Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Olyan feleségektől kérdeznék, akiket megcsalt a férjük, de sikerült ezt megbocsátani, és a házasságot rendbe hozni?
Voltak itt elég érdekes válaszok... ( 16-os) aki a harmadik fél volt.
Szerintem jobb ha tudod, hogy ki az, kiért lépett félre, meg miért, de semmi esetre nem szeretnék ismerkedni, barátkozni vele. Engem megcsalt a párom, (egyéjszakás kaland) és tudtam ki az a nő, a nő is tudta, hogy én kivagyok, és hogy milyen voszonyban vagyunk egymással. De konkrétan nem ismertem, csak az akkori myvipen folyton nézegette az adatlapomat, akkor még csak beszélgettek, aztán megtörtént a dolog kettőjük között. És én megéreztem, rákérdeztem a nőnél, meg a páromnál is. A nő hamarabb bevalotta, mint a párom.Én nagyon kiborultam, egy világ omlott össze bennem.Mert kitudja, hogy meddig folytatta volna a hátam mögött. végülis beszéltem vele telefonon (a csajjal) de személyesen nem szerettem volna látni. Lehet, hogy nem viselkedtem volna higgadtan, civilizáltan, mint akkor a telefonban. Mert a nő tudta, hogy nem egyedülálló. Viszont érdekes, mert én akkor is a páromra jobban haragudtam mint arra a nőre. Mert az a nő egy idegen volt, de a párommal akkor már évek óta együtt éltünk.
A lényeg, hogy megbocsátottam, de a mai n apig bennem van, hogy átvert, megcsalt. Szeretem, de amíg nem történt ez az incidens akkor min dent megtettem volna a kapcsolatunk érdekében, ma már nem biztos, hogy megtudnék neki bocsátani. Az ember nem felejt, maximum ha amnéziás. A lényeg, hogy megbocsátottam, de éveknek kellett eltelnie, hogy újra maximálisan megbízzam benne. Nehéz ügy.Viszonyt biztos, hogy nem bocsátottam volna meg! Ott már azért nem csak a "véletlen" hozza őket össze.
Az unokahugos vagyok.Persze hogy a párom is hibás volt,el is hagytam !
De nehogy már a családban dugdosnom kelljen a férjem,mert ez a r ibanc kikezd mindenkivel!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!