Szerelmes vagy a férjedbe?

Nagyon szeretem a férjem, de ha a lila ködre vonatkozik a kérdés, az nincs, nem egy ábrándképet szeretek, hanem őt olyannak, amilyen, a hülyeségeivel együtt. Ami viszont furcsa, hogy annak ellenére, hogy mindigis jól nézett ki, ezt csak 6,5 év után kezdtem el igazán észrevenni, és olyan érzéseket kezdett el kiváltani belőlem, amiket még a kapcsolatunk elején sem éreztem.

John Bradshaw szerint az, amit mi szerelmnek hívunk valójában akkor jön létre, amikor mélyen tudt alatt erős szégyen van bennünk a tökéletlenségünk miatt (,,nem érzem magam egésznek nélküled"). Ekkor jön valaki, akiről azt gondoljuk, hogy végre itt van valaki, aki betöltheti az űrt a szívünkben, és pontosan úgy fog szeretni, ahogy nekünk arra szükségünk van. Szinte egyfajta narkotikus állapotba kerülünk, amiben újraéljük a csecsemőkori élményeket, amiben a gyerek összeolvadva él az anyjával. Ez az állapot a párkapcsolatban azért nem tarthat sokáig, mert valójában két külön emberről van szó, és a különbségek előbb-utóbb elkezdenek felszínre kerülni. Ekkor jön a nagy csalódás érzése (,,te mégsem az vagy akinek hittelek", ,,nem úgy szeretsz, ahogy én akarom"), és ezen a ponton vagy elválnak az útjaik, vagy úgy döntenek, hogy megismerik egymást (talán most először igazán).

Van, aki mindig a kapcsolat eleji eufórikus állapotot keresi, és azt hiszi, hogy már valami baj van a kapcsolatával, ha nem ugyanazt érzi, mint a legelején, pedig ha túljut az ember a válságos szakaszon, még sokkal jobb is lehet minden, mint a kapcsolat elején. Nálunk legalábbis így történt.