Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szegénység tönkretehet mindent?
Elég rosszul álltunk anyagilag odahaza. Anyu mellékállást is vállalt, hogy legyen mit ennünk, meg ne szakadt ruhákban járjunk.
Általában 3-4 évente kaptunk rokonoktól, ismerősöktől egy táska használt ruhát, azon osztoztunk a húgommal, a kedvenc darabokat meg felváltva hordtuk.
A párom jómódban nőtt fel. A szülei diplomások, a szakmájukban dolgoznak, ő szintén, és jól is keresett még odahaza.
Mikor összeköltöztünk eleinte kicsit jobban éltünk. Neki voltak tartalékai, jól fizetett az állása.
Most mindketten munka és tartalékok nélkül maradtunk.
Én nem tudtam megszokni a jobb életet, és maradtam a régi.
Ugyanúgy a tinikori örökölt ruháimat hordom, volt, amit átalakítottam, volt, ami maradt a régi. Jó állapotban maradtak meg, mert kislány korom óta magamra mosok kézzel. Eleinte kinevetett, mikor foltoztam a zoknijaim, mert hogy kukába vele. (12-13 éves korom óta 37-38-as a lábam, azóta vannak meg a zoknik)
Most eléggé lecsúsztunk anyagilag. Neki a munkahelye minimálbér körül fizet, mert nem a szakmájában dolgozik, én meg interjúról interjúra járok.
Engem nem visel meg a szegénység, hiszen ebben nőttem fel. Mindennel spórolok (tusfürdő, sampon), tudom, hogy kell kevés pénzből főzni...
Őt viszont nagyon megviseli ez az állapot. Ma egész reggel a sírás határán volt, nem lehetett hozzá szólni. Egyszerűen nem tud szegény lenni.
Nekem is vannak vágyaim, de képes vagyok hónapokig félretenni, gyűjteni. Neki erre sose volt szüksége.
Állást nem akar váltani, diplomával nem fogadhat el akármit. Én bármit elvállalok, még egy minimálbér is segít, de eddig semmi.
A szegénység mindent tönkretehet?
21N
"diplomával nem fogadhat el akármit" - bocsi, de ez nekem nagyon szemet szúrt. Már miért ne fogadhatna el akármit diplomával? Ha nem lenne mit ennetek, és nem lenne még ez a munkahelye sem, nem menne el mondjuk bolti eladónak dolgozni, mert hát kéremszépen ő diplomás??? Elárulom, a diplomás ember véletlenül sem több a nem diplomásnál, mondom ezt úgy, hogy nekem is van diplomám. Ugyanakkor elmentem bolti eladónak, mikor nem találtam más melót, mert pénz az sajnos kell.
Képes inkább mindent centizgetni, filléreket számolgatni, azt enni, amire jut, nem azt, amit akar, és sírógörccsel ülni az ágy szélén, minthogy elhelyezkedjen valahol, ahol nincs szükség a diplomájára, viszont többet keres? Ez ennyire rangon aluli? Mert ha igen, akkor ne haragudj, de a beképzeltségének köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került, és megérdemli. Aki hülye, szenvedjen.
itt derül ki, hogy nem a diploma minden, az max. egy plusz, de ha a többi hiányzik, akkor önmagában nem sokat ér.
ahhoz se kellene diploma, hogy az ágy szélén üldögélve sirdogáljunk, de az mégis megy. diplomásan is. de a munka az már kevésbé megy...
Ha eddig talált a szakmájában jól fizető munkát, akkor most miért nem keres/talál olyat? Miért éri be a minimálbéres munkával?
Mondjuk engem nem a szegénység zavarna, hanem az, hogy a leírtak alapján sem részedről, sem részéről nincs törekvés arra, hogy jobban éljetek, a lustaság elég kiábrándító tulajdonság.
"én is lusta vagyok, de én legalább másokat dolgoztatok"
Jó, erre a szintre azért el is kell jutni, hogy ezt megtehesd. A főhősünk ettől egyelőre messze van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!