Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Jogos, hogy most becsapva,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogos, hogy most becsapva, félrevezetve érzem magam?

Figyelt kérdés

Párommal már tizen évek óta, tinédzser korunk óta együtt vagyunk. Már a legelején úgy éreztem egyenesnek kell lennem vele és elmondanom még mielőtt valami komolyabba bonyolódunk, hogy én soha nem szeretnék gyereket (ilyen meg olyan okokból, nem ez a lényeg). Higgadtan megbeszéltük, ő ebbe akkor belement és úgy döntött mellettem marad és elvesz engem ezek ellenére is. Hanem most tíz évvel később hirtelen a semmiből előjött belőle a gondolat, hogy hoppá hát neki mégis kellene egy baba... Természetesen kikeltem magamból, hiszen megegyeztünk és ő is beleegyezett, pedig ha akkor megmondja, hogy ő így ezt nem vállalja, nem "pocsékolunk" el egymásra 17 évet. Most úgy érzem nem volt akkor őszinte velem, nem vett komolyan, félrevezetett annyi éven át. Borzasztóan szeretem, ezért bármit megtennék azért, hogy boldog legyen, de most tényleg rá leszek kényszerítve a szülésre?

35/N


2016. ápr. 29. 13:19
1 2 3 4 5 6
 1/58 anonim ***** válasza:
95%

Ne érezd félrevezetve, becsapva magad, mert az emberek VÁLTOZNAK az idő elteltével. Eddig nem akart gyereket, ezért veled maradt, szeret téged, de egyszerűen megváltozott a véleménye ezzel kapcsolatban.

Erről nem tehet sem ő, sem te. Sajnos nem mi döntjük el, hogy mit érzünk, kialakult ez a vágya, ez van, nem az ő hibája.


Ilyenkor van az, hogy ha két ember nem hasonló irányba változik az évek során, kiszeretnek egymásból vagy más céljaik lesznek, és nem maradnak együtt.


Most emiatt úgy érzed, hogy elpocsékoltál rá 17 évet, és Ő is úgy érzi, hogy Ő is elpocsékolt rád 17 évet, mert te nem fogsz szülni neki.


NE SZÜLJ, ha te nem vágysz gyerekre. Egy babának két ember KÖZÖS vágyának kellene lennie, ha úgy szülöd meg, hogy a hátad közepére sem kívánod, a gyerek világ életében érezni fogja, hogy "nem kell neked", valamint a párod is szerintem ennél a pontnál ábrándulna ki végképp belőled, mert a saját gyereked iránt nem táplálsz olyan "erős" érzelmeket, mint "kellene".

2016. ápr. 29. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/58 anonim ***** válasza:
82%
Dehogy vezetett félre... xD Igazat mondott, hisz akkor úgy gondolta, hogy nem akar gyereket, azóta változtak az igényei, most már akar.
2016. ápr. 29. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/58 anonim ***** válasza:
12%
Beszéljétek meg, hogy megdugja valamelyik kedves barátnődet és ő szül neki gyereket! :)
2016. ápr. 29. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/58 anonim ***** válasza:
90%
Nem vezetett félre. Akkor úgy érezte. De az emberek változnak. Te is, ő is. És adott esetben a véleményük is 1-1 dologról. Az idő folyamán rájött, ő mégis vágyik egy babára. De ettől még neked nem kötelező szülni, ha nem akarsz! Nem kényszeríthet rá senki...sem ő, sem saját magad. Itt most alaposan át kell beszélnetek ezt az egészet. Biztos, hogy ő annyira vágyik rá? Nem csak egy pillanatnyi fellángolás? (olyanom nekem is volt, aztán gyorsan el is múlt...) És mi történik akkor, ha ő akar, te pedig nem? Szétmentek? Vagy valamelyikőtök áldozatot hoz? Bár ez utóbbit nem tartom tisztességesnek. Ez már túl nagy áldozat. Valakit rákényszeríteni arra, hogy szüljön.....borzalmas. És ugyanúgy az is, hogy ha valaki szeretne babát...de ebben sosem lesz része, mert nem. Ha egyikőtök sem tud jószívvel engedni, akkor mindkettőtöknek az lesz a legjobb, ha elváltok és olyan partnert kerestek magatoknak, akivel egyezik a véleményetek.
2016. ápr. 29. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/58 anonim ***** válasza:
64%

Azóta ez megváltozott benne, nem hazudott ő neked régen. Semmi bűnt nem követett el.

