Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Most tényleg házisárkány voltam?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most tényleg házisárkány voltam?

Figyelt kérdés

A férjem pénteken a munkahelyén maradt egy kollégájuk búcsúztatójára, egy kis partira. Mielőtt elment, azt mondta, hogy nem hiszi, hogy este kilencnél tovább marad, annyira nincs kedve. Azt mondtam, hogy rendben, majd jön, amikor szeretne, érezze jól magát.

Éjfél után még semmi hír felőle, pedig általában meg szokta mondani, hogy mikor jön haza. Rátelefonáltam, ekkor azt mondta, hogy egy kicsit ivott, és kezd becsiccsenteni, de hamarosan jön. Jó, mondtam. Hajnali egykor küldött egy sms-t, hogy fél óra múlva elindul (15 percre lakunk a munkahelyétől biciklivel). Fél háromkor még semmi, megint felhívtam. Ekkor közölte, hogy mindjárt jön, csak közben meggondolta magát, és volt még kedve maradni. Na ekkor elvesztettem a türelmem, és bizony kiabáltam vele, hogy induljon hazafelé MOST. Kb félóra múlva ért haza, és olyan állapotban, ahogy még sosem láttam. Nem volt teljesen részeg, de ez már sok volt így is.


Aztán azt mondta, hogy minek mondtam azt, hogy bármeddig maradhat, ha nem így gondoltam. Oké, hogy ezt mondtam, de akkor mondjuk 3 nap múlva jön haza, azt is jó képpel kellett volna fogadnom? Megmondtam neki, hogy bármeddig maradhat, de szóljon, hogy mi van, kb meddig marad, nem lett volna gond. Ha megírja smsben, hogy hajnali három előtt nem jön haza, akkor nem aggódok, nem várom vacsorával. Így viszont dühös lettem, hogy máskor képes szólni, legalább egy smst küldött volna, hogy mikorra várjam, vagy ne várjam.


Bennem egy kicsit megtört valami, én nem láttam a férjem sosem részegnek, zilált volt a haja is, és egész éjszaka alkoholszagban úszott a háló.


Másnap bocsánatot kért, és azt mondta, hogy "dehát azt mondtad, hogy bármeddig maradhatok". Nekem ez nem azt jelenti, hogy akár hajnali háromig is váratom a házastársam, és még csak egy smst se küldök neki. Vagy tévedek?


2014. szept. 21. 20:21
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
57%

Szegény férjed... igen, igazi házisárkány voltál! Ha azt mondtad, bármeddig maradhat, akkor milyen SMS-t várál? Jelentsen neked óránként, hogy most éppen hol tart a buli? Hagyjuk már. Valószínűleg már az elején azt érezte, hogy sokáig szeretne maradni, csak félt attól, hogy fogod lereagálni, ha azt mondja, hogy hajnali 3-ra ér haza. Ez meg, hogy egy partin alkoholt fogyasztott. Jézusúristen, hogy vetemedhetett ilyen galádságra? "Bennem egy kicsit megtört valami, én nem láttam a férjem sosem részegnek..." ---> Te szegény lélek. :) Miken kellett keresztülmenned!


Meg ez a telefonálgatás is elég gázos... mindegy, nincs kedvem tovább ragozni, de az írásodból úgy veszem észre, hogy te az az igazi házisárkány típus vagy. Jó lenne leállni, mielőtt a férjed egy droid papucs lesz. :)

2014. szept. 22. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 anonim ***** válasza:
37%
Maradj nyugodtan bármeddig, de 3ra érj haza. A bármeddig az bármeddig, és ha te nem alszol el anélkül, hogy otthon lenne, a te problémád, nem az övé.
2014. szept. 22. 07:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/38 anonim ***** válasza:
35%

Azért nagy különbség van a "9-re itthon vagyok" és a "áhh, nem sok kedvem van a bulihoz szerintem 9-kor lelépek..." között. Ha Te a másodikat annak vetted, hogy 9-re otthon lesz jó nagy hulye vagy.

Nekünk is a nejemmel kb negyed-, félévente van külön programunk, mindenki jön, amikor akar. Nem zaklatjuk a másikat, hogy jajj ugyan mikor jössz már.

A nejemnek a mániája, hogy bejelenti, hogy 10-re itthon van. Én mondom maradjon, ameddig akar, a gyerekek jó kezekben vannak semmi para. Erre 10-kor felhív, hogy maradhat-e még. Erre csak azt mondom, hogy még mindig áll a bármeddig ezért természetesen maradhat.

"Kedves" kérdező, szerintem örülj, hogy a férjed nem egy vehemensebb típus, hanem egy ilyen papucsállatka, mert esetleg egy ilyen alkalommal elküld @nyádba, rosszabb esetben hazamegy és megfejel, utána tuti aludni fogsz. Én csak simán otthagynálak, ennél még anyukám is lazább felfogású volt anno.

2014. szept. 22. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/38 anonim ***** válasza:
74%

Szerintem ha azt mondtad neki, hogy bármeddig maradhat, eleve nem kellett volna félóránként hívogatnod, hogy na mi van már. Be volt parázva a cirkusztól, azért küldte az smst is, hogy húzza az időt, de közben tartsa veled is a kapcsolatot.

Igazán kikapcsolódni sem tudott, mert folyton azon járt az esze, vajon mikor hívod újra.

Nekem azok az évek jutnak erről eszembe, amikor 14-15 évesen elmentem egy házibuliba, és anyám hívogatott, hogy na mikor jössz már...

2014. szept. 22. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/38 A kérdező kommentje:

Igazatok van, nagyon szégyellem magam.

Bocsánatot kértem tőle és igyekszem nem így viselkedni vele legközelebb.

2014. szept. 22. 10:46
 36/38 A kérdező kommentje:
Ja és én mindenkinek zöldet adtam, mert hasznos volt minden válasz, bár a személyeskedéseket és sértéseket lehetett volna mellőzni is. Hangyásnak nem tartom magam, pusztán embernek. Tévedtem, helytelenül viselkedtem, tanultam belőle.
2014. szept. 22. 10:47
 37/38 anonim ***** válasza:
63%
Gratula
2014. szept. 22. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 anonim ***** válasza:
49%

Helyes, hogy tanultál belőle, de írd is fel, tartsd szem előtt, nehogy legközelebb is így járj.

És üljetek le, ilyen esetekre beszéljétek meg - a későbbi félreértések elkerülés végett -, hogy dobtok egy sms-t, ha később jöttök, pl.


Ezt mi is így csináljuk. Barátom elmegy mondjuk sörözni, és ha bármi váratlan közbe jön, akkor rám ír, hogy figyi, még elmegyünk a Parkba bulizni, feküdj le nyugodtan. Ennyi, így én sem idegeskedek.

Meg max. dobok neki egy Jóéjt, további jó szórakozást, és halkan gyere be - üzenetet. Ebből csak a "halkan gyere be" nem tud megvalósulni, mert annyira igyekszik, hogy az égvilágon mindennek nekimegy :D

2014. szept. 22. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!