvastam a válaszokat, de a második pasit választanám, nála nem írtál negatívumot.
Vagyis nem biztos hogy jobb, de a leírás alapján szerinted jobb.
Milyen nemzetiségűek?
Nem feltétlen a kor alapjan valasztanek. Inkabb azt aki megdolgozott a javaiert ( nem anyu apu rakta ala), aki kepes ertekelni a masikat, aki kepes megbecsulni, aki nem egy egoista aki csak magaval van elfoglalva minden teren. Aki nyugodt, kedves, ha sirok megvigasztal, ha tud segit, szeret es akar engem, kepes tisztelni, nem alaz meg. Egyenrangu partnerkent kezel nem valamifajta guminokent. En ezek alapjan valasztanek es mindennek semmi koze a kigyurt kulsohoz, a gyerekvallalashoz. Az is jon majd. De eloszor ismerd meg a masikat, a csaladjat, az eletet, a multjat, a celjait, a gondolkodasmodjat. Ezekrol nemirsz feltetelezem nem is tudnal mit mert fogalmad sincs. Ne hamarkod el fiatal vagy meg! Ne kapraztason el a penz, mert lehet hogy mogotte egy borzalmas egoista akaratos valaki van aki emberszamba sem fog nezni 3 ev mulva.
Egy hasonlo cipoben jart korodbeli
Ha az elsot igazan szeretned, nem szerettel volna bele a masodikba.
Dobj fel egy penzermet,ha fej akkor az elso legyen, ha iras a masodik. Majd azonnal drukkolni fogsz az egyinek es az lesz a valasz , magadnak fogod elarulnI..
Azt vàlasztanàm amelyiket szeretem. De ha màr felmerül a kérdés, hogy vajon melyiket kellene, akkor nem szereted egyiket sem eléggé. Ha szeretnéd, egyértelmű lenne a dolog, el sem gondolkodtàl volna rajta.
Amúgy nàlam màr ott bukik a dolog, hogy sosem vonzódnék egy 8 évvel öregebb palihoz. Még idősebbhez plàne nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!