Hosszabb munkanélküliség tönkretehet egy jól működő házasságot a kilátástalanság miatt, vagy aki igazán szereti a másikat türelmesen viseli, ha évek óta nincs a párjának csak ritka alkalmi munkája és csakis ő a biztos kereső?

Nem a munkanélküliséggel lenne bajom, hanem a hozzáállásával, hogy nem tart ki mellettem a bajban.

Ha a másik fél sem keres valami nagyon jól, ráadásul nem álmai munkáját végzi, akkor milyen alapon finnyáskodik, és hagyja egyedül küzdeni a megélhetésért? Nem azért kell ilyen helyzetben elvállalni a minimálbért, mert az hú de jó, hanem azért, mert nem hagyom szarban azt, akinek örök hűséget esküdtem!

A másik fontos szempont, hogy ha egyszer netán adódna egy jó lehetőség, baromi rosszul néz ki egy önéletrajzban, ha kimarad több év munka nélkül. Ráadásul egy minimálbéres munkából is előre lehet lépni, ha jól csinálja az ember. (Egy ismerősöm árufeltöltőként kezdte az egyik hiperben, de mivel megbízhatóan dolgozott, hamarosan raktári feladatokat kapott, fizette a cég a targoncás és a többi képzést stb., az igyekezetével elég jó állást és fizetést küzdött ki magának mára.)

hát persze, hogy tönkre tehet, de ez a felektől is függ, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz, az élethez, mennyire segítik, szeretik egymást, mennyire türelmesek, stb. Ezért csak így nehéz rá válaszolni.

Mi külföldön élünk a férjemmel és mikor babás lettem, ő elvesztette az állását. Ráadásul a nyelvet is elég gyengén beszéli és hónapokig nem talált munkát. akkor mi is nagyon sokat veszekedtünk, én főleg amiatt stresszeltem mert hiszen babát vártam és féltem, hogy nem fog munkát találni. Most, hogy visszagondolok, hogyan viselkedtem vele, nagyon szégyenlem magam, mert amellett, hogy folyamatosan munkát kerestünk neki, minden - tényleg - minden házimunkát elvégzett, főzött, bevásárolt, takarított, nekem annyi dolgom volt, hogy hetente egyszer kitakarítottam a fürdőt - 30 perc max. Bár az is igaz, ő bármit elvállalt volna, volt hogy el is ment dolgozni, de sajnos átverték és utána ki sem fizették azt a két napot neki. Most szerencsére lett egy nagyon jó munkája és nagyon büszke vagyok rá. Ha fontos neked a kapcsolatod vele, akkor nem fog rámenni, persze ehhez nagyon nagy lelki erő is kell...

hát, én elmentem gyárba is dolgozni, mert úgy voltam vele, hogy addig is kapok fizetést, még ha minimálbért. Még mindig több mint a semmi. Utána már könnyebb volt munkahelyet váltanom, mert optimista voltam.

Az aki nem tesz semmit, de a kifogásokat tudja gyártani az nem érdemli meg, hogy támogassák.