Miért nem akarsz gyereket? Már ha szabad ezt megkérdezni.?

2016. ápr. 29. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/58 anonim ***** válasza:
100%
én ismerek ilyen párt mint te. a nő 5 évvel idősebb a férjénél, megegyeztek hogy egyikük se szeretne gyereket. aztán a férj meggondolta magát, de nem lett gyerekük, mert így lett megbeszélve. szerintem ez jogos a részedről, de a férjed se tehet róla, nem tudhatta hogy így meg fog változni a véleménye.
2016. ápr. 29. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/58 anonim ***** válasza:
70%
Hát ez elég kényes téma.De 10 éve azt mondta nemkell neki gyerek azóta sok víz lefolyt a dunán.Normális,hogy vágyik a gyerekre.Most van olyan korban szellemileg is megérett rá.Innentől a te döntésed,hogy szülsz e neki vagy sem belekényszeríteni úgy se tud ha te nem akarsz gyereket.Szerintem nem vezetett félre ezzel a döntésével mert ez egy olyan dolog ami változhat mert ez egy természetes folyamat az ember életében.
2016. ápr. 29. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/58 A kérdező kommentje:
A legfurcsább, hogy nem szerettem ki belőle. Csakhát ma-holnap már 40 leszek, hova nekem már új kapcsolat, mikor egész életemben csak vele voltam. Elhagyni nem akarnám, de ha egyikünk sem hajlandó áldozatot hozni ahogy írjátok, valószínűleg az lesz a vége. Dehát ez most nagyon sziven ütött. Ha meg érzett akkor, egy kicsi kételyt is miért nem mondta, hogy várna még a döntéssel, miért ment azonnal bele? Gondolta majd meggondolom magam? Ennyire nem vett komolyan?
2016. ápr. 29. 13:36
 9/58 anonim ***** válasza:
78%

17 évvel ezelőtt én is sok mindent máskép gondoltam mint ma.De akár 10 vagy 5 évvel ezelőtt is voltak dolgok amikről teljesen más volt a véleményem.

Változnak az idők velük változunk mi is.

Komolyodunk és teljesen más lesz fontos mint azelőtt.

20 évesen én sem tudtam elképzelni,hogy apa leszek egyszer.Hogy lesz egy gyerekem...aki az én vérem,akit fel kell nevelnem,felelőségel tartozom iránta.

Most 30 éves vagyok,van egy kislányom és nemsoká jön a második.Már elsem tudnám képzelni nélküle az életem.10 éve pedig még egy gyerekel nem tudtam volna elképzelni.

Életem legjobb döntése volt,hogy elvettem a feleségem és hogy gyerekem lett.

Szóval ne hibáztasd,nem hazudott csak változott a véleménye.

2016. ápr. 29. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/58 anonim ***** válasza:
76%

Nem erről van szó. Ő régen nem hitt semmit, te voltál neki a fontos, a gyerek gondolata még csak az eszében sem volt.

A te igényeid is biztos változtak valamilyen szinten és nem ragadtál le a tinédzserkori elképzeléseiden. Biztos volt valami étel amit nem szerettél most meg tömöd magadba...Ugyanez lefordítható minden másra is. Mert változnak az igényeink az idő előrehaladtával, sok kapcsolat ezért is megy tönkre, ezért válnak külön utakra. Ha valamelyik fél képes áldozatot hozni, vagy közös megegyezést generálni akkor tovább mehet a kapcsolat, ezeket csúfoljuk mérföldköveknek és ebben nyilvánul meg a kapcsolat milyensége is.

2016. ápr. 29. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